Így segít a devizahitellel rendelkező közszférában dolgozókon a kormány

A Kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit, készítse elő a megvalósításhoz szükséges jogszabályt, és tegyen javaslatot a működtetéshez szükséges forrás biztosításának módjára.

A 2011. évi LXXV. törvény a hiteladósok számára 2011. december 31-ig tette lehetővé, hogy kezdeményezzék a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését, amelynek eredményeként rögzített árfolyam mellett (CHF/HUF: 180; EUR/HUF: 250; JPY/HUF: 2) fizethetik törlesztőrészletüket.

A Kormány 2011. december 15-én megegyezett a Bankszövetséggel, mely szerint a korábbi árfolyamgát rendszerét a hitelesek számára meghosszabbítja és kedvezőbbé kívánja tenni. A megállapodás szerint a deviza jelzáloghitel-adósok 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírása a gyűjtőszámlán 2016 végéig lesz biztosítva 2014 vége helyett.

Az új árfolyamgát feltételei szerint a rögzített árfolyamon fizetett törlesztés és az aktuális árfolyamon fizetendő törlesztés különbözete két külön számlán kerül könyvelésre. Az egyiken a fix árfolyam feletti tőketörlesztés, a másikon a fix árfolyam feletti kamat gyűlik. Az utóbbi összeget 50-50 százalékban az állam és a bankok vállalják magukra. Az ügyfél terhét jelentő tőke-gyűjtőszámla a bankközi kamat szerint, tehát kedvezményesen kamatozik.

 Az a közszférában dolgozó személy aki
- deviza alapú, jelzálog fedezetű hitelt vett fel,
- a bankjánál kezdeményezte a végtörlesztést 2011. december 30-ig,
- ezt bejelentette munkáltatójának, de mégsem tudott élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével az előző bekezdésben felsoroltakon túl, a következő kedvezményekben részesül.

1. A közszférában dolgozók kérelmét a bankok soron kívül bírálják el – ez akár több hónapos előnyt jelent.

 

2. Az állam a közszférában dolgozók esetében gyermekszámtól függően kamattámogatást nyújt a tőke-gyűjtőszámlán lévő kamathoz. A gyermektelen családok számára 3% a kamattámogatás mértéke, és ezen felül minden gyermek után plusz 1% kamattámogatás jár.

 

3. Az állam az árfolyamgát rendszerbe belépett közszféra dolgozóknak egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt, amelynek összege megegyezik a 2012. február 1. és az első árfolyamgát feltételei alapján fizetendő törlesztőrészlet időpontja – de legkésőbb 2012. július 1. – közötti időszakban a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbségével. Ezzel a közszférában dolgozók valójában akkora támogatáshoz juthatnak, mintha 2012 februárjától az új típusú árfolyamgát szerint, rögzített árfolyam mellett (CHF/HUF: 180; EUR/HUF: 250; JPY/HUF: 2) törlesztették volna hitelüket.

 

Az árfolyamgát életbelépésének határidői:

 

1. A Kormány az Országgyűlés 2012. évi első üléséig benyújtja a fent felsorolt feltételek szerinti törvényjavaslatot. Várható időpont: 2012. február 13.

2. A Parlament elfogadja a törvényjavaslatot.

 

3. A törvény hatályba lépését követően a közszférában dolgozó jogosultak jelzik az árfolyamgát rendszerbe való belépés szándékukat a bankok irányába. (Nemzetgazdasági Minisztérium)


2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás: