Advertisement

Veszélyes gyógyhatású készítmény terjed az interneten

Súlyos egészségügyi kockázatot jelent a Magyarországon is elérhető, interneten forgalmazott, MMS néven ismert csepp - hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett közös közleményében a tisztifőorvos és a kormányhivatal.

Veszélyes gyógyhatású készítmény terjed az interneten

Azt írták: az MMS (Miracle Mineral Solution, Miracle Mineral Supplement) elnevezésű készítményt súlyos megbetegedésekre (többi között HIV és rák esetén) javasolják forgalmazói, az országos tisztifőorvos azonban azt ajánlja, hogy az emberek ne használják. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legalább 18 ország esetében tud káros hatásokról (köztük súlyos következményekről, halálos kimenetelű esetről is) a szer használatához kötődően. Magyarország egyelőre nincs ezen országok között, de a szer itt is elérhető - közölték.

Gyógynövények, ami TÉNYLEG HATNAK, IDE kattintva.

   
A WHO 2010 után másodszor is figyelmeztetést adott ki az internetes felületeken forgalmazott MMS elnevezésű szerrel kapcsolatban.
   
A termék a nátrium-klorit (NaClO2) 28 százalékos oldata, amelyet általában aktiváló folyadékkal - legtöbb esetben citromsavval, de sósavval, lime- vagy citromlével, illetve ecettel - együtt is forgalmaznak. A terméket árusítók állítása szerint az MMS és az aktiváló folyadék együttesen klór-dioxidot (ClO2) alkot, amelynek számos, tudományosan nem igazolt gyógyító hatást tulajdonítanak.

Az összes magyar gyógyvíz IDE KATTINTVA. Mutatjuk melyik, mire jó!   

A weboldalak leginkább szájon át történő alkalmazást javasolnak, de van, ahol beöntést, fülön vagy bőrön keresztül történő használatot írnak elő.
   
A tisztifőorvos és a kormányhivatal kiemelte: a szer súlyos tüneteket okozhat. Az MMS cseppek fogyasztása torokfájást, hányást, tartós hányást, hasmenést, hasi görcsöt, dehidratációt, súlyosabb esetben methemoglobinémiát (a hemoglobin vasionjának átalakulása miatt csökkent oxigénmegkötő képesség következtében fellépő légzési nehézség, illetve fulladás), hemolízist (a vörösvértestek szétesését) és veseelégtelenséget okozhat. "A termék használata fokozott egészségügyi, forgalomba hozatala pedig közegészségügyi veszélyt hordoz" - írták.
   
Megjegyezték továbbá, hogy a WHO-nak tudomása van egy MMS2 névre hallgató termék árusításáról is. Ezek kalcium-hipoklorit port tartalmazó kapszulák. Az MMS2-vel kapcsolatos megbetegedésekről a WHO-nak egyelőre nincs információja - tették hozzá.

Hozzászólások

Több mint 3 millió magyar érkezik haza külföldről az ünnepekre

A Mastercard legfrissebb kutatása szerint több mint 3 millió magyar száll majd repülőre, buszra vagy vonatra az ünnepek előtt, hogy a Karácsonyt a családjával töltse. A legnagyobb utasforgalom Karácsony este várható.
2019. 12. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teltház lesz a szállodákban karácsonykor

Teltház lesz karácsonykor a szállodákban, a forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az MTI-nek hétfőn.
2019. 12. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változtak a GINOP pályázatok

Módosították a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot: forrást vontak el, illetve csoportosítottak át pályázatok között. A (GINOP) éves fejlesztési keretének (ÉFK) megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat december 5-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A Via Credit 3 olyan pályázatot vizsgált meg, ahol jelentős változásokra számíthatnak a KKV-k.
2019. 12. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegű közbeszerzést nyert a 4iG

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG Nyrt. ajánlatát nyertesként hirdették ki - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2019. 12. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimistább cégvezetők, erősödő beruházási szándék

A Rentasystem immár hatodikkal alkalommal volt kíváncsi a KKV-k és a nagyvállalatok IT és egyéb eszköz-beruházásaira és azok finanszírozási hátterére. A tavalyi évhez hasonlóan továbbra is stagnálnak az IT beruházások, a tartós bérleti konstrukció azonban óriási növekedésnek indult.
2019. 12. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-japán kereskedelmi forgalom

A magyar-japán kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 12. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint harminc javaslat elfogadásával zárhatja idei munkáját a parlament

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A képviselők kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat elfogadásáról dönthetnek, emellett megválaszthatják az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait is.
2019. 12. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az informatika új korszakot nyithat az akadálymentesítésben

Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.
2019. 12. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a sertéspestis miatti fertőzött terület Pest megyében

A korábban fertőzötté vált Pest megyei zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.
2019. 12. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzbüntetést kapott a Telekom rendszerét feltörő hacker

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek - közölte a Szolnoki Törvényszék pénteken az MTI-vel.
2019. 12. 09. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország a díszvendége az idei vatikáni betlehem-kiállításnak

Tizennyolc magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban vasárnap délután megnyitott nemzetközi betlehem-kiállítás, amelynek Magyarország a díszvendége tekintettel a Budapesten jövő szeptemberben rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK).
2019. 12. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából - mondta az egészségügyi államtitkár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019. 12. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 12. 08. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékosabb időnk lesz a jövő héten

Csapadékosabb időjárás várható a jövő héten. Jellemzően esőre kel számítani, az északi hegyekben hó is eshet. Lehűlésre nem kell készülni, a maximumok fagypont felett alakulnak, néhol 10 fok közeli értékek is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019. 12. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Életműdíjat kapott Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs

Életműdíjjal ismerték el Dr. Vámosi-Nagy Szabolcsot, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda névadó jogászát a IV. Wolters Kluwer Jogászdíj Díjátadó Gálán. A szakember közel öt évtizede a magyar adótanácsadás és adózási kérdések megkerülhetetlen alakja.
2019. 12. 08. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában

Vasárnapig csaknem 30 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában - közölte Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
2019. 12. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT forgalma a héten

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 207,50 ponton zárt pénteken, 502,65 ponttal, 1,15 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2019. 12. 08. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása

Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása, több mint 13 ezren szavaztak a legjobb képekre. A közönségdíjakat és a zsűri szakmai elismeréseit szerdán adják át Budapesten, a Bálna rendezvényközpontban - mondta el az MTI-nek a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2019. 12. 08. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Bács-Kiskun megyei vállalkozások árbevétele

A Bács-Kiskun megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 10,2 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez képest - hangzott el a TOP 100 - Bács-Kiskun megye gazdasága 2019 című kiadvány csütörtöki bemutatóján, Kecskeméten.
2019. 12. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Innovatív gyógyszerkutatási fejlesztésekről tanácskoznak Debrecenben

A tíz innovatív gyógyszerfejlesztési irány egyike a 3D nyomtatás, amely a személyre szabott gyógyszerkezelésben jelenthet áttörést a jövőben - hangzott el a magyar klinikai farmakológusok 21. kongresszusának nyitónapján, csütörtökön Debrecenben.
2019. 12. 08. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: