A távközlési cégek és a bankok is bírálják a kormány adóelképzeléseit

Két nagy távközlési szolgáltató és a bankszövetség is kifogásolta a kormány szerdán bejelentett adóelképzeléseit, az adószakértő pedig az új közterheknek a növekedésre gyakorolt negatív hatását emelte ki.

A Magyar Telekom szerint a távközlési adó nem fogyasztási típusú adó, hanem vállalati adó lesz, ezért felveti a kérdést, hogy konform lesz-e az uniós előírásokkal, illetve megvalósítható-e az egész iparág számára. Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, az adó káros lesz az ország versenyképességére, és felmerül annak a kockázata is, hogy a kormány jövőre be tudja-e szedni a remélt 52 milliárd forintos távközlési adót. Az új adó mértéke számításaik szerint összehasonlítható lesz az eddigi különadóval: a vállalat tavaly 24 milliárd forint különadót fizetett. A vállalatvezető közölte: teher lesz az ügyfelek és a szolgáltatók számára is, és nem segíti a gazdasági növekedést.

 

A kormány szándékai szerint a távközlési adót július 1-jével vezetik be, ténylegesen augusztustól szedik be, az első 10 perc adómentes lesz, efölött minden perc 2 forinttal adózik. A magánszemélyek esetében az adó maximum 700 forint lesz havonta, a cégek pedig legfeljebb 2.500 forintot fizetnek. Az adóval kapcsolatban a Vodafone Magyarország álláspontja az, hogy egyszerűbb lenne előfizetéses alapon beszedni, mint percalapon, a szociális szempontokat így is érvényesíteni lehetne. Beck György, a társaság elnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta, tudomásul veszik, hogy a válságnak nincs vége, és a különadó kivezetése után is szüksége van a költségvetésnek bevételekre. A mobilszolgáltatók éppen ezért belátva azt, hogy az államnak pénzre van szüksége, azt javasolják, hogy a távközlési adó előfizető-alapú legyen. A mobil és vezetékes szolgáltatásokra 15-16 millióan fizetnek elő, ezért az egy ügyfélre eső adó csak néhány száz forint lenne akkor is, ha jövőre 52 milliárd forint bevételt vár innen az állam - mondta Beck György.

 

A Matolcsy György gazdasági miniszter által szerdán ismertetett percalapú adókivetéssel kapcsolatban közölte, ha ez valósul meg, akkor azt a pénzt, amit a hálózat fejlesztésére költenének a távközlési szolgáltatók, a számlázási rendszer átalakítására kell fordítaniuk. A bankszövetség is kifogásokat fogalmazott meg a kormány adóelképzeléseivel kapcsolatban. Patai Mihály elnök szerint a pénzügyi tranzakciós adó jelenlegi formájában teljességgel elfogadhatatlan a bankok számára, és sérti a bankszövetség kormánnyal kötött korábbi megállapodását. Patai Mihály közölte ugyanakkor, a bankok kompromisszumra törekszenek a kormánnyal, hogy a bankokat terhelő rendkívüli adó jövőre 60 milliárd forintra csökkenjen, annak megfelelően, ahogy a kormánnyal a múlt év végén megállapodtak. A kormány 130 milliárd forint bevételt vár a tranzakciós adóból, amelyet a tranzakciót végrehajtó bankoknak kell megfizetniük. Patai Mihály szerint a megnövekedett adóteher árt a banki hitelezésnek és a gazdasági növekedésnek.

 

Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő is azt emelte ki, hogy a gazdasági növekedésre egyértelműen negatívan hat, hogy azokban a szektorokban, ahol komolyabb nyereség képződik és fejlesztések indulnának be, ezek a különadók miatt leállnak. Az Ernst and Young szakértője azt mondta: ne legyen kétség afelől, hogy végül a lakosság fogja megfizetni. Példaként azt mondta, a bankokat terhelő adó nyomán alacsonyabb betéti kamatok, drágább hitelek jöhetnek, vagy a biztosításoknál, a távközlési cégeknél például elképzelhető, hogy nem úgy csökkennek a díjak, mint az adó nélkül. A szakértő szerint a kormány egy viszonylag ügyes módját találta ki annak, hogy hogyan terítse minél szélesebb körre ezt a terhet. Hozzátette ugyanakkor, az ideiglenesnek szánt különadókat kivezetik ugyan, de a most bejelentett adókkal állandó terheket vetnek ki a fejlődőképes szektorokra. Az energia-, közmű- és távközlési cégeket érintő adókról Kóbor György, az MVM gazdasági-vezérigazgató helyettese azt mondta: a változások törvényi szinten még nem fogalmazódtak meg, de előzetes számítások szerint ezek nem befolyásolják majd a cégcsoport idei eredményét. Ide tartozik, hogy a 30 százalékos társasági adót a villamos energiáról szóló, továbbá a földgázellátásról szóló jogszabályban meghatározott egyetemes szolgáltatóknak, elosztói engedélyeseknek, a víz- és csatornaszolgáltatóknak, illetve a települési hulladékkezelési közszolgáltatóknak kell megfizetniük.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére csütörtökön megerősítette: az energiaellátók 2009-ben bevezetett jövedelemadója (Robin Hood-adó) mértéke 2012-től 11 százalékra emelkedik. Az érintett társaságok nyereségét a 19 százalékos társasági adóval együttesen így terheli 30 százalékos adófizetési kötelezettség. Az áprilisban bemutatott Széll Kálmán Terv 2.0-ben még az szerepelt, hogy a Robin Hood-adót a jelenlegi 8 százalékról 16 százalékra emelik, amelyet a társasági adóétól csak kismértékben eltérő alapra vetítenek ki. Az adónem fenntartásából a dokumentumban 55 milliárd forint többletbevételt várt a kormány, az adónem megszüntetésével számoló korábbi forgatókönyvhöz képest. (MTI)


Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot

Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. 06. 10. 08:00
Megosztás:

Csaknem hétszázmillió forintot osztanak szét az önkéntes tűzoltó egyesületek között

Idén 690 millió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között - írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
2026. 06. 10. 07:30
Megosztás:

A kényelem hajtja a BNPL-piacot: 6 perc sem kell a hitelbírálathoz

Bár a „Vásárolj most, fizess később” (Buy Now, Pay Later – BNPL) modelleket kezdetben sokan a klasszikus áruhitelek digitális utódjaként, a pénzszűkében lévő rétegek mentőöveként azonosították, a legfrissebb piaci adatok teljesen más képet mutatnak. Az Instacash fintech szolgáltató és az ország egyik vezető számítástechnikai webáruháza, az iPon.hu áprilisi adatai szerint a BNPL ma már a magasabb jövedelmű, technológiailag érett vásárlók kényelmi szolgáltatása.
2026. 06. 10. 07:00
Megosztás:

Nagy meglepetést hozott a májusi magyar inflációs adat

A KSH ma reggel a májusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, melyek szerint a fogyasztói árak – a várt enyhe növekedéssel szemben - havi szinten stagnáltak az év ötödik hónapjában. Az éves szintű infláció így 1,8 százalékra lassult az áprilisi 2,1 százalékról. Az adat nagy meglepetés, hiszen az előrejelzések inkább az infláció kisebb gyorsulását várták, 2,2 százalékra. Alacsony maradt a maginfláció is, éves szinten 2 százalékon állt májusban. Az adat gyakorlatilag zöld lámpát jelenthet az MNB-nek a kamatcsökkentéshez a következő ülésén.
2026. 06. 10. 06:30
Megosztás:

Az izraeli pénzügyminisztert is kitiltották Franciaországból

Az izraeli pénzügyminisztert, Becalel Szmotricst is kitiltották Franciaországból, amiért "aktívan népszerűsíti Ciszjordánia annektálását" és "nyíltan követeli Gáza újbóli elfoglalását" - jelentette be kedden Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter.
2026. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
2026. 06. 10. 05:30
Megosztás:

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A legtöbben ugyanakkor tartanak a termékek nem valós hatóanyag-tartalmától és nem megfelelő minőségétől. A legaktívabb fogyasztók a 40-49 éves korosztály és a városi lakosság tagjai – derült ki egy friss, az Inspira Research által, a BioTechUSA-cégcsoport megbízásából készített, 1000 fős, online reprezentatív kutatásból.
2026. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők egyre nagyobb alkukra képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandók csökkenteni a hirdetési árakat - közölte havi tranzakciós adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 06. 10. 04:30
Megosztás:

Óvatos optimizmust tükröznek a hazai cégek toborzási tervei

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2026. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Különösen nagy szükség van hiteles közmédiára

A 21. században különösen nagy szükség van hiteles közmédiára - hangsúlyozták a résztvevők a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által szervezett keddi pódiumbeszélgetésen Budapesten.
2026. 06. 10. 03:30
Megosztás:

Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén

A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok működésében. A cégek üzleti megfontolásból, és a szabályozási kritériumoknak való megfelelőség miatt egyaránt érdekeltek az új technológiák adaptálásában: a csereciklusok hozzájárulnak a folyamatos megújuláshoz, a környezetvédelmi nyomás miatt pedig egyre fontosabb szempont, hogy miként tudják csökkenteni működésük környezeti terhelését, beleértve a mobilitási kibocsátásokat is.
2026. 06. 10. 03:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni

Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az észak-európai és balti országok kormányfőinek az ő részvételével lezajlott találkozóját követő sajtóértekezleten.
2026. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy KRESZ szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
2026. 06. 10. 01:30
Megosztás:

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a nagy presztízsű, 200 millió forint feletti lakásoké. A rövid távú kiadásra vásárló befektetők a szabályozási bizonytalanság miatt eltűntek, miközben a rossz állapotú garzonok négyzetméterára sok helyen már az új építésű lakások árszintjét közelíti. Ezzel párhuzamosan a nagy belvárosi lakások tulajdonosai is nehéz helyzetbe kerültek, mert a korszerűtlen elosztás és a felújítási igény akár 40–50 millió forintos többletköltséget jelenthet. A szakértő szerint ezek az ingatlanok hónapokig vagy akár évekig is beragadhatnak a piacon, különösen úgy, hogy a befektetői kereslet gyakorlatilag eltűnt. A folyamat azt jelzi, hogy a belvárosi lakáspiacon a korábbi hozamelvárások és presztízsárak helyét egyre inkább a piaci realitás kényszerítheti ki.
2026. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági állampapírok, valamint a változó kamatozású BMÁP (Bónusz Magyar Állampapír) jelenleg futó sorozatait - közölte az ÁKK kedden az MTI-vel.
2026. 06. 09. 23:30
Megosztás:

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós díjbevételt - derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
2026. 06. 09. 23:00
Megosztás:

Online szórakozás ingyen pénzzel – Hogyan működnek a no deposit bónuszok?

A no deposit bónusz elsőre nagyon egyszerűnek tűnik: regisztrálsz egy kaszinóba, majd kapsz egy kisebb összeget vagy néhány ingyenes pörgetést anélkül, hogy előtte befizetnél. Sokan itt meg is állnak, pedig a lényeg általában a feltételekben van. Nem arról van szó, hogy ezek az ajánlatok eleve megtévesztők lennének, hanem arról, hogy a részletek ismerete nélkül könnyű rosszul értelmezni vagy rosszul felhasználni őket.
2026. 06. 09. 22:00
Megosztás:

5800 milliárd forintos kérdés: gyorsabb lesz-e az építőipar az új kormányzati struktúrában?

Az építőipart érintő döntések újrarendezését is hozta az új kormányzati struktúra. Több, korábban különböző minisztériumok és szakpolitikai területek között megosztott feladatkör került új szervezeti logika szerint egymáshoz közelebb. Az új struktúra mögött az a szándék rajzolódik ki, hogy a kapcsolódó döntések összehangoltabban szülessenek. Háttérelemzés a 2026-os kormányzati építőipari és lakáspiaci átalakításokról.
2026. 06. 09. 21:30
Megosztás:

Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás: