Aki nem az összefogáson dolgozik, Orbánt tartja hatalomban

Az ellenzéki szervezetek hazafias kötelessége, hogy megtalálják a választási együttműködés módját, aki nem ezen dolgozik, az Orbán Viktor hatalomban tartásán munkálkodik - jelentette ki Gyurcsány Ferenc szombaton pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) kongresszusán.

Aki nem az összefogáson dolgozik, Orbánt tartja hatalomban

A volt kormányfő, a DK elnöke a budapesti SYMA csarnokban csaknem kétezer párttag és szimpatizáns előtt azt mondta: sok részletkérdésben nincs egyetértés az ellenzéki oldalon, de "az alkotmányosság helyreállítása" közös cél. "Ha összefogunk, győzünk, és győz Magyarország, ha széthúzunk, akkor el fogunk bukni, és el fog bukni Magyarország is" - mondta.

 

Hozzátette: Orbán Viktorral "paktál le", aki nem tesz az összefogásért, és a miniszterelnök malmára hajtja a vizet az is, aki bárkit kirekeszt a demokratikus ellenzék együttműködéséből, és így szavazókról mond le. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: nem ért egyet azzal, hogy a szocialista párt vezetése elnézést kért a határon túli magyaroktól az MSZP-nek a kettős állampolgárságról szóló, 2004. decemberi népszavazáson képviselt álláspontjáért. "Ezt tiszteletben tartom, de nem értem és nem értek vele egyet. (...)

 

Ezért is vagyunk más pártban" - jegyezte meg, megerősítve: továbbra is helyteleníti, hogy állampolgárságot kapjanak, akik nem élnek Magyarországon, nem osztoznak a teherviselésben, nem viselik szavazatuk következményét. Kitért arra is, más ellenzéki erőkkel szemben a DK kitart amellett, hogy a rendőrséget - az elkövetett jogsértések ellenére - meg kell védeni 2006. őszi fellépéséért. Ám szerinte ezek a nézeteltérések nem gátolják az együttműködést, a közös indulást a választásokon.

 

Azt javasolta: az ellenzéki szervezetek ünnepeljék közösen március 15-ét, legyen a nemzeti ünnep "ellenzéki erődemonstráció", a 2014 tavaszáig tartó választási küzdelem első állomása. Gyurcsány Ferenc - aki előzőleg a DK elnökségi tagjaival együtt a Coldplay együttes egyik dalára vonult be a csarnokba, miközben szimpatizánsai felállva köszöntötték - egyórás beszédében kifejtette: a jelenlegi alaptörvény "barkácsolása" helyett vissza kell térni a 2010-es kormányváltás előtti alkotmányhoz. Ezt azzal indokolta, hogy az alaptörvény "illegitim", sérti az 1989-ben létrejött köztársaság alapeszméit, és vezetőinek képére akarja formálni az országot. Az elmúlt hetekben folytatott országjárásáról azt mondta: legkeserűbb tapasztalata a félelem, amivel szembesült.

 

Sokan attól tartanak, baj érheti őket, ha kiderül, hogy az ellenzékkel szimpatizálnak, míg mások - a diktatúrákban megszokott - szégyenletes kompromisszumokra kényszerülnek, ha boldogulni akarnak, meg akarják őrizni állásukat - magyarázta. Hozzátette: nem gondolja, hogy Magyarország diktatúra lenne, de "már rég nincs demokrácia". Beszédében arra kérte a nagyvárosok polgármestereit, hogy vasárnap - csatlakozva a római Colosseum elsötétítéséhez - egy időre kapcsolják le településükön a díszkivilágítást, így tiltakozva a szélsőjobboldali eszmék terjedése ellen. Szólt arról is, hogy pártja az egyetlen Magyarországon, amely támogatja az Európai Egyesült Államok létrehozását.

 

Emellett bírálta a kormányt az oktatási rendszer átszervezése miatt. Mint mondta, tiltakoznak az ellen, hogy az iskolákat uniformizálják, "ideológiai átnevelő táborokká" alakítsák. A DK programjából Niedermüller Péter alelnök azt emelte ki, hogy erősítenék a társadalmi szolidaritást, csökkentenék a társadalmi különbségeket. Debreczeni József - aki 2010-ben az MDF képviselőjelöltje volt - Gyurcsány Ferenc szavaival egybecsengően arról beszélt: a baloldal egy része defenzívában van, kompenzál, ha magyarságpolitikáról van szó. A DK alelnöke úgy fogalmazott, hogy ma nincs ok nemzeti büszkeségre, mert Magyarország történetében először önként, külső hatalom szorítása nélkül "vett vállára egy autokratikus rezsimet".

 

Bauer Tamás alelnök, korábbi SZDSZ-es képviselő azt mondta: noha a DK csak bő egy évvel ezelőtt alakult meg, ennek előzménye Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként elmondott balatonőszödi beszéde, amely megalapozta a reformpolitikát. Szavai szerint a DK most is reformpolitikát javasol számos területen. Vitányi Iván, a párt tiszteletbeli elnöke közölte: a DK-nak nem az a célja, hogy az ellenzék vezető ereje legyen, hanem hogy szerepet vállaljon a demokrácia "megteremtésében", ami véleménye szerint azt is jelenti, hogy a kormányváltás után nem egy "baloldali Orbánra" lesz szükség. Varju László pártigazgató arról számolt be, hogy a DK tagjainak száma meghaladja a hétezret, 750 településen vannak jelen, a 106 egyéni választókerület mindegyikében van már pártszervezet, több mint a felében pedig vezetőt is választottak.

 

A kongresszusra hozzávetőleg 1700 párttag és támogató regisztrált, noha az alapszabály értelmében minden párttag részt vehet és szavazhat a gyűlésen. Ez utóbbi lehetőséggel azonban a szervezők nem számoltak, a rendezvényt egy nagyjából kétezer ember befogadására alkalmas csarnokban tartották meg, ami így nagyjából megtelt. A beszédek között a DK elmúlt évi programjait - köztük Gyurcsány Ferenc országjárását és a párt politikusainak az előzetes regisztráció miatt indított éhségsztrájkját - felidéző videobejátszásokat vetítettek. A DK 2011 októberében alakult meg, amikor Gyurcsány Ferenc kilenc szocialista frakciótaggal együtt elhagyta az MSZP-t.


A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás: