További jelentős lépésekre van szükség az egészségügyben

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint sikerült kihozni az elérhető maximumot az egészségügyi bérfejlesztésből, de van még feladat, folytatás szükséges.

További jelentős lépésekre van szükség az egészségügyben

Éger István erről az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt.
    

A köztévén a tárgyalásról azt mondta, "kemény meccs volt, de jó eredménnyel végződött".
    

Arra a kérdésre, hogy a béremeléssel haza lehet-e csábítani a külföldre költözött magyar orvosokat azt válaszolta, "sokkal kevesebb pénz kell az orvosok itthon tartásához, mint a hazahívásához", ezért ő óvna a túlzott optimizmustól.
    

Mindenestre megindult egy folyamat, és ha ez így folytatódik, akkor további jelentős lépések tehetők - emelte ki.
    

A jelenlegi béremelés "elsősorban az alkalmazott és különösen a közalkalmazott orvosokra vonatkozik, tehát azokra, akikre egyébként a közalkalmazotti törvény egészségügyi bértáblája vonatkozik" - ismertette.
    

Éger István a rádióban is hangsúlyozta, a megállapodás "komoly mérföldkő" az egészségügy fejlesztésének folyamatában, "egy kemény tárgyalássorozat végén méltó eredmény született", de folytatás szükséges, ebben mindenki egyetért.
    

Megjegyezte, a gazdasági és a műszaki személyzet bére nagy lemaradásban van, ők már régóta nem kaptak béremelést, a továbbiakban értük is küzdenek majd.
    

A kamara elnöke mindkét médiumban megemlítette, hogy tárgyalnak egy komplex ágazati kollektív szerződésről, amely a munkáltató típusától függetlenül mindenkire vonatkozna. Ennek egy fejezete a bérek, illetve a munkaidő kérdése - tette hozzá.

Nézd meg az 5 legjobb kriptovalutát 1 dollár alatt, amelyek akár százszorosára növelhetik a befektetésedet

A kriptovaluta-iparág mindig kínál lehetőséget befektetési projektekbe való beszállásra és jelentős nyereségek elérésére. Azonban a befektetésre kínált ezernyi csúcskategóriás kriptovaluta között nehéz lehet kiválasztani azokat a tokeneket, amelyek árfolyama meg fog ugrani.
2024. 05. 07. 02:00
Megosztás:

Ismét az Erste elemzői voltak a legpontosabbak

Az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Thomson Reuters előrejelzői versenyén. A bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról 2023-ban.
2024. 05. 07. 01:00
Megosztás:

A WienerAI 1,1 millió dolláros gyűjtése feldobja a kereskedők napját

A mém érmék, melyek sosem működtek logikusan, pár hónapja hatalmas befektetői érdeklődést, no és persze nyereséget verbuváltak.
2024. 05. 07. 00:01
Megosztás:

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás:

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred magyarországon

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó REMRED Zrt. ünnepélyes keretek között letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét. A 4.000 négyzetméteres komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól.
2024. 05. 06. 21:00
Megosztás:

Komoly összeget fordít fejlesztésre a Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
2024. 05. 06. 20:30
Megosztás:

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás: