Európa volt tavaly a befektetési célpont

Minden gazdasági nehézség ellenére is rekordot értek el tavaly a külföldi működőtőke befektetéssel finanszírozott beruházások Európában - derül ki az EY tanácsadó vállalat kedden közzétett "Destination Europe" című tanulmányából.

Európa volt tavaly a befektetési célpont

Belső feszültségek és helyi válságok jellemezték tavaly az európai befektetési környezetet. Az Oroszországgal és számos más gócponttal kialakult geopolitikai feszültség, az uniós intézményrendszerbe vetett bizalom gyengülése, terrorcselekmények, valamint ellenőrizetlen migráció nehezítette a helyzetet. Számos európai nemzetgazdaságnak e mellett még saját gazdaságának rendbe tétele érdekében drámai nehézségekkel is meg kellett küzdenie. Mindezek ellenére Európa, mint befektetési célpont rekordévet tudhatott maga mögött 2015-ben.

 

A külföldi működőtőke befektetéssel (FDI) a 2014-eshez képest 14 százalékkal több, 5083 projekt indult és 17 százalékkal több, 217 ezer munkahely jött létre. A tőkeexport-aktivitás áttételesen az akvizíciókat is élénkítette tavaly: a vállalati egyesülések 68 százalékkal emelkedtek az előző évihez képest. A külföldi beruházások oroszlánrészét, 51 százalékát három ország, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország vette fel, de a munkahelyteremtés egy harmada is erre a három országra jutott. Nyugat-Európa az FDI 77 százalékát szívta fel 2015-ben a 2014-es 81 százalék után. Az FDI 54 százaléka belső európai forrásra támaszkodott tavaly. Kína 238 európai projektbe fektetett be, ami 2 százalékos növekedésnek felel meg, viszont 25 százalékkal kevesebb, 8917 munkahelyet teremtett. Az FDI legnagyobb részét a feldolgozóipar vonzotta magához, amit sorrendben a pénzügyi ágazat, a közlekedés-távközlés, a kiskereskedelem és vendéglátás, valamint az építőipar követett.

 

A növekedés súlypontja keletre tolódott: Nyugat-Európában tavaly 9 százalékkal, Kelet-Európában 34 százalékkal nőtt tavaly az FDI. Magyarországon 69 befektetési projekt indult tavaly, 103 százalékkal több, mint 2014-ben. Lengyelországban 34 százalékkal 117-re nőtt a projektek száma, Törökországban 52 százalékkal 105-re, Szerbiában 76 százalékkal 51-re, Romániában pedig 21 százalékkal 51-re. Magyarországon és Lengyelországban az autóipar vette fel az FDI túlnyomó részét, Törökországban, Szerbiában és Romániában pedig a gépipar. Az euróövezet visszafogott, 1,5 százalékos GDP-növekedése ellenére is javultak makrogazdasági és pénzügyi kondíciók, kedvezőbb fogyasztási minták alakultak ki, lejjebb mentek a kamatok, csökkentek az olajárak, a kormányok pedig keresletoldali költségvetési intézkedésekkel mindent megettek, hogy a multinacionális vállalatok, középvállalatok és általában is az európai, ázsiai és amerikai vállalkozók kedvébe járjanak.

 

A befektetők átmenetileg el is fordultak a kiábrándító növekedési adatokat mutató és problémákkal terhes kínai, brazíliai és afrikai piacoktól. Európát minden üzleti kockázat és geopolitikai feszültség ellenére is viszonylag biztonságos befektetési terepnek tekintik a befektetők. A felmérés résztvevőinek 82 százaléka számít a feltételek javulására, illetve arra, hogy nem romlanak az elkövetkező három évben. Európa befektetési vonzerejét digitális infrastruktúrája, képzett munkaereje, stabil politikai és jogi környezete adja. Akadályként tekintenek azonban a befektetők a viszonylag rugalmatlan munkaerő-piaci szabályozásra, a magas élőmunka költségekre, valamint a társasági adózás bonyolult rendszerére. Európa ellenállónak bizonyult a kedvezőtlen hatásokkal szemben.

 

A geopolitikai és makrogazdasági kihívások azonban nem kedveznek a befektetői hangulat javulásának: a felmérésbe bevont 1469 vállalati vezetőnek csak 22 százaléka tervez rövid távon terjeszkedést a térségben. Európában a befektetési környezet javítása érdekében egyszerűsíteni kellene a szabályozási rendszert - javasolja az EY "Destination Europe" tanulmánya. Ösztönözni kellene emellett az innovációt, a digitalizáció elterjedését, valamint törekedni kell a stabil üzleti környezet megőrzésére.

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: