Azonnal betöltik a légitársaságok a Malév kiesése okozta űrt

Több légitársaság is jelezte pénteken, hogy a Malév leállása miatt a reptereken rekedt utasok igénybe vehetik szolgáltatásaikat, különböző kedvezményekkel, illetve szükség esetén nagyobb gépeket indítanak.

Az Air France-KLM alternatív megoldásokat javasol azon utasainak, akik a Malév által üzemeltett közös járatokra váltottak jegyet - közölte az MTI-vel Párizsban az Air France sajtóosztálya. A francia légitársaság képviselője elmondta: az Air France-KLM sajnálattal értesült arról, hogy a Malév február 3-án beszüntette működését. Emlékeztetett: a két légitársaságnak a Párizs-Budapest útvonalon közlekedő napi hat közös járatából hármat üzemeltetett a magyar légitársaság.

 

Az Air France-KLM alternatív megoldásokat javasol azon utasainak, akik a Malév által üzemeltetett közös járatokra váltottak jegyet, ennek módozatairól a lehető leggyorsabban értesíti ügyfeleit. Az Air France francia légitársaság továbbra is három járatot üzemeltet Párizs és Budapest között, és várhatóan ezekkel fogja elszállítani azokat az utasait, akiknek a jegye egy, a Malév által üzemeltett járatra szólt. A képviselő hozzátette, hogy a KLM is naponta három járattal közlekedik Amszterdam és Budapest között.

 

Fontolgatja nagyobb repülőgépek közlekedtetését Budapestre a British Airways (BA) a Malév leállása nyomán - közölte pénteken Londonban az MTI-vel a legnagyobb brit légitársaság médiakapcsolati igazgatója. Anthony Cane úgy fogalmazott, a BA "minden lehetőséget mérlegel" a Malév utasainak megsegítésére, beleértve a megváltott Malév-jegyek átfoglalását a British Airways járataira, illetve a jelenleginél nagyobb repülőgépek forgalomba állítását a londoni Heathrow és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. A British Airways napi három járatot üzemeltet Heathrow-ról Budapestre; e járatokon jelenleg Airbus A320-as repülőgépek közlekednek. A BA által használt konfiguráció alapján e gépeken a turistaosztálynak megfelelő Euro Traveller osztályon 137, az emelt szintű üzleti kategóriában (Club Europe) 15 férőhely van.

 

Az easyJet kedvezményes jegyeket kínál a Malév utasoknak, egyebek mellett Párizsból, Londonból és Berlinből közlekedő járataira. A jegy igénybevételéhez a légitársaság ügyfélszolgálatával kell egyeztetniük az utasoknak A telefonos jegyvásárláskor a Malévnél vásárolt jegy foglalási számát kell megadni, valamint a foglalás bizonylatát kell bemutatni a repülés napján, az utasfelvételnél. Az easyJet február 9. éjfélig tartja ajánlatát.

 

A LOT lengyel légitársaság jelenleg elemzi a Malév utasok átvételének lehetőségét a társaság meglévő járataira - értesítette pénteken az MTI-t a LOT sajtóirodája. A lengyelek figyelembe veszik a kapacitás növelésének, illetve a járatok sűrítésének lehetőségét. A belga légitársaság, a Brussels Airlines rugalmasan alkalmazkodik a Malév pénteki végleges leállásával kialakult helyzethez. Még nem döntöttek arról, hogy kell-e járatokat sűríteni vagy a kapacitást növelni a maléves vonalakon. Arról viszont már döntést született, hogy a belga légitársaság elviszi a péntek előtt vásárolt, érvényes Malév-jeggyel rendelkezőket az érintett viszonylatokon, bár a magyar társaság utasainak meg kell fizetniük a jegyár-különbözetet a belga járatokon.

 

Az eredetileg tervezettnél nagyobb kapacitású repülőgépet indít pénteken kora este Budapestre a Cseh Légitársaság (CSA), hogy a gépre felférjenek a cseh fővárosban rekedt utasok. Prágából a menetrend szerinti legközelebbi járat délután 17 órakor indul Budapestre. Eredetileg mintegy 40 személy szállítására alkalmas gépnek kellett volna repülnie, de a CSA illetékeseinek döntése alapján azonban egy nagyobb befogadóképességű gépet indítunk a magyar fővárosba. Külön járat indítását Prágából Budapestre a CSA egyelőre nem tervezi.

 

A Travel Service május elsejétől Smartwings márkanéven menetrendszerinti járatokat indít Budapestről. Desztinációkat még nem neveztek meg. A Wizz Air speciális, csökkentett árú jegyeket ajánl fel 14 járatára, azoknak az utasoknak, akik a Malév működésének felfüggesztése miatt nem tudnak utazni. A német Lufthansa vizsgálja annak lehetőségét, hogy nagyobb gépeket küld müncheni és frankfurti járataira. Az Austrian Airlines (AUA) nagyobb repülőgépeket állít forgalomba egyes járatain, ha erre a Malév-járatok kiesése miatt megfelelő igény jelentkezik. A kínai Hainan légitársaság azt közölte, hogy a Malévvel közös pénteki pekingi járatát nem érinti a Malév bejelentése.

 

A Ryanair a Malév leállását követően Budapestre telepíti 4 Boeing gépét, két héten belül megnyitja budapesti bázisát, ahonnan 31 útvonalra kínál jegyeket, és várja a korábbi Malév dolgozók jelentkezését - ismertette Michael Cawley, a cég vezérigazgató-helyettese pénteken sajtótájékoztatón. Januárban jelentette be a légitársaság, hogy visszatér Budapestre, akkor 5 új útvonalat terveztek. A Malév leállása miatt azonban a kapacitások növelése mellett döntöttek. Ezzel 2 millió utasra számítanak éves szinten az első évben Budapesten és 2.000 új, megmentett munkahelyet teremtenek. Jelenleg 700 munkavállalója van a légitársaságnak Budapesten. A Ryanair 2008-ban 400 ezer utast szállított Budapestről, ezt követően azonban a Budapest Airport díjemelése miatt kivonultak erről a piacról. Hozzátette: még pénteken egyeztetnek a Budapest Airport vezetőivel terveikről. Mivel a Ryanair a téli időszakban 80 repülőgépét leállította, így van szabad kapacitása az azonnali járatindításra. Tavaly a Ryanair összesen 75 millió utast szállított világszerte, profitja 480 millió euró volt. A Ryanair is kínál kedvezményes jegyeket a Malév-jeggyel rendelkezőknek. (MTI)


Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés

Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:30
Megosztás: