Az utolsó néhány milliárd euróról folynak a tárgyalások Brüsszelben

Görögország nemzetközi hitelezői között még mindig nem született egyezség, a 120 százalékos GDP-arányos adósságszint eléréséhez szükséges néhány milliárd eurónyi adósság leírásának mikéntjéről, hétfőn azonban mindenképpen eredmény születik, mivel csak így tartható a márciusi államcsőd elkerüléséhez szükséges menetrend - mondták a Dow Jones üzleti hírügynökségnek a tárgyalásokat jól ismerő források hétfőn.

A nemzetközi hitelezők által alkotott trojka, az euróövezeti tagállamok, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) szakértői és döntéshozói hétfőn tárgyalnak Brüsszelben az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő Eurócsoport ülésén. Források szerint a delegáció előtt a legnagyobb kérdés, hogy miként lehet elérni az IMF által - Görögország esetében - az adósság fenntarthatóság mércéjének tartott, 2020. évi 120 százalékos GDP-arányos adósságszintet.

 

Ez egyfajta feltételét képezi a 130 milliárd eurós második mentőcsomagnak. Az IMF egy korábbi elemzésében azonban arra világított rá, hogy a jelenleg tervezett intézkedésekkel csupán 129 százalékra csökkenne az évtized végére a görög államadósság. Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter februárban arról tájékoztatott: 15 milliárdos hiány keletkezett a mentőcsomag kereteiről szóló októberi megállapodáshoz képest. Így vagy a nemzetközi támogatás fokozására, vagy komolyabb adósságleírására van szükség.

 

Egy a pénzügyminiszteri találkozón jelen lévő forrás úgy fogalmazott: "a számokról még mindig zajlik a vita, de egyre nagyobb a nyomás az EKB-n, illetve a központi bankokon, hogy járuljanak hozzá a rés csökkentéséhez, vagy akár teljes eltüntetéséhez". Hozzátette: "sem az IMF, sem az euróövezeti kormányok nem akarnak több pénzt adni". A tárgyaláson mindazonáltal több lehetséges megoldás is elhangzott. Számos euróövezeti ország hajlandónak tűnik elfogadni, hogy a görög adósság csupán 123-125 százalékra mérséklődik.

 

Az IMF mindazonáltal hajthatatlannak tűnik, és a 120 százalékos szinthez köti a részvételt a második programban. Másik megoldás a kamatszintek mérséklése: az Eurócsoportban elvi döntés született arról, hogy csökkentik az első mentőcsomag hitelkamatait. További gyógyírt jelenthet, ha a magánhitelezők szintén lemondanak a kamatkifizetés egy réséről, és inkább tőkésített kamat formájában kapják meg. Utóbbi azonban némi ellenállásba ütközött, mivel a döntéshozók attól tartanak, hogy veszélyeztetné az óvatosan összerakott, már meglévő megállapodást a magánhitelezőkkel.

 

Az IMF két másik, az Európai Központi Bankok Rendszerének részvételével megvalósított megoldást is javasolt. Az egyik szerint az euróövezeti központi bankok bevonnák a tulajdonukban lévő befektetési célú, mintegy 12 milliárd eurónyi görög állampapírt az adósságleírásba. A másik szerint az EKB mondana le a kötvényvásárlási programjának keretében vásárolt görög állampapírok utáni árfolyamnyereségéről. A tárgyalást jól ismerő forrás szerint az előbbi megoldás nagyobb támogatottságot élvez, mivel az EKB továbbra is elkötelezett a költségvetési és monetáris politikák szétválasztása mellett.

 

A frankfurti székhelyű bank amellett érvel ugyanis, hogy az általa birtokolt 40-50 milliárd eurónyi állampapírt a monetáris politika átviteli mechanizmusának hatásfokát javítani hivatott (SMP) programjának keretében vásárolta. Az első változat, a központi banki befektetések leírása azonban a görög kormány és az egyes intézmények közötti tárgyalások eredményeként zajlana, azt követően, hogy a magánbefektetői adósságleírás megtörtént volna.

 

A forrás szerint az euróövezeti pénzügyminiszterek elkötelezettek a csomag hétfői lezárása mellett. Sikertelen tárgyalások esetén ugyanis a magánbefektetői adósságleírás nem zajlana le március 20-ig, amikor is 14,5 milliárd eurónyi államkötvény jár le. Az IMF szakértői elmondták hétfőn: a szervezet arra számít, hogy a görög gazdaság az idén 4,3 százalékkal esik vissza, 2013-ban stagnál, majd 2014-15-ben rendre 2,3 százalékos és 2,9 százalékos növekedést ér el. (MTI)


Ingatlanpiaci fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

A Duna House ma publikált Ingatlanpiaci Barométere szerint az utolsó tavaszi hónap sem hozott látványos áttörést a hazai ingatlanpiacon, de a kereslet a tavaszi mélypont után fordulni látszik: az index a márciusi–áprilisi visszaesésből 5 ponttal, 74-re kapaszkodott vissza. A tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
2026. 06. 13. 04:00
Megosztás:

Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás: