Végzetes lehet az újabb satufék: digitalizációval biztosíthatják a cégek az üzletmenet folytonosságot

Villámgyorsan bénította meg a világgazdaságot a koronavírus tavaszi robbanása, a krízis egész szektorokat küldött kényszerpihenőre pillanatok alatt. A sokkhatás nagy tanulsága az volt, hogy bármit is hozzon az őszi-téli időszak, egy újabb leállás vállalkozások milliót teheti tönkre világszerte. Egy friss felmérés szerint a veszélyhelyzet idején a magyar kkv-k csupán 31 százaléka tudta zavartalanul folytatni működését, a talpon maradt cégek pedig egy dologban közös nevezőn voltak: már a válságot megelőzően is nagy hangsúlyt fektettek digitális infrastruktúrájuk fejlesztésére. A technológia jelenthet tehát immunitást a gazdaságba gyűrűző vírus ellen, a második hullám viszont már itt van, így most kell fejest ugrani a digitalizációba – mutatjuk, mire érdemes figyelni!

Végzetes lehet az újabb satufék: digitalizációval biztosíthatják a cégek az üzletmenet folytonosságot

Már 2020 júniusában borús képet festettek az elemzők a globális gazdaság idei teljesítményéről, hiszen mintegy 5,2 százalékos GDP csökkenést prognosztizáltak az év végig. Az is hamar világossá vált, hogy a versenyképesség legfontosabb mutatója az lesz, hogy az egyes gazdaságok, iparágak és vállalatok képesek lesznek-e a koronavírus által kiváltott hullámzó krízishelyzet idején is fenntartani zavartalan működésüket. Ugyanakkor ezen a téren jelentős hiányosságok kerültek felszínre már a járvány első heteiben: a Mercer tanácsadó cég 37 országban végzett kutatása szerint a vállalatok 51 százaléka nem rendelkezik semmilyen üzletmenet folytonossági stratégiával a váratlan válságszituációk kezelésére. Mivel a stabil üzletmenet biztosításában kulcsszerep jut a fejlett technológiai megoldásoknak, ezen az úton kell elindulniuk a hazai cégeknek is, ha túl akarják élni a következő hónapokat.

Felpörgött a digitalizáció: a fék helyett a gázt kell nyomni!

„Érdekes időszak ez a több piacon is tevékenykedő technológiai cégek számára, hiszen szinte mindenhol ugyanazt a trendet látjuk egyidőben. Őrült tempóban digitalizálnak a cégek világszerte, évek óta halogatott fejlesztések kerültek első helyre a prioritási sorrendben. Már a májusi felmérésünkben azt láttuk, hogy a hazai döntéshozók is rendkívül fontosnak tartják a tervszerű és tudatos digitális transzformációt, ez azóta tovább fokozódott: nem csupán a belső folyamatok optimalizálásában van óriási szerepe a technológiának, de vezető versenyképességi tényező is lett, szinte minden iparágban” – mondja Gönczy Gábor, a Stylers Group CEO-ja.
 
A második hullám kapujában tehát minden cégnek arra kell törekednie, hogy a lehető legzökkenőmentesebben folytathassa üzleti tevékenységét, ehhez pedig az első lépés a digitális infrastruktúra felülvizsgálata lehet. A Stylers szakértői szerint most nem érdemes a felszínt kapargatni: lépjünk túl a távmunka, a biztonságos dokumentum- és adatkezelés, vagy éppen az online konferenciaszoftverek szintjén, és gondolkozzunk hosszabb távon!

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Kulcsterületek a digitalizációban

Érdemes első körben megvizsgálni az összes operatív folyamatot a cégen belül, illetve azonosítani azokat a stratégiai területeket, ahol jelentős haszonnal járhat a digitális eszközök alkalmazása. Krízishelyzetben ezek jellemzően a kommunikációs tevékenységekhez kapcsolódnak, hiszen a munkavállalókkal, ügyfelekkel, üzleti partnerekkel történő gyors és hatékony információmegosztás nehéz időkben döntő tényező lehet. Egy AI-alapú chatbot vagy egy mobilapplikáció például jelentős erőforrásokat takaríthat meg a toborzás vagy az értékesítés területén.

A bizonyos emberi tényező

Minden cégnél vannak kulcsfontosságú szakemberek, akik a vállalat számára nélkülözhetetlen tudással rendelkeznek, egy kkv esetében egy gyakran az „IT-s” néven emlegetett ezermester. Nagyon

veszélyes lehet azonban ekkora értéket egy kézbe adni, hiszen egy váratlan esemény vagy az adott kolléga távozása is krízist idézhet elő. Bármennyire is csábító ilyen szinten támaszkodni egy technológiai szakértőre, arra mindig ügyeljünk, hogy a társterületeken – legyen szó a marketingről vagy a HR-ről – is legyen olyan felelős munkatárs, aki az adott digitális platformot hozzáértő módon képes működtetni. Minden egyes új rendszer bevezetésénél fontos a képzés és az alapos dokumentáció!

A szoftver van a cégért, nem a cég a szoftverért

Gyakran előfordul, hogy egy drágán beszerzett digitális eszközhöz vagy szoftverhez körömszakadtáig ragaszkodik a vezetés, hiszen hosszabb távú befektetésnek szánták. Sokszor változik azonban az azt használó csapat mérete vagy éppen alapvetően átalakul a tevékenységi köre, így a program már nem segítség, hanem hátráltató tényező. Minden egyes új szoftver tervezésénél fontos figyelni a skálázhatóságra, illetve arra, hogy az ne a cég jelenlegi, hanem mindenkori céljait szolgálja.

Biztosan kell ez nekünk?

Szintén tévútra vezethet, ha öncélúan fejlesztik egy vállalat technológiai eszköztárát. Fontos megbizonyosodni arról, hogy az adott digitális platform valóban hatással lesz-e a szervezet hatékonyságra, vagy tényleg képes lesz-e előnyhöz juttatni egy váratlan válsághelyzetben. Amikor például újabb és újabb belső kommunikációs felületeket vezet be egy cég, mert mindig a legmenőbb megoldásokat szeretné mutatni a kollégák felé, az gyakran kontraproduktív lesz: fontos információk veszhetnek el a többcsatornás zajban.

Újabb „buzzword” - mindenki az üzletmenet folytonosságról beszél

Az elmúlt hónapok gazdasági megrázkódtatásai tehát rámutattak arra, hogy a következő évtizedben azok a gazdasági szereplők számíthatnak tartós piaci sikerre, melyek képesek a hosszabb távú startégiájukon és céljaikon alapuló üzletment folytonossági tervet kialakítani, és annak fókuszába a technológiai fejlesztéseket helyezik. A világ ebbe az irányba száguld: a területtel foglalkozó vállalati szakemberek már az év elején azt jósolták, hogy idén nagy szeletet hasítanak maguknak az üzletment folytonosságot támogató szoftverek és egyéb informatikai fejlesztések, a techcégekbe pedig továbbra is ömlenek a befektetések a globális válság közepette. A kényszer tehát ismét nagy úrnak bizonyult, a koronavírus-járvány olyan tempójú digitális forradalmat hozhat el, amelyre talán még nem is volt példa.

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás: