Adatvédelmi Kommandó a pénzügyi szektorban

A Tisztelt Vásárló Program keretében Adatvédelmi Kommandót tartott a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség a Dr. Hatházi Vera Ügyvédi Irodával és a Crane-nel együttműködésben. A szövetség az e-kereskedő és az utazási szolgáltatásokat nyújtó cégek után a pénzügyi szektor szereplőit világította át; a korábbi ágazatokhoz képest összességében a legjobb, de ugyanakkor a legszélsőségesebb értékeket mérték.

Az Adatvédelmi Kommandóban azt vizsgálták, hogy az adott cég honlapján található funkciók, mint a regisztráció, a hírlevél-feliratkozás, a cookie-kezelés, az adatvédelmi tájékoztató- mennyire felelnek meg a jogszabályoknak. A program célja, hogy felhívja figyelmet az adatvédelmi szabályozás betartására, illetve a közelgő EU-s adatvédelmi rendeletre, melynek elfogadása 2015-ben várható és egységes, új szabályozás lép életbe az Európai Unió országaiban. 
 
Az adatfelvétel 2015. április és májusában zajlott, összesen 32 cég kiválasztásával. A szektor speciális jellege miatt első sorban nagyobb cégek oldalainak vizsgálata zajlott. A vizsgált cégek nevét nem hozza nyilvánosságra a szövetség, de minden érintetett értesít arról, hogy díjmentes ügyvédi tájékoztatás keretében lehetőségük van személyesen is megismerni az eredményüket. 
 
A szektor átlageredménye közepes, a különböző ágazatokban az eddig lefolytatott Adatvédelmi Komandók közül a pénzügyi szektor vizsgált szereplői érték el az eddig  legjobb eredményt, ugyanakkor a legnagyobb szélsőségek is itt jelentkeztek. Az eminensek közé – az utazási szektorhoz hasonlóan - itt is jellemzően a nemzetközi hálózatokhoz tartozó intézmények tartoznak.
 
Eredmények 5-ös értékelési skálán
Legrosszabb eredmény: 1
Az iparág átlaga: 2,85
Legjobb eredmény: 4,92
 
A vizsgálat során több típushiba jött elő a cégek részéről, mint:


1. Nincs megfelelő adatkezelési tájékoztató a kapcsolattartásra vagy időpontfoglalásra vonatkozó funkcióknál.
2. Nincs popup ablak a cookie policyre vonatkozóan, néhány esetben az sem derül ki, használ-e az oldal sütit.
3. A kapcsolatfelvételi funkció egyben egy hírlevél-célú feliratkozást is jelent, melyről az érintett fél csak az adatkezelési tájékoztatóból értesülhet.
4. A hírlevél feliratkozásnál nincs külön checkbox.
5. Egyes weboldalakon többféle eltérő adatkezelési tájékoztató is van.
6. Az adatkezelési tájékoztató az adatkezelés célját és időtartalmát általánosságban fogalmazza meg.
7. Nincs adatkezelési nyilvántartási vagy DM célú adatkezelési nyilvántartási szám.
 
Az Adatvédelmi Kommandó a Tisztelt Vásárló program keretén belül valósult meg, melynek célja összefogás a vásárlókkal és a márkákkal a fogyasztóbarát kereskedelmi gyakorlatért. A felmérés szakmai partnerei a Dr. Hatházi Vera Ügyvédi Iroda és a Crane. Az Adatvédelmi Kommandó az elkövetkező időszakban továbbra is több szektort vizsgál át, így ösztönözve a cégeket az önszabályozás fontosságára és a jogi környezet betartására, a fogyasztók felé pedig objektív és hiteles képet szeretne nyújtani a piaci szereplőkről.


A Tisztelt Vásárló Program alapítója a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség és az Origo, a program támogatója a Magyar Posta.

Tényleg irreálisan drágák a magyar lakások? Itt a válasz!

2025 első negyedévében fennmaradt a magyar lakáspiac utóbbi években tapasztalt pezsgése, miközben az árak gyorsuló ütemben növekszenek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Lakáspiaci Jelentése kimutatta, hogy nem csak érzésre drágák a hazai lakások, hanem valóban túlértékeltek, ennek mértéke csak fokozódott az utóbbi időszakban – adta hírül az OTP Ingatlanpont.
2025. 05. 30. 05:00
Megosztás:

Már érezhető az önazonossági törvényjavaslat hatása

A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025. 05. 30. 04:30
Megosztás:

Két tűz között a hazai cégek

Az euroövezet átlagos inflációja 2,5% körül van, míg a bérnövekedés üteme ugyanitt, néhány hónap alatt a korábbi kevesebb, mint a felére, 2,4%-ra esett vissza. Ez magával hozza a munkavállalók növekvő elégedetlenségét, így a lelassult, bizonytalanságokkal terhelt gazdasági környezetben a cégek kétfelől is nyomás alá kerülnek. A helyzet Magyarországon is nagyon hasonló, bár a számok nálunk minden tekintetben magasabbak.
2025. 05. 30. 04:00
Megosztás:

Céges autó ÁFA 2025: rengeteg a buktató, súlyos lehet a büntetés

A munkavállalók számára gyakori juttatási forma a céges autó, de az ezzel kapcsolatos áfakezelés számos kihívást és buktatót rejt a vállalkozások számára. A három leggyakoribb probléma a magáncélú használatot, a károkozás megtérítését és az üzemanyagelszámolást érinti.
2025. 05. 30. 03:30
Megosztás:

Erre figyeljenek a cégek a legújabb szankciós szabályok alapján

Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió nemrég elfogadta a 17. számú szankciós csomagot, újabb gazdasági korlátozásokkal sújtva Oroszországot. A cél változatlan: megnehezíteni a háború folytatását, elzárni az orosz hadiipart a kritikus technológiáktól, és visszaszorítani az energiaexportból származó bevételeket. Ugyanakkor az új csomag már nemcsak az orosz szereplőkre fókuszál: a szabályozás közvetve bármelyik magyar céget érintheti. A cégeket érintő fontosabb tudnivalókról dr. Bognár Alexandrával és dr. Suller Noémivel, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársaival beszélgettünk.
2025. 05. 30. 03:00
Megosztás:

Tényleg irreálisan drágák a magyar lakások? Itt a válasz!

2025 első negyedévében fennmaradt a magyar lakáspiac utóbbi években tapasztalt pezsgése, miközben az árak gyorsuló ütemben növekszenek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Lakáspiaci Jelentése kimutatta, hogy nem csak érzésre drágák a hazai lakások, hanem valóban túlértékeltek, ennek mértéke csak fokozódott az utóbbi időszakban – adta hírül az OTP Ingatlanpont.
2025. 05. 30. 02:30
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: mindent meg kell tenni a Brexit negatív kereskedelmi hatásainak minimalizálásáért

A Bank of England kormányzója szerint mindent meg kell tenni a brit EU-tagság megszűnéséből (Brexit) eredő negatív kereskedelmi hatások minimalizálásáért.
2025. 05. 30. 02:00
Megosztás:

Az első negyedévben az árak gyorsuló növekedése mellett maradt fenn a lakáspiac pezsgése

Idén az első negyedévben fennmaradt a magyar lakáspiac pezsgése: az év első három hónapjában éves szinten 7 százalékkal nőtt az ingatlan adásvételek száma, miközben folytatódott a lakásárak emelkedése, ugyanis 2025 elején Budapesten 19,2 százalékkal kerültek többe a lakások, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Lakáspiaci Jelentése alapján az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 30. 01:00
Megosztás:

Az intézmények rávetik magukat a 108 ezer dolláros Bitcoinra – A $BTCBULL szárnyal, 6.5 millió már összegyűlt

Míg a Bitcoin ($BTC) erősen ragaszkodik a 108 000 dollár körüli szinthez, és az intézmények vásárlási kedve is ragyogó, a BTC Bull Token ($BTCBULL) száguld az első mérföldkőnek számító jutalom felé. Amikor eléri, a korai támogatók Bitcoinért tarthatják a markukat, és ezért gyakorlatilag semmit sem kell tenniük.
2025. 05. 30. 00:01
Megosztás:

Itthon tarthatók-e a jövő autóipari mérnökei?

A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók kiemelkedő mobilitási jellemzőkkel bírnak: a karrierépítés érdekében 75 százalékuk kész belföldi költözésre, és 63 százalékuk a diploma megszerzését követően külföldi munkakeresést is tervez 58 százalékuk itthoni elhelyezkedés esetén legalább nettó 650 ezer forintos kezdőbérre tart igényt - derült ki a Trenkwalder és az autopro.hu közelmúltban elvégzett felméréséből.
2025. 05. 29. 22:00
Megosztás:

Ballagási ajándékot az új bankszámlára?

Ballagás, iskolaváltás, első nyári munka – fontos mérföldkövek a most ballagó több tízezer kamasz (és szüleik) életében. A felnőtté válás útján csupa új élethelyzettel találkoznak a fiatalok. Szülőként pedig nemcsak önállóan közlekedni, dolgozni, tanulni kell megtanítani a gyermekünket, hanem ilyenkor lehet megalapozni a pénzügyi tudatosságot is – akár egy jól megválasztott ballagási ajándékkal. Egy friss kutatásból kiderült, mire vágynak és mennyire tudatosak a fiatalok a pénzügyek terén, az OTP Bank szakértője pedig a nekik szóló lehetőségeket mutatja be.
2025. 05. 29. 21:30
Megosztás:

A Bajnokok Ligája döntő érezhetően fellendítheti München gazdaságát

A Mastercard friss elemzése szerint jelentősen profitálnak München helyi vállalkozásai és vendéglátóipara a városba érkező futballrajongók költéseiből.
2025. 05. 29. 21:00
Megosztás:

Újabb mérföldkövek az e-autó pályázaton

Továbbra is nagy sikerrel dübörög a cégeket az elektromos autók megvásárlásában támogató program - közölte az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 05. 29. 20:30
Megosztás:

Döcög a japán kötvénypiac

Az elmúlt hetekben látványosan emelkedett a hosszú japán államkötvények hozama. A 30 éves kötvények hozama 40 bázispontot, a még hosszabb, 40 éves kötvények hozama pedig 60 bázispontot emelkedett április eleje óta.
2025. 05. 29. 19:30
Megosztás:

Jól teljesített a Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. 1235 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el tavaly, 26,1 százalékkal többet az előző évinél, a nyereményekkel csökkentett tiszta játékbevétel 12,1 százalékkal emelkedett - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
2025. 05. 29. 19:00
Megosztás:

Jelentősen enyhült az aszály

A múlt hét második felében érkezett eső hatására jelentősen enyhült az aszály, de a jövő héten érkező nyári meleg ismét rontani fogja a talaj nedvességviszonyait - írta a HungaroMet Zrt. a csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 05. 29. 18:30
Megosztás:

Tavaly is Magyarország vonzotta a legtöbb kínai tőkét Európában

Tavaly is Magyarországra érkezett az Európába irányuló kínai működőtőke legnagyobb része - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a Rhodium Group és a Mercator Institute for China Studies (MERICS) közös jelentése alapján csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 29. 18:00
Megosztás:

Továbbra is csökken a GDP, lassulhatott a fogyasztás

A második mérés szerint a vártnál kisebb mértékben, negyedév/negyedév alapon 0,2%-kal esett vissza az évesített GDP az első negyedévben az Egyesült Államokban.
2025. 05. 29. 17:30
Megosztás:

Elfogadták a fővárosi átláthatósági rendeletet

Elfogadta a fővárosi önkormányzatra, a Főpolgármesteri Hivatalra, valamint a főváros gazdasági társaságaira és költségvetési intézményeire kiterjedő átláthatósági rendelet a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
2025. 05. 29. 17:00
Megosztás:

Exportkompenzációért lobbiznak a német autógyártók az USA-ban

A német Handelsblatt értesülései szerint a BMW, a Mercedes és a Volkswagen együtt lobbizik az amerikai kereskedelmi miniszternél a vámszabályok enyhítése érdekében.
2025. 05. 29. 16:30
Megosztás: