Hírek > 22 százalékkal növelte éves bevételét a LogMeIn >

22 százalékkal növelte éves bevételét a LogMeIn

2016.02.13 16:01
Az egyik legnagyobb magyar-amerikai társalapítású szoftvercég tegnap tette közé frissen lezárt üzleti évének, valamint 2015 utolsó negyedévének pénzügyi eredményeit. A cég amerikai központja által közölt adatok szerint a 2015-ös évben 271,6 millió amerikai dolláros bevételt realizált, ami 22 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Az utolsó negyedéves eredmények pedig 27 százalékkal haladták meg a tavaly évi ugyan ezen időszak teljesítményét. Az idei év első negyedévére szóló várakozások bizakodóak, közel 78 millió dolláros bevétellel számol a vállalat. "Nagyon örülünk, hogy bejelenthetjük, rendkívül erős évet zártunk, eredményeink felülmúlták terveinket. - mondta Bill Wagner, a LogMeIn nem rég kinevezett elnök-vezérigazgatója.

 

"A magunk mögött hagyott év során kiemelkedő sikereket értünk el az iparági együttműködéseink segítségével és teljesítettük az IoT (Internet of Things – A dolgok internete) üzletágunk számára megfogalmazott célkitűzéseiket. Ez szolgálhat alapjául a még bizakodóbb 2016-os várakozásainkhoz is." – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)