Londoni elemzők: nem lesz elég, ha az EKB csak cégkötvényeket vesz

Biztató jel, hogy az eurójegybank (EKB) vállalati kötvények vásárlását fontolgatja, ám önmagában még ez sem lesz elég az euróövezeti gazdaság élénkítésére és a deflációs kockázat kivédésére - vélekedtek az EKB cégkötvény-vásárlási terveiről szóló keddi piaci értesülésekre reagálva londoni pénzügyi elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászai kiemelték, hogy az európai vállalati kötvénypiac meglehetősen nagy, a kinnlévő adósságállomány névértéke hozzávetőleg 1400 milliárd euró, vagyis sokkal több, mint az EKB által eddig megcélzott piacok. Az eszközfedezetű értékpapírok (ABS) piaca például 625 milliárd eurósra tehető, ráadásul az euróövezeti jegybank e piacról is az "egyszerű, átlátható", nem pénzügyi szektorbeli ABS-konstrukciókra kívánja korlátozni vásárlásait, tekintettel arra, hogy a francia és a német kormány nem hajlandó e tranzakciók mögé állami garanciát állítani.

 

A Capital Economics londoni elemzői szerint az, hogy az EKB egyáltalán fontolgatja az alternatív eszközök vásárlását, arra vall, hogy az eurójegybank végre elindult a tényleges mennyiségi enyhítés felé. Azonban az EKB még akkor is messze elmaradna más globális kihatású jegybankok 2009 óta végrehajtott gazdaságélénkítő célú eszközvásárlási programjaitól, ha valóban kiterjeszti vásárlásait a cégkötvények másodpiacára. Mindeközben egyre több a jel arra, hogy az euróövezeti gazdaság a recesszió szélére sodródott, és ebben a környezetben jelentős kockázat a defláció.

 

A ház szerint ha az EKB emiatt agresszívabb fellépést tartana kívánatosnak, akkor magától értetődő választás lenne a szuverén euróövezeti kötvények piaca. Ez a piac hatalmas, hozzávetőleg 9 ezer milliárd eurós - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni szakértői. A cég elemzőinek várakozása az, hogy az EKB végül elindul ezen az úton, bár a morális kockázattal kapcsolatos aggályok és a politikai nyomás miatt még így sem bizonyos, hogy elégséges eréllyel lép fel az elhúzódó gyenge növekedés és alacsony infláció jelentette kockázat kivédésére.

 

Más nagy londoni házak szerint is elkerülhetetlen lesz a jelenlegi növekedési és inflációs környezetben, hogy az EKB jövőre teljes körű mennyiségi enyhítési programba kezdjen. Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai szerint az euróövezet "veszélyesen közel jár" a recesszióhoz. A ház az általa eddig várt 1,1 százalékról 0,7 százalékra rontotta az idei év egészére szóló euróövezeti növekedési előrejelzését.

 

A cég szerint nem lehet kizárni, hogy a német gazdaság - amely az euróövezeti GDP-értéknek több mint a negyedét adja - az év közben technikai recesszióba került. A német hazai össztermék (GDP) a második negyedévben ugyanis 0,2 százalékkal csökkent, és az előremutató mérőszámok alapján a harmadik negyedévben még rosszabbra fordulhatott a helyzet - áll a CEBR elemzésében. Az EKB teljes körű mennyiségi enyhítési ciklusának elkezdését eddig éppen a Bundesbank - a német jegybank - ellenezte a leghangosabban.

 

Ám ha a német gazdaság teljesítménye valóban ilyen mértékben gyengül, akkor ez az ellenállás várhatóan enyhülni fog, és ez előkészítheti a terepet az EKB számára a szuverén kötvények vásárlásának megkezdésére az idei év vége felé - jósolták a CEBR londoni elemzői. Ugyanerre a következtetésre jutottak a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai is.

 

A ház elemzői felülvizsgált új prognózisukban 0,1, illetve 0,2 százalékponttal 0,7, illetve 1,1 százalékra csökkentették a 2014-re és 2015-re szóló euróövezeti növekedési előrejelzésüket. A cég szerint az idén mindössze 0,5 százalékos, és jövőre is csak 0,9 százalékos éves átlagos infláció várható a valutaunióban. A Bank of America-Merrill Lynch londoni szakértői szerint ebben a környezetben az euróövezeti jegybank jövőre mindenképpen teljes körű mennyiségi enyhítési program elkezdésére kényszerül.    (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: