Bejelentkezés 
2012. május 17., csütörtök - Andor, Paszkál
                     
 

OTP részvény - 4.000 Ft felett jól érezheti magát

2012.01.30. 8:03
Az előző időszak erőteljes emelkedését követően a hét első része a konszolidáció jegyében telt a BÉT-en. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalásokkal kapcsolatos pozitív fejlemények már beárazódtak, miközben a nemzetközi környezet sem volt igazán támogató. A hét második felében azonban már újra érezhető erősödés bontakozott ki a hazai piacon az OTP vezetésével. A BÉT részvényindexe 19.286,15 ponton zárt pénteken, egy hét alatt 436 ponttal emelkedett az értéke. A részvénypiac heti forgalma 94,96 milliárd forint volt az előző heti 96,5 milliárd forint után.

A vezető részvények közül ezúttal is az OTP teljesített a legjobban, egy hét alatt 8,10 százalékkal drágult, 4.125 forinton zárt pénteken. Az előző héten csaknem 13 százalékkal emelkedett a bankpapír árfolyama. Mai elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át a technikai elemzés segítségével.

 

 

Pénteken már megpróbálkozott a 4200 forintos szint meghódításával az árfolyam, azonban még mielőtt elérte volna, enyhe korrekcióra került sor. Folytatódhat a korrekció a mai napon is, azonban amíg 4000 forint felett tartózkodik, addig további támadásokat indíthat a 4200 forintos szint irányába. Ennek áttörésével bebiztosítaná a 200 napos mozgóátlag elérését is 4400 forintnál. Támasz 4000 forintnál.

 

TOVÁBBI FRISS ELEMZÉSEK ITT!

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.