Francia miniszterelnök: baklövés volt kormánygéppel menni a BL-döntőre

Baklövésnek nevezte Manuel Valls francia miniszterelnök, hogy a kormány különgépével, ráadásul a gyermekei kíséretében utazott a labdarúgó Bajnokok Ligájának múlt heti berlini döntőjére.

Francia miniszterelnök: baklövés volt kormánygéppel menni a BL-döntőre

"Tanulságos lecke volt. Hiba, baklövés. Azt a benyomást kelthettem a franciákban, hogy nem teljesen nekik szentelem magam. Sajnálom, ami történt" - mondta Valls a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.

 

Francois Hollande államfő "teljes bizalmáról " biztosította a kormányfőt. "Manuel Valls nagyon nehéz munkát végez a franciák szolgálatában. Energiával és hatékonyan. Mindent megtesz a kormány élén. Teljes bizalmamat élvezi" - mondta a köztársasági elnök a berlini út miatt egy hete kirobban vitáról a Sud-Ouest című regionális lapnak adott vasárnapi interjúban. Hozzátette: "A vita le van zárva. Valls elmondta, amit ilyenkor kell. Nincs mit hozzátenni".

 

Manuel Valls azok után kért elnézést, hogy egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérés szerint a franciák kétharmada szerint a kormányfő súlyos hibát követett el és 68 százalékuk szerint ez az imázsán sokat rontott. Már egy szerdán közölt felmérés is azt jelezte: a franciák 77 százaléka nem vette jó néven, hogy Valls különgépen utazott Berlinbe, annak ellenére sem, hogy a miniszterelnöki hivatal szerint a látogatás hivatalos útnak minősült, mivel a Juventus-Barcelona döntő kezdete előtt Valls az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA elnökével, Michel Platinival folytatott megbeszélést.

 

Ez utóbbit az UEFA is megerősítette, mondván, hogy a francia kormányfő Platini meghívására utazott Berlinbe, ahol a 2016-os - francia rendezésű - labdarúgó Európa-bajnokságról egyeztettek. Azok után, hogy Valls csütörtökön bejelentette, hogy fiai útiköltségét, 2500 eurót visszatéríti az államnak, a felmérések szerint a franciák 58 százaléka még mindig úgy gondolja, hogy ezzel a vita nincs lezárva. "Mint minden apa, főleg az olyanok, akik sokat vannak távol, szeretek együtt lenni a fiaimmal ... A Barca szenvedélyes drukkere vagyok. Ez a családomhoz kötődik, a franciák jól tudják, meg is állítanak emiatt az utcán" - mondta az interjúban a barcelonai születésű Valls, aki felnőttként vette fel a francia állampolgárságot.

 

"De miniszterelnök vagyok, feddhetetlennek kell lennem. Megértem, ha azokat a franciákat, akiknek a hónap végén már nincs pénzük, felháborította ez a könnyelműség. Baklövés volt. Még egyszer nem fogom elkövetni" - hangsúlyozta. "A következő két évben a bizalom lesz a jelszó. A franciák szolgálatába akarom állítani ... Az vezérel, hogy a gazdaság beindításán dolgozzam, hogy az ország erősebbé váljon és a terrorfenyegetettséget leküzdje. Ez irányítja az életemet. A munka. Nem tagadom, hogy vannak ambícióim, de a franciák szolgálatába állítva" - mondta a miniszterelnök.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: