Oktatási csereprogramban egyezett meg Izraelben Palkovics László

Hároméves, 2019-ig érvényes oktatási csereprogramot írt alá Izraelben Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár.

Oktatási csereprogramban egyezett meg Izraelben Palkovics László

"Az izraeli oktatási minisztériummal született megállapodás egyik legfontosabb pontja a magyar felsőoktatási rendszer külföldi hallgatók irányába való kiterjesztése volt"- hangsúlyozta Palkovics László az egyezmény aláírása után az MTI tudósítójának.
    
Hozzátette: az oktatás nagyon fontos eleme a két ország kapcsolatának, és egy nagyon jó, nyílt beszélgetés zajlott ezekről a kérdésekről az izraeli oktatási minisztérium képviselőivel, akik semmitől sem zárkóztak el. Magyarország felajánlott ötven Stipendicum Hungaricum ösztöndíjat az izraeli hallgatóknak, amelyek közt BA, és mesterképzés, valamint doktori és posztdoktori tanulmányok is vannak, elsősorban agrár, műszaki és különböző kulturális területeken.
    
"A magyar állam célja ezekkel az ösztöndíjakkal, hogy akik Magyarországon szereznek diplomát, utána Magyarországot képviseljék a saját országukban: ez egyfajta befektetésnek tekinthető"- közölte a magyar felsőoktatás irányítója. "És ennek akár olyan konkrét haszna is lehet a jövőben, hogy ha egy vízügyi szakterületen végzett diák hazajön Izraelbe, és elkezd vízgazdálkodási területen dolgozni, akkor ebbe várhatóan magyar cégeket is bevon, és ezzel a gazdasági kapcsolatok is fejlődnek"- tette hozzá.
    
Kiemelte: már ma is magas számú izraeli hallgató tanul fizetős egyetemeken, köztük jelenleg nyolcszázan orvostudományi területen, ezek az ösztöndíjak nem erre vonatkoznak. A Magyarországon végzett orvosok igen sikeresek, Izraelben kilencvenhat százalékuk sikeresen leteszi a diplomájuk honosításához szükséges helyi vizsgát, míg ez az arány a német egyetemeken végzetteknél csak hetven, a román egyetemeknél pedig harminc-negyven százalék körül van.
    
Az újabb hároméves oktatási megállapodás kiemelten foglalkozik a holokauszt magyarországi oktatásával is, tovább folytatják a Jad Vasem intézettel közös egyhetes történelemtanári továbbképzést, amelyen eddig ötszáz magyar oktató vett részt.    

Számos más kérdést is megtárgyaltak, köztük az izraeli kormány külföldi zsidó iskolákat támogató programjának magyar alkalmazását is, amely főként a Wesselényi utcai ortodox vallásos iskolánál jöhet szóba. Ezt az intézményt a magyar állam egy kormányrendelet alapján már ma is támogatja, és szeretnék, ha a tartalmi kérdésekben Izraelből kapnának segítséget: megfelelőnek tűnik erre az izraeli javaslat.
    
Palkovics László elmondta, hogy kiválóan működik a két ország egyetemei közti együttműködés, amelyben az izraeli felsőoktatási tapasztalataiból Magyarország sokat tanulhat elsősorban a start up kultúra fejlesztéséről, a hallgatók kezdeményezési kedvének felélesztéséről.
    
Az államtitkár ismertette a zsidó kultúra szabályozott megjelenítését a központi tankkönyvekben, amelynek tartalmát egy tizenhat zsidó szervezetet képviselő kerekasztal dönti el. Azt is közölte, hogy a jövőben a pedagógusképzés reformjával szeretnék még érzékenyebbé tenni az oktatókat a zsidóság kérdéseivel kapcsolatban, és ehhez is számítanak az izraeli szakmai segítségre.
    
Megbeszéléseik jellemzésképpen elárulta, hogy más országokhoz képest Izraelben sokkal erősebbnek látta az érdeklődést, és a tárgyaláson az is különleges volt, hogy az asztalnál három magyarul tudó izraeli szakember is ült a túloldalon. "Beszélni már nehezen tudtak, de magyarul fogadtak bennünket a minisztériumban, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy a  két ország nagyon sok kérdésben hasonlít egymásra" - hangsúlyozta az oktatásügyi államtitkár.

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?

Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van.
2021. 08. 19. 18:00
Megosztás:

Változatlanul indul a tanév Montenegróban

A megszokott időben, szeptember elsején kezdődik a tanév Montenegróban, a tantermi oktatás 45 perces órákkal zajlik majd - közölte kedden a montenegrói oktatási minisztérium.
2021. 08. 19. 02:00
Megosztás:

Felkészülés az iskolakezdésre: ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?

A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből. A családok közel egyharmada nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges megfelelő műszaki eszközökkel.
2021. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Újabb óvoda felújítása kezdődött el Szegeden

Uniós támogatással, 200 millió forintból újítják fel a szegedi Gyertyámos utcai óvodát, az önkormányzat 2017 óta több mint kétmilliárd forintot fordított ilyen célra, és jelenleg is folyik két másik épület rekonstrukciója - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
2021. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Ukrajnában a beoltatlan pedagógusok is taníthatnak

Az ukrán oktatási ombudsman közölte szerdán, hogy jogellenes a munkába állás megtiltása azoknak a pedagógusoknak, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást; eközben a súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva a kormány október 1-jéig meghosszabbította az augusztus végével lejáró országos karantént.
2021. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás

A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
2021. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Nagy az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest - közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
2021. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.
2021. 08. 05. 08:00
Megosztás:

Iskolakezdés: több tízezer forintba kerül az új tanév

Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10%, míg bolti vásárlás esetén 5% kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képest. A játékkereskedő felmérése szerint a szülők továbbra is a hagyományos oktatást preferálják.
2021. 08. 02. 16:00
Megosztás:

100-ból 78 magyar befogadna otthonába egy külföldi cserediákot

Egy friss, országos felmérés szerint a magyarok nyitottak a külföldi kultúrák iránt: egy, idén júliusban több száz fő megkérdezésével elvégzett online kérdőíves felmérésből az derült ki, hogy a magyar lakosság 77,9 százaléka szívesen befogadna otthonába 3-12 hónapra egy külföldi, középiskolás cserediákot.
2021. 08. 02. 15:00
Megosztás:

Eltérő járványellenes stratégiával készülnek a romániai egyetemek

Eltérő járványellenes stratégiával készülnek a romániai egyetemek a 2021-2022-es tanévre. Míg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közölte, hogy jelenléti oktatásra csak a beoltott, a betegségen átesett vagy negatív tesztet felmutató diákokat fogadja, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) valamennyi diákját jelenléti oktatásra várja, védettségtől függetlenül.
2021. 08. 01. 01:00
Megosztás:

Életműdíjat kapott a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének oktatója

Az egyik legmagasabb szakmai elismerést, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete életműdíját vehette át nemrégiben Szalai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének tanszéki mérnöke. A címzetes mesteroktató több mint egy évtizede tanítja a hallgatókat az ételkészítés fortélyaira.
2021. 07. 30. 05:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Megugrott a Corvinusra jelentkezők száma

Idén 24 százalékkal több felvételiző jelentkezett első helyen a Budapesti Corvinus Egyetem képzéseire, mint tavaly; az angol nyelven induló képzésekre több mint kétszer annyian jelentkeztek első helyen - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtök este az MTI-vel.
2021. 07. 25. 18:00
Megosztás: