Elemzők - Elvileg akár 1-1,5 százalékpontos kamatcsökkentés is lehet még

A londoni konszenzustól számottevően elmaradó februári magyarországi infláció nyomán még legalább egy, de a további költségvetési konszolidáció függvényében akár több jegybanki kamatcsökkentésre is van mód az idén - vélekedtek citybeli elemzők az inflációs adatsor csütörtöki ismertetése után. (MTI)

 Az MTI által előzetesen kérdezett nagy londoni befektetési és gazdaságelemző házak szakértői 5,7-6,5 százalék közötti prognózisokat adtak az éves szintre és teljes kosárra számolt februári inflációra; az előrejelzési átlag 6,09 százalék volt. Januárban, éves összevetésben 6,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon.

A februári inflációs számok csütörtöki közlése után Christian Keller, a Barclays Capital befektetési bankcsoport feltörekvő európai főközgazdásza - aki az MTI londoni felmérése során 6,0 százalékos éves ütemet jósolt a múlt hónapra - úgy vélekedett: a várakozástól elmaradó drágulási ütem valószínűleg enyhíti azokat a piaci aggályokat, hogy a magyarországi infláció a feltételezettnél "makacsabbnak" bizonyulhat. Keller szerint "kevés kétség fér ahhoz", hogy a magyarországi dezinfláció folytatódni fog, és különösen azután várható az infláció "markáns" lassulása, hogy az év közepétől már halványulni kezd a tavalyi év közepén végrehajtott áfaemelés hatása.


A Barclays Capital szakértője azt valószínűsítette, hogy az éves összevetésű infláció az év végén - esetleg 2011 első felében - már valamivel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos célja alá süllyed, és csak utána kezd ismét emelkedni. Keller szerint a jelenlegi inflációs kilátások alapján "elvileg" akár további 1,00-1,50 százalékpontos kamatcsökkentésre is lenne lehetőség. Ilyen mértékű kamatcsökkentést azonban akkor lehet végrehajtani, ha  folytatódik a pro-ciklikus államháztartási szigor, amely már eddig is csökkentette a forintkonstrukciók kockázati felárát.


A Barclays Capital vezető elemzője szerint ez a "ha" mindaddig meglehetősen "méretes" lesz, amíg nem válnak egyértelművé az áprilisi választások után megalakuló új kormány szándékai. A ház e hét elején külön elemzés közölt, amelyben az állt: a választásokat valószínűleg megnyerő Fidesz retorikája "nem biztató", tekintettel azokra a nyilatkozatokra, hogy az általuk feltárandó tényleges hiány a GDP-érték 7 százaléka felett lesz.


Politikusoktól nem szokatlan, hogy a költségvetési vívmányok félrevezető bemutatásával vádolják a leköszönő kormányokat, ez azonban visszaüthet egy olyan országban, ahol valósak a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak - állt a Barclays Capital minapi londoni elemzésében. A csütörtöki inflációs adatközlést kommentálva Christian Keller mindazonáltal már erre a hónapra további negyed százalékpontos MNB-kamatcsökkentést valószínűsített, és nem zárta ki, hogy a következő hónapokban további enyhítések lesznek.


Lehetségesnek nevezte ugyanakkor azt is, hogy az MNB áprilisban és májusban szünetet tart, megvárva, hogy milyen jelzéseket ad az új kormány, és azt is, hogy milyen eredménnyel zárul az IMF-program végrehajtásának újabb felülvizsgálata. E forgatókönyv alapján a kamatcsökkentés júniusban vagy júliusban folytatódhat, amikor a belépő kedvező bázishatások révén már meredekebb ütemben csökkenni fog az éves összevetésű infláció. A Barclays Capital feltörekvő európai főközgazdásza szerint  szeptember-októberre 4,5 százalékig csökkenő MNB-alapkamat is elképzelhető.


A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési elemzőinek csütörtöki kommentárja szerint a februári infláció "valószínűleg az MNB-t is meglepte ... és szabad az út márciusi, negyed százalékpontos kamatcsökkentéshez". A ház szakértői kimutatták, hogy az idei első negyedévi átlagos fogyasztóiár-infláció eddigi pályája "pár tizedessel alacsonyabb" az MNB legutóbbi előrejelzésénél.

 

A JP Morgan londoni elemzői ugyanakkor azzal számolnak, hogy márciusban megáll a magyarországi dezinfláció, mivel az üzemanyagárakban mutatkozó, inflációlassító bázishatások innentől már nem érvényesülnek. Ráadásul márciusban már eddig két - összesen 3 százaléknyi - üzemanyag-áremelkedés volt. A ház mindezek alapján - a várakozástól elmaradó februári inflációs adat ellenére, elsősorban az üzemanyagárakra ható, felfelé mutató kockázatok miatt - fenntartja azt az előrejelzését, hogy az idei egész évi átlagos infláció 4,3 százalék lesz Magyarországon.

 

A cég elemzői szerint júliusra - amikor a tavalyi áfaemelés hatása kiesik az éves összehasonlításból - 3 százalék közelébe csökken az éves szintű inflációs ütem, majd az év végére 3,5 százalék körüli szintre gyorsul vissza    A JP Morgan londoni szakértői 2011-re 3 százalék körüli éves átlagos inflációt jósolnak.


A cég szerint az MNB a márciusra várt kamatcsökkentés után leáll az enyhítéssel. "Mi nem vagyunk olyan derűlátók, mint az MNB, azzal kapcsolatban, hogy az infláció 2011-ben jelentősen a cél alá süllyed" - indokolták álláspontjukat a JP Morgan elemzői. Hozzátették ugyanakkor: ha a forint tovább erősödik, és az infláció az idei második félévben a cél alá lassul, az okot szolgáltathat az enyhítési ciklus újrakezdésére.


Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás: