Magyar alkalmazáscsomag okostelefonokra és táblagépekre

Kifejezetten a magyar piacra készült, a Samsung okostelefonokra és táblagépekre ingyenesen letölthető alkalmazáscsomaggal jelentkezik október közepén a dél-koreai vállalat; a Samsung App Mixben olyan applikációk lesznek elérhetők, mint az MTVA Médiatár, a VinCE borajánló vagy a Port.hu kiállítás-ajánló.

Noha a Samsung 2012 második negyedévétől a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójának számít, a vállalat számára fontos, hogy készülékei használóit lokálisan is megszólítsa. A cég androidos okostelefonjaira és táblagépeire ezért rövidesen exkluzív, magyar applikációkból álló alkalmazások is letölthetők lesznek - jelentette be a Samsung App Mix budapesti sajtóbemutatóján Kunos Balázs.Mint a Samsung Magyarország mobil üzletágának vezetője hozzátette: október közepén 11 alkalmazás, év végéig pedig további négy, szintén ingyenes applikáció válik elérhetővé minden Android 2.3-as vagy frissebb rendszerrel felszerelt Samsung okostelefon és táblagép tulajdonosa számára.

 

A letöltést segítő keretalkalmazás decembertől már előtelepítve érkezik az újonnan gyártott készülékeken. Az új applikációk közül a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Médiatára a közmédia aktuális és archív tartalmainak elérését egyaránt lehetővé teszi. Kiállítás-kereső alkalmazást kínál a Port.hu: az okostelefonok tulajdonosai így országszerte 200-300 múzeum és galéria állandó és időszaki kiállításai, programjai közül választhatnak, számos szűrőt alkalmazva.
    

A VinCe Bor felhasználói egyedi jellemzők alapján kereshetnek a borfajták között. A kiválasztott bort speciális adatlap ismerteti; a menüválasztékot pincekereső, boresemény-ajánló és étel-bor párosító funkciók is gazdagítják. A jelenleg 400 pince 600 borát tartalmazó adatbázis kéthavonta bővül minden, a magazinban tesztelt bor adatlapjával. A VinCe Gasztro több mint 200 recept közül a felhasználók hangulatához és az alkalomhoz illő ételt ajánlja, továbbá fesztiválajánlót és gasztrolexikont is tartalmaz. Különlegessége az intelligens bevásárlólista, amely egy menüsor esetén összesíti a különböző fogások alapanyag-igényét.
    

Hangalapú városnéző túrákat kínál belföldön és a világ 85 nagyvárosában a PocketGuide. Az alkalmazás összes magyarországi és egy szabadon választott külföldi túrája ingyenes lesz, de további túrák is vásárolhatók hozzá. A Kincs Gyermekmagazin applikáció a gyerekeknek és fiataloknak szóló programok között könnyíti meg az eligazodást, napi bontásban is. A folyamatosan frissülő, tematikus lista jelenleg 250 helyszínt, 200 különböző programot és 500 programidőpontot tartalmaz.
    

Fontos információkat nyújt az országos légszennyezettség-mérő és a budapesti illemhely-kereső, míg az összes fontosabb magyar divatüzlet adatait tartalmazó Fashion Issue hasznos tippeket ad a felhasználóknak. A Mesekönyvek alkalmazás rövid, interaktív könyvecskék formájában kínál ismert meséket, a Tudatos fotózás pedig a fényképezés iránt érdeklődőket vezeti be a fotózás világába. (MTI)

Új remény a mellrák ellen: szegedi kutatók forradalmi diagnosztikai eszközt fejlesztenek

Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Astridbio Technologies Kft. munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap támogatásával - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézet az MTI-t.
2025. 01. 31. 02:30
Megosztás:

Brutális fordulat a bolti kártyás fizetésben – minden vásárlót érint!

A változás hatására jelentősen megváltozik a bolti fizetések megszokott módja.
2025. 01. 31. 02:00
Megosztás:

Újabb gyártástechnológiával bővül a környei gyár

A Henkel Adhesive Technologies környei ragasztógyárában ünnepélyes keretek között avatták fel az új extruder gyártósort és üzemterületet. Az eseményen jelen volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.
2025. 01. 31. 01:30
Megosztás:

Rossz minőségű földgázt sóznak ránk? Ezért ég más színnel a gázláng!

A földgáz alapvetően kék lánggal ég, ebben az esetben sem füst, sem korom, sem más káros égéstermék nem keletkezik. (Ezért is tartják a legtisztább energiahordozók egyikének környezetvédelmi szempontból.) De miért ég időnként más színnel? És miért forr fel időnként lassabban a víz?
2025. 01. 31. 01:00
Megosztás:

Véget ért a technikai recesszió Magyarországon

A magyar gazdaság teljesítménye 0,5%-kal bővült – a KSH előzetes adatai szerint - 2024. negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest, ezzel véget ért a technikai recesszió, a megelőző két negyedév visszaesését követően.
2025. 01. 31. 00:30
Megosztás:

Sikerült felszámolni a világ két legnagyobb kiberbűnözői fórumát

A német hatóságok vezetésével, és nyolc ország bűnüldöző szerveinek részvételével végrehajtott rendőrségi művelet keretében felszámolták világ két legnagyobb kiberbűnözői fórumát - közölte a csütörtökön az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.
2025. 01. 31. 00:01
Megosztás:

Visszatérnek a fagyok

A tavasziasan enyhe idő után visszatérnek az éjszakai fagyok a jövő héten - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 01. 30. 23:30
Megosztás:

DeepSeek kockázatairól mond véleményt a szakértő

A legtöbb felhasználó számára az adatvédelem az első és legfontosabb kérdés. A kockázatok némileg eltérnek a fogyasztók esetében, akik valószínűleg az okostelefonjaikon használják a DeepSeek-et, szemben a vállalatokkal, amelyek a modelleket programozási interfészeken keresztül használhatják az üzleti intelligencia és egyéb funkciók lehetővé tételére.
2025. 01. 30. 22:30
Megosztás:

Nőtt a munkanélküliség az euróövezetben

Decemberben az elemzők által vártnak megfelelően nőtt a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban ugyancsak emelkedő munkanélküliségi rátát regisztráltak az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint.
2025. 01. 30. 21:30
Megosztás:

DeepSeek: forradalmi AI fejlesztés segítheti a Bitcoin árfolyamát is – Jön az infláció csökkenése?

Újabb lendületet kaphat a Bitcoin, ha az infláció mérséklődik a mesterséges intelligencia olcsóbbá válásával. Eközben az amerikai szabályozás is fordulatot vehet, ami megnyithatja az utat az intézményi befektetők előtt.
2025. 01. 30. 20:30
Megosztás:

A magyar GDP-növekedés idén az EU élmezőnyében lesz

A magyar GDP-növekedés 2024-ben az uniós középmezőnyben volt, de 2025-ben a 3 százalék körüli növekedés már az élmezőnyben lesz, ami a duplája lehet az EU bővülési ütemének - olvasható a nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.
2025. 01. 30. 20:00
Megosztás:

Lengyelországban megkezdődött a Baltica 2 nevű tengeri szélerőműpark építése

Megkezdődött a Baltica 2 nevű tengeri szélerőműpark építése, a lengyel-dán beruházásként megvalósuló, 1,5 gigawatt kapacitású projektet 2027-re helyeznék üzembe - közölte a lengyel kormányfői hivatal csütörtökön.
2025. 01. 30. 19:30
Megosztás:

2,3 millió eurós befektetési kört zárt a magyar kódmodernizáló AI-startup, a Kodesage

Sikeresen zárta első, 2,3 millió eurós korai magvető befektetési körét a Kodesage. A cég mesterséges intelligenciával támogatott platformja forradalmasítja és egyszerűsíti a nagyvállalatok elavult szoftveres rendszereinek modernizációját - mindezt magas adatbiztonsági standarok mellett. A csapat célja, hogy a befektetésnek köszönhetően továbbfejlessze a platformot, felgyorsítsa a megjelenést a nemzetközi piacokon és még több nagyvállalatot segítsen hozzá régi rendszereik megújításához. A befektetési kört neves nemzetközi angyalbefektetők részvétele mellett a PortfoLion vezette.
2025. 01. 30. 19:00
Megosztás:

Dogecoin (DOGE): Mennyire fenntartható a Dogecoin népszerűsége és értéke a közösségi média támogatása nélkül?

A Dogecoin (DOGE) egy peer-to-peer (P2P) kriptovaluta, amelyet 2013-ban hoztak létre egy internetes mém, a „Doge” inspirációjára. Bár kezdetben viccnek indult, az évek során a Dogecoin jelentős piaci kapitalizációt és felhasználói bázist épített ki. Azonban a Dogecoin árfolyamának alakulása szorosan összefügg a közösségi média és hírességek, például Elon Musk támogatásával.
2025. 01. 30. 18:30
Megosztás:

Lendületet vett a budapesti újlakás-piac, de ez még csak a kezdet

Kifejezetten erősre sikerült 2024. második fél éve a budapesti újlakás-piacon, hiszen 5300 kétlakásosnál nagyobb házban épült lakást értékesítettek. Ezzel az egész évben eladott 8800 darab újépítésű ingatlan közel háromszorosa volt a 2023-as számnak. Az élen továbbra is a XIII. kerület áll, mellette a XI. kerület tudott ezer feletti értékesítést felmutatni. 2025-ben új kormányzati intézkedések segítik az ingatlanpiac további bővülését, ezért arra lehet számítani, hogy a tavalyi rekord értékesítés csak a kezdet, folytatódik a tendencia.
2025. 01. 30. 18:00
Megosztás:

Az ígéret szép szó - a Tesla betartja?

A nagyok közül tegnap többen, köztük a Tesla is publikálta negyedéves gyorsjelentését. A negyedik negyedéves árbevétel 25,7 milliárd dollár lett, ami elmaradt a 27,2 milliárdos elemzői várakozásoktól.
2025. 01. 30. 17:30
Megosztás:

Horvát árbojkott: országos tiltakozás a dráguló boltok ellen

Az Európai Fogyasztói Központ által indított "Halo, inspektore" nevű horvát Facebook-csoport újabb bojkottra hívta fel az állampolgárokat Horvátországban a magas árakat alkalmazó boltok ellen - írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.
2025. 01. 30. 17:00
Megosztás:

Nem tojt be a Meta és a Microsoft sem a DeepSeek kínai mesterséges intelligenciától

A Microsoft és a Meta továbbra is pozitív az MI-val kapcsolatban, és folytatják a nagy léptékű adatközpont fejlesztéseket (rendre 80 és 60-65 milliárd dollár).
2025. 01. 30. 16:30
Megosztás:

Alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében lép fel a GVH

Újabb lépéseket tesz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az áremelkedések visszaszorítása érdekében. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke felszólító levelet küldött több – alapvető élelmiszerek termelőit és feldolgozóit tömörítő – érdekképviseleti szervezethez. A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást. Mindemellett a GVH figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat és indokolt esetben beavatkozik.
2025. 01. 30. 16:00
Megosztás:

Megtérülni látszanak a Meta befektetései

A közösségi média vállalat árbevétele a tavalyi negyedik negyedévben 48,4 milliárd dollárra rúgott, ami éves szinten 21%-os növekedést jelent. Ezzel sikerült felülmúlni a 47 milliárdos konszenzust is.
2025. 01. 30. 15:30
Megosztás: