Orbán bámulatos visszatérése

"A jobboldali populista Orbán bámulatos visszatéréséről" közölt kommentárt legfrissebb számának internetes kiadásában szerdán a Die Zeit. (MTI)

A német hetilap az írás bevezetőjében kiemelte, hogy választási győzelmével Orbán Viktor válságba taszította a szocialistákat. A politikai elit bizalomvesztéséből a szélsőjobboldal is profitált - fogalmazott az újság. A szocialisták sorsdöntő vereséget szenvedtek - írta a Die Zeit. A győzelemnek a konzervatívok örülhetnek, valamint - tette hozzá az újság - a szélsőjobboldal. Igazán örülni mindenekelőtt egy olyan politikus tud, akit már leírtak: a láthatóan elfáradt volt miniszterelnök, Orbán Viktor győzelemmel fejezte be egy évtizeden keresztül tartó választási maratonját - írta a lap. A nemzeti konzervatív Fidesz abszolút többsége a tulajdonképpen korábban menesztett "nemzeti populista" politikus bámulatos visszatérését jelenti. Orbán most Magyarország szempontjából történelmi eseményről beszél. A nemzeti konzervatívok sikerét ugyanakkor beárnyékolja a jobbszélre történt drámai eltolódás. A szélsőjobboldali Jobbik párt szintén ujjong.

 

"A fasiszta Vona a választások két nagy nyertesének egyike" - áll a lapban, amely megjegyzi: a párt 16,7 százalékot szerezve csupán 1,6 százalékponttal maradt el a szocialistáktól, és első ízben került be a parlamentbe. A Die Zeit szerint a nyolc éven keresztül kormányzó szocialisták számára a választási eredmény megsemmisítő vereség és talán a hitelképesség végleges elvesztését jelenti. A Fidesz és a Jobbik számára ugyanakkor a választás történelmi önigazolás. A Fidesz végérvényesen kivívta egy néppárt státusát. A félkatonai szárnnyal rendelkező Jobbiknak pedig erőit az utcáról a parlament demokratikus környezetébe kell átcsoportosítania.

 

"Magyarország új politikai összetűzések előtt áll" - vélekedett az újság. A Die Zeit szerint a Fidesz kísérletet tesz arra, hogy a jobboldali tábor különböző áramlatait összegyűjtse, és ezáltal az új politikai ellenfelet, a Jobbikot elszigetelje. Valószínűleg továbbra is csak szelíden határolódik el majd a szélsőjobboldaltól. Túl erős mindenesetre nem lehet az elutasítás, a Fidesz és a Jobbik ugyanis helyi szinten végtére is együttműködött egymással - írta a Die Zeit. A hetilap szerint a Jobbik arra törekszik majd, hogy elcsábítsa a Fidesz szavazóit. Az olyan jelszavakkal, mint "a nemzet rabszolgasorba döntése" és " le a cigánybűnözéssel" nyomasztó visszhangra talált a lakosság körében.

 

A roma kisebbség továbbra is úgy érzi, hogy a többségi lakosság megveti őt. Ez a probléma a jelek szerint belátható időn belül aligha oldható meg - írta a Die Zeit, rámutatva: a romák helyzete a szocializmus összeomlásával csak rosszabbodott. A szélsőjobboldal választási sikere a magyarok mély bizalomvesztését jelzi a politikai elittel szemben. A hagyományos pártok elleni kampányával a Jobbik sok csalódott választó szavazatait szerezte meg. Az ország őszinte és megbízható politikai vezetést követel - írta a Die Zeit, azt hangoztatva, hogy a szocialisták akkori miniszterelnökének, Gyurcsány Ferencnek azért kellett lemondania, mert kormánya megszépített költségvetési adatokat terjesztett elő. Magyarország legújabb kori történelmébe a csalás általa történt nyílt beismerése "hazugságbeszédként" került be. Magyarország új - régi - erős embere sikerével késői bosszút áll az általa annyira gyűlölt szocialista párton, amely két választáson is győzedelmeskedett felette.

 

A Fidesz és a szocialisták közötti politikai kultúrharc mellékterméke a szélsőjobboldal erősödése lett - írta a Die Zeit, amely szerint a drámai gazdasági helyzet hosszú időn keresztül elterelhette a figyelmet a belpolitikai válságról. "Legkésőbb most azonban meg kellene húzni a vészharangot a demokráciát veszélyeztető erőkkel szemben" - vélekedett a lap. A Die Zeit szerint az új nemzeti konzervatív kormány feladata az kell hogy legyen - és saját választási programjának is tartozik ezzel -, hogy a fiatal, magasan képzett kozmopolitáknak perspektívát nyújtson a hazában, továbbá, hogy a munkásmiliő "kivándorlóit" is visszatérésre ösztönözze.

 

A lap szerint a Fidesz paradox helyzet előtt áll. Eddig megakadályozta a szükséges egészségügyi, oktatási és szociálpolitikai reformokat, most pedig neki kell hozzálátnia a fontos tárcák átalakításához. Rendkívül kérdéses, vajon a jövőbeni kormány - amely egy új politikai korszakot, sőt az összes belpolitikai probléma megoldásával egy új időszámítást ígér - képes-e megfelelni akárcsak némelyest ennek a felelősségnek - fogalmazott a Die Zeit.


A kedvező közel-keleti hírekre meredek emelkedésben zártak az amerikai indexek

Az amerikai indexek meredek emelkedésben zárták a napot, miután az iráni háborúval kapcsolatos híreket egyre inkább a közeli megállapodással kapcsolatos várakozások dominálták. Az S&P 500 1,8%-kal, a Dow Jones 1,9%-kal, a Nasdaq Composite 2,5%-kal emelkedett.
2026. 06. 12. 09:30
Megosztás:

Újra emelkedtek az európai indexek, kamatot emelt az EKB

0,5%-os emelkedéssel négy napi csökkenés után zárt újra zöldben a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 és az FTSE 100 0,5%-kal került feljebb.
2026. 06. 12. 09:00
Megosztás:

Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás:

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

Súlyos gazdasági károkat okoz az aszály, a magyar élelmiszerek vásárlása minden eddiginél fontosabb

A HungaroMet Zrt. idei elemzései aggasztó adatokat mutatnak a hazai mezőgazdaság szempontjából. Magyarország területének közel 90 százalékát veszélyezteti az aszály, az elmúlt hónapok csapadékhiánya pedig már nemcsak a mezőgazdasági termelést, hanem a hazai élelmiszerlánc egészét is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A szárazság különösen az Alföldön és a Duna–Tisza közén okoz súlyos problémákat, miközben a korábbi években már több százezer hektáron jelentkezett aszálykár. A Marketing Resolution júniusi makrogazdasági összefoglalója szerint 2026 áprilisában a teljes kiskereskedelmi forgalom éves alapon 3,6 százalékkal nőtt, ezen belül az élelmiszer-kiskereskedelem 3,4 százalékkal bővült. Ebben a környezetben a Magyar Termék védjegy olyan tájékozódási pontként jelenhet meg, amely segít a fogyasztóknak felismerni és tudatosan támogatni a magyar értéklánchoz kötődő termékeket.
2026. 06. 12. 06:30
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás: