Ferenc pápa: Szent Péternek nem volt bankszámlája

Ismét az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa keddi homíliájában, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett egyháznak az egyszerűség és szegénység jegyében kell cselekednie.

"Szent Péternek nem volt bankszámlája. Amikor adót kellett fizetnie, az Úr elküldte a tengerre halászni és a kifogott halban talált pénzzel fizetett" - fogalmazott Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. A keddi pápai misén a Hittani Kongregáció munkatársai vettek részt Gerhard Ludwig Müller, a kongregáció prefektusa vezetésével. A homília szövegét a Vatikáni Rádió közölte. Ferenc pápa a megválasztása óta gyakran érintett témáról, az egyház missziójáról beszélt.

 

Hangsúlyozta, hogy "az Evangéliumot egyszerűséggel és ingyen kell hirdetni". Hozzátette, hogy a gazdagságra vágyó egyház "megöregszik és elveszíti életerejét". S a szegénység melletti tanúságtétel "menti meg" az egyház tagjait attól, hogy befektetők, vállalkozók legyenek. Márciusi pápává választásakor Ferenc pápa elmondta, hogy szegénységi fogadalma miatt választotta Assisi Szent Ferenc nevét. S a virágvasárnapi szentmisén Ferenc pápa saját nagyanyja mondását idézve arra emlékeztetett, hogy a "halotti lepelnek nincsen zsebe", senki sem viheti magával földi vagyonát.

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

A főbb európai értékpapírpiacok gyenge kezdés után nagy, másfél százalék körüli veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést.
2024. 04. 16. 19:00
Megosztás:

Emiatt esett ma a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
2024. 04. 16. 18:30
Megosztás:

A vártnál többen váltottak lakásbiztosítást

A márciusi lakásbiztosítási kampányban a vártnál többen kötöttek új biztosítást, illetve változtatták meg korábbi szerződésüket régi biztosítójuknál, csaknem félmillió új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 16. 18:00
Megosztás:

Gyorsult Kínában a GDP növekedése az idei első negyedévben

Gyorsult Kína gazdasági növekedése az idei első negyedévben éves és negyedéves összevetésben a kedden ismertetett hivatalos adatok szerint.
2024. 04. 16. 17:30
Megosztás:

Csökkent a svéd Ericsson bevétele

Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
2024. 04. 16. 17:00
Megosztás:

Megugrott az első lakást vásárlók aránya a fővárosban

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024. első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai szerint - jelentette keddi elemzésében az ingatlanközvetítő.
2024. 04. 16. 16:30
Megosztás:

Felülmúlta a várakozásokat a lakásbiztosítási kampány

Felülmúlta a várakozásokat a márciusi lakásbiztosítási kampány, az előzetes adatok szerint összesen több mint 461 ezer új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn, a tárca és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös budapesti sajtótájékoztatóján.
2024. 04. 16. 16:00
Megosztás:

Márciusban emelkedtek a nagykereskedelmi árak Németországban

Németországban a nagykereskedelmi árak havi szinten nőttek, éves összevetésben csökkentek a kedden közölt hivatalos adatok szerint.
2024. 04. 16. 15:30
Megosztás:

Több oldalú támogatást kapnak a 30 év alattiak

A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Tv2 Mokka című műsorában kedden reggel.
2024. 04. 16. 15:00
Megosztás:

Rég nem látott mélypontra csökkent a hálózati áramfogyasztás Romániában

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában - írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.
2024. 04. 16. 14:30
Megosztás:

Kínában lelombozó volt a március

Kínában csalódást keltő márciusi kiskereskedelmi és ipari termelési adatok láttak napvilágot kedden, miközben az elemzők által várt szintre csökkent a munkanélküliség a múlt hónapban.
2024. 04. 16. 14:00
Megosztás:

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak azok, akik idén lesznek nagykorúak

Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatta a MÁV-START az MTI-t.
2024. 04. 16. 13:30
Megosztás:

Önerőből vág bele egy komoly fejlesztésbe Gyula

Tíz helyszínen indít közlekedésfejlesztési beruházást saját erőből a gyulai önkormányzat, mintegy negyedmilliárd forint értékben - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2024. 04. 16. 13:00
Megosztás:

A vártnál jobban gyorsult Kína, mégsem felhőtlen a kép

A vártnál gyorsabb gazdasági növekedésről számolt be a kínai statisztikai hivatal. Az ázsiai szuperhatalom első negyedéves GDP-je 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi azonos időszakét, és felülmúlta a piac 4,8 százalékos várakozását, valamint az 5,2 százalékos negyedik negyedéves ütemet.
2024. 04. 16. 12:00
Megosztás:

Kamatcsökkentés helyett további szigorítás jön Amerikában?

A svájci UBS bank felvettette annak lehetőségét, hogy a beragadó infláció és az erős gazdaság akár további kamatemelésre is sarkallhatja a Fed-et. Erre azonban kicsi az esély, és a bank elemzői szerint jelenleg a két kamatcsökkentés a legvalószínűbb forgatókönyv az idei évre.
2024. 04. 16. 11:30
Megosztás:

Megállapodtak a bérekről az Audinál

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi értekezlete elfogadta a mukaadóval közösen kidolgozott ajánlatot - tudatta az Audi Hungaria az MTI-vel.
2024. 04. 16. 11:00
Megosztás:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
2024. 04. 16. 10:30
Megosztás:

A városi költözés útmutatója: Tippek és trükkök a sima költözéshez

A városi költözés egy izgalmas, ugyanakkor kihívásokkal teli lépés az életünkben. Legyen szó új munkahelyről, iskoláról vagy egyszerűen csak egy új kezdetről, a sikeres áttelepülés kulcsa a megfelelő előkészítésben rejlik. Ebben a cikkben átfogó útmutatót nyújtunk arra vonatkozóan, hogyan tervezzük meg és hajtsuk végre zökkenőmentesen a városi költözést.
2024. 04. 16. 10:00
Megosztás:

Gyengülés az ázsiai tőzsdéken

Gyengültek az indexek az ázsiai tőzsdéken kedden.
2024. 04. 16. 09:30
Megosztás:

Alvó Ethereum (ETH) bálna éled fel évek után, 50 ezer dollárt fektet be egy 25X-es árfolyamú tőzsdei tokenbe, a DTX-be

Időnként egy korai szakaszban lévő Ethereum (ETH) befektető tárcája feléled. Történelmileg ezek a tárcák fantasztikus követési lehetőséget biztosítottak, mivel a tulajdonosok előrelátó módon részt vettek az Ethereum (ETH) projektben jóval azelőtt, hogy bárki megértette volna a kriptovalutákban rejlő értéknövekedést.
2024. 04. 16. 09:00
Megosztás: