Középkorúan is lássunk élesen!

Amikor belépünk a középkorúak táborába, sokan életünkben először tapasztaljuk meg, hogy látásunk már nem a régi. Azoknak, akik már évek óta hordanak szemüveget, nem meglepő, hogy szemük az idő múlásával folyamatosan változik. A látásromlás, a kor előrehaladtával – mint minden testi változás – egyre nagyobb eséllyel jelentkezik.

Ettől nem kell megijedni, hiszen egy természetes folyamatról van szó. 40 éves kor körül, a szemünk kezdi elveszíteni azt a képességét, hogy magától alkalmazkodjon bizonyos helyzetekhez. Azt vesszük észre, hogy az olvasás már nehézségekbe ütközik. A betűk esetleg összemosódnak, a könyvet, telefon kijelzőjét messzebb kell tartanunk a szemünktől, hogy el tudjuk olvasni. Ezek az időskori távollátás, más néven presbiópia jelei.

Lencse típusok

Ha észleljük magunkon ezeket a jelek, érdemes mielőbb szemvizsgálatra jelentkezni a Style Optikánál. A vizsgálatkor átfogó képet kaphatunk szemünk és látásunk állapotáról. A szükséges dioptria meghatározása mellett az esetleges kóros elváltozásokról is időben értesülhetünk. A vizsgálat során megállapított eredmények alapján készíttetjük el szemüvegünket.

Az eredményektől függően egyfókuszú vagy több fókuszú lencsét ajánl a szemvizsgálatot végző szakember. Egyszerű esetekben az egyfókuszú, míg komplexebb megoldásoknál, mint bifokális, trifokális vagy progresszív lencséknél, többfókuszú lencsékről beszélünk. Utóbbi lencsék segítségével egy szemüvegben egyesíthetjük a közel- és távollátásra is használt szemüveget.

Olvasó- és munkaszemüveg

Egyfókuszú lencse kerül az olvasószemüvegbe, amellyel kb. 40 centire, tehát olvasási távolságra látunk tisztán. Ha távolra is szeretnénk nézni, akkor le kell vennünk. Ha pedig már letettük, sokszor azt is elfelejtjük, hogy hová is tettük, rosszabb esetben induláskor otthon hagyjuk. Munkatávolságra már nem alkalmas, az íróasztal szélén lévő dolgainkat már nem látjuk élesen vele.

A munkaszemüveg attól függően, hogy milyen típusú, beltérben, munkatávolságban és olvasáskor is biztosítja az éleslátást. A mobilok kijelzőjénél extra dioptria segít az apró részek olvasásában. Ajánlott akár kiegészítő szemüvegként, hosszabb képernyős munka kapcsán.

Bifokális kontra multifokális szemüveg

A bifokális lencse méteres távolságra már nem ad éles képet, tehát a számítógép monitorhoz nem, vagy csak nagyon korlátozottan tudjuk használni. A határozott választóvonal a távolra, illetve közelre látó rész között markánsan látszik, így pont úgy fogunk kinézni vele, ahogyan a nagyszüleink. A két rész közötti eltérés képugrást, nagyításbeli különbséget eredményez, amely a hétköznapokban, például lépcsőzéskor vagy sportoláskor zavaró lehet.

A többfókuszú, progresszív lencse a távolba nézéstől az olvasásig, egy lencsén belül, törésvonal nélkül folyamatos éleslátást biztosít. A folyamatosan változó törőerő miatt egy lencsében korrigálható mindkét szemprobléma! Multifokális szemüveggel mindig, mindent, minden távolságra élesen látunk! Ráadásul nem kell lemondanunk sem a vékonyításról, sem a napvédelemről, mert akár ezekkel a számunkra esetlegesen fontos tulajdonságokkal is kérhetjük.

Megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel - közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.
2024. 05. 06. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken az indexek vegyesen zártak.
2024. 05. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 05. 06. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.
2024. 05. 06. 09:00
Megosztás:

Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta.
2024. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését.
2024. 05. 06. 07:00
Megosztás:

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
2024. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 05. 05. 20:00
Megosztás:

Új módszerek alkalmazására használják a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
2024. 05. 05. 19:00
Megosztás:

Érkeznek az államháztartási adatok a jövő héten

A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
2024. 05. 05. 18:00
Megosztás:

Több száz fogyasztó részesült kompenzációban, de részben hiányosan teljesített a 4Life és biztosító-partnerei

A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy vállalásaikat gondosan készítsék elő és maradéktalanul teljesítsék.
2024. 05. 05. 17:00
Megosztás: