Bosszankodva nézi Európa a görög reformok hiányát

Közel két évvel az első görög mentőcsomag bejelentését követően továbbra sem látszik a hajlandóság a görög politikusok részéről a költségvetési egyensúly helyreállításához szükséges reformok végrehajtására: nem javult az adóbehajtás hatékonysága, a deficitcélokat rendszeresen nem teljesítik, a tervezettnél lassabb a privatizációs folyamat, és egyre halasztják a létszámleépítést a közszférában.

A második mentőcsomagról tárgyaló külföldi hitelezők, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakemberei rendre elégedetlenségüknek adnak hangot, hogy mindig ugyanazon lépések végrehajtására kell kérni az athéni döntéshozókat. Egy szombati konferenciahíváson az euróövezeti pénzügyminiszterek elkeseredetten kérték a görög kormányt, hogy hajtsa végre az ígért munkaerő-piaci és strukturális reformokat.

 

Egy, a beszélgetésen résztvevő szakember a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta: "ami sok az sok", az euróövezeti miniszterek idegesek, amiért a görög kormány késlekedik a vállalt intézkedésekkel. A görög kormány mindazonáltal a költségvetési célszámok teljesítésében mutatott mulasztásokat a vártnál mélyebb recesszióval magyarázza. Jóllehet a 2009. évi 15 százalékról 9-9,4 százalékra csökkentették 2011-ben a GDP-arányos költségvetési hiányt, a 2014. évi 3 százalékos cél nagyon távolinak tűnik.

 

A görög gazdaság immár ötödik éve van recesszióban, s így egyre nehezebb az adósság- és deficitcélok teljesítése. Sokan a megszorításokkal magyarázzák a gazdaság visszaesését, az IMF és az EU szakértői a reformok késlekedésével, a túlméretezett közszférával és a gazdaság megnyitásának elmaradásával okolják. A bizalmatlanság ékes példája, hogy Franciaország és Németország hétfőn arra szólította fel Görögországot, hogy külön számlán gyűjtse az adósságszolgálat teljesítéséhez szükséges forrásokat. Diego Iscaro, az IHS Global Insight elemzője úgy értékelt: "az elmúlt két évben sokat ígért Görögország, de az eredmények egészen más képet mutatnak és ez sokakban bizalmatlanságot szül".

 

Hozzátette: "a hitelesség hiánya csak rosszabb lett, amiért egyetlen ígéretet sem tartottak be". A vállalt intézkedések között van a közalkalmazotti létszám 150 ezer fővel való csökkentése 2015-ig. Jóllehet a február eleji tárgyalásokról kiszivárgó információk szerint 15 ezres azonnali leépítésről dönthet a kormány, aggodalomra adhat okot, hogy egy korábbi, 30 ezres elbocsátásról szóló tervet már visszavontak. Az adóelkerülés visszaszorítását illetően is kudarcos a görög kormány teljesítménye. Májusban az akkori pénzügyminiszter Jeórjiosz Papakonsztantinu 2011-ben 2,5 milliárd eurós, 2012-ben pedig 4,4 milliárd eurós többletbevételre vonatkozó terveket jelentett be.

 

Ezeket az intézkedéseket később elvetették Athénban, s az idei évre immár 1,5 milliárd eurós célról beszélnek, ami sokak szerint elérhetőbb célkitűzés. A pénzügyi és gazdasági bűntények feltárásával foglalkozó görög szervezet egyik vezetője nemrég arról számolt be, hogy a görög árnyékgazdaság még mindig a 220 milliárd eurós görög GDP negyedét teszi ki. Januárban az athéni parlament leszavazta azt a törvénytervezetet, amely szabadabbá tette volna a patikanyitást és megnövelte volna a gyógyszertárak nyitvatartási idejét. Délben még mindig bezárnak az athéni patikák. Még azoknak az lépéseknek a végrehajtása is nehézségekbe ütközik, amelyekről parlamenti döntés született.

 

A közúti fuvarozást korábban szabályozó engedélyrendszer feloldását még mindig nem vezették be, jóllehet 2010-ben még nagy sikerként könyvelték el a piac rugalmasságát növelni hivatott intézkedést. A nagy ívű privatizációs tervek megvalósítása is döcög. Utóbbit tekintve a görög kormány 2015-ig összesen 50 milliárd eurós bevételt remél állami tulajdonban lévő eszközök értékesítéséből. Tavaly 1,7 milliárd eurónyi bevételre tett csak szert, elsősorban a már korábban bejelentett privatizációkból, így az állami telekommunikációs vállalat, az OTE résztulajdon-értékesítéséből, illetve szerencsejáték-koncessziók eladásából. Korábban 2011-re előbb 5 milliárdos, később 4 milliárdos privatizációs bevételt remélt az athéni kormányzat.

 

Az idei évre vonatkozóan 9,3 milliárd eurós bevételt remélt Görögország az állami ingatlanvagyon egy részének eladásából, továbbá a Hellenic Petroleum olajfinomító, illetve a DEPA és DESFA gázipari vállalatokban tartott tulajdonhányad értékesítése után. A privatizációs ügynökség vezetője, Jannisz Kukiadisz mindazonáltal a Reutersnek elmondta: ez a cél nem elérhető, és immár 7,4 milliárd eurós bevételt remélnek 2012-ben, többek között az állami részvénytulajdon értékének csökkenése miatt. Az euróövezeti vezetőket a bőkezű állami költekezés is bosszantja: egy görög parlamenti képviselő elmondása szerint a görög állam költségvetésében 25 ezer autót üzemeltet. A reformintézkedések végrehajtására mindazonáltal újabb esélyt jelent a második, 130 milliárd eurós mentőcsomag.

 

Hírügynökségi források szerint a nemzetközi hitelezők, az úgy nevezett trojka 10 oldalas dokumentumban írta le a támogatás folyósításához szükséges lépéseket. Ezek között van az adórendszer reformja, az egészségügyi kiadások korlátozása, a munkaerőpiac rugalmasságát javító intézkedéscsomag, illetve a külföldi tőke beáramlását elősegítő program. Borúlátásra ad okot azonban, hogy Poul Thomsen, az IMF helyi képviselője korábban úgy nyilatkozott: a nemzetközi hitelezők valószínűleg túlbecsülték az athéni hivatalok reformképességeit. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy nemrég megjelent átfogó vizsgálatában megállapította: az athéni hivatalok nem hatékonyak és rosszul szervezettek, miközben egyes szereplők reformtörekvéseit mások gáncsolják. A szervezet "ősrobbanásszerű" reformokat sürgetett.


Ingatlanpiaci fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

A Duna House ma publikált Ingatlanpiaci Barométere szerint az utolsó tavaszi hónap sem hozott látványos áttörést a hazai ingatlanpiacon, de a kereslet a tavaszi mélypont után fordulni látszik: az index a márciusi–áprilisi visszaesésből 5 ponttal, 74-re kapaszkodott vissza. A tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
2026. 06. 13. 04:00
Megosztás:

Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás: