Schmitt Pál megszólalt a plágiumvád ügyében

Visszautasította a plágiumvádat Schmitt Pál köztársasági elnök szerda reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 Az államfő a műsorban először válaszolt személyesen a hvg.hu által kirobbantott, 1992-ben megírt kisdoktori disszertációját ért plágiumvádra. A köztársasági elnök külön hangsúlyozta, hogy a hvg.hu által megtámadott munkája egy kisdoktori disszertáció, és nem PhD-munka, így ő soha, semmilyen anyagi kompenzációt nem kapott emiatt. Tartalmilag ez szerinte azért is fontos, mert a kisdoktori értekezés formája megengedte, hogy a dolgozat végén egyben sorolja fel a forrásokat, míg ma már a PhD esetében minden oldalon és soron jelezni kell az idézetet.
    

Schmitt Pál opponensei az általa 1990-ig vezetett Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagjai voltak, amiről az államfő úgy vélekedett, "jó, de hát ez mind társadalmi munka volt, ezek semmiféle honoráriumot nem kaptak, és értelemszerű, hogy az olimpiai akadémián azok szerepeltek, akik a sporttörténetet (...) töviről, hegyire ismerték".  "Nem én jelöltem az opponenst és a konzulenst, és még csak nem is én kértem őket, hanem ezt az egyetemi tanács tette" - fűzte hozzá.
    

A Semmelweis Egyetem rektora által indított vizsgálatra reagálva emlékeztetett: annak idején summa cum laude minősítést kapott az írásos, illetve szóbeli értekezésére, és minden adat rendelkezésre áll ennek ellenőrzésére.
    

"Azt várom, hogy végre pont kerüljön ennek az ügynek a végére, nagyon remélem, hogy tisztázni tudom magam az alól a vád alól, amely mögött semmi mást nem tudok feltételezni, mint kizárólag rosszindulatot" - jegyezte meg.
    

Mint mondta, olimpiai bajnokként, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori elnökeként, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának tagjaként azért is késztetést érzett a disszertáció megírására, mert Magyarországon még nem összegezték, mi veszélyezteti a magyar sikersportokat, hogyan lehet őket az olimpia programján tartani. Az elnök leszögezte: lehetett új tudományos eredményekre jutni az újkori olimpiai játékok programjának elemzésével, hiszen akkoriban egyre nőtt a televízió befolyásoló szerepe, nagyon erősen megjelent a sporttudomány, a dopping, a sport "elüzletiesedése". "Minden körülöttem az öt karikáról szólt (...), és legjobb tudásom szerint készítettem a dolgozatot" - foglalta össze.
    

Schmitt Pál ugyanakkor arról is szólt, hogy minden ilyen dolgozat alapirodalmi adatokra, "törzsadatokra" épül, amelyek nélkül nem is lehetne megírni azokat. "A különbségek aztán abból adódnak, ki milyen következtetéseket von le ebből a törzsanyagból" - tette hozzá.
   

 Az államfő szerint ez az ő esetében "olyan tényadatokat" jelent, amelyek "fellelhetők a jegyzőkönyvekben, az olimpiai játékok végső záródokumentumaiban". Arra a felvetésre, hogy ez  nem tesz lehetővé szó szerinti átemelést, azt válaszolta: "huszonegy különböző forrásom volt, köztük a Nikolaj Georgiev által írt könyv is".
    

Schmitt Pál szerint a bolgár szerző is "abból indult ki, hogy egy bizonyos törzsanyagot megemlített, ez a sokat emlegetett 180 oldal, és ha még egyszer kellene írnom, még egyszer ugyanide lyukadnék ki". Hozzátette: az itt található szövegben olyan tények szerepelnek, mint például, hogy volt-e női vívás a berlini olimpián.
    

Ez nem szellemi tulajdona senkinek - mondta, hozzátéve, hogy értekezésében van egy olyan rész, 30-35 oldal, ahol következtetéseket vont le.
    

A köztársasági elnök szerint "ha egy tanulmány a bibliográfiájában, amit én is csináltam, a hivatkozások között szerepeltet egy művet felhasznált irodalomként, akkor a szellemi eltulajdonítás fogalma kizárt".
    

Schmitt Pál, a láb- és végjegyzeteket hiányoló kérdésre reagálva kiemelte, az akkori szabályozás alapján "bőven megengedhető volt", hogy csak a felhasznált irodalmat tüntesse fel a kisdoktori disszertációban, ehhez opponensei és konzulensei is hozzájárultak. Mint mondta, az irodalomjegyzéket dolgozata végére illesztette, elsőként feltüntetve Nikolaj Georgiev munkáját.
    

Elmondta továbbá, hogy jól ismerte a bolgár sportvezetőt, és vele is közölte, szeretne írni egy kisdoktorit, amelynek Nikolaj Georgiev akkor nagyon örült. Arra a kérdésre, hogy a már elhunyt Georgiev lánya korábban azt mondta a hvg.hu-nak, nem tud arról, hogy apjának lett volna közös munkája Schmitt Pállal, a köztársasági elnök úgy felelt, "a kérdés feltevésében volt a hiba, mert ha valaki megkérdezi ezt a kisasszonyt, (...) akkor az pontosan visszaidézi, hogy (..) igenis együttműködtünk, mert ő segítette az én munkámat".
    

Az államfő emellett szólt az Európai Unió által elvárt törvénymódosításokról is. A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy a kormánynak és a parlamentnek nem okoz majd nehézséget eleget tenni a külföldi kéréseknek, hiszen szerinte a Nemzetközi Valutaalap és Brüsszel is olyan módosításokat vár el Magyarországtól, amelyek teljesíthetők. Schmitt Pál az interjú végén röviden ismételten szólt az új alaptörvényről, amely szerinte a rend irányába tereli az országot.(MTI)


Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás: