Bár komoly spórolást jelenthet, kevesen ismerik a megosztáson alapuló gazdaság előnyeit

Míg a digitális térben nagyobb a hajlandóság a javaink, szolgáltatásaink megosztására, addig a való életben nehezebben osztozkodunk – ez is befolyással van a magyarországi közösségi gazdaság gyors elterjedésére, derült ki a Sharing Economy Szövetség januári, közösségi közlekedés tematikáját górcső alá vevő kerekasztal beszélgetésén.

Bár komoly spórolást jelenthet, kevesen ismerik a megosztáson alapuló gazdaság előnyeit

Az utóbbi években a turizmus, a pénzügyek, a HR és a közlekedés területére is betört a közösségi és a megosztás alapú gondolkodás. Az Egyesült Államokban akár már luxusruhát is lehet közösségi alapon bérelni, hazánk egyelőre inkább még csak most kezd ismerkedni ezekkel a lehetőségekkel. Négy, a közösségi közlekedésben és városfejlesztésben szerepet vállaló szervezet: a GreenGo, a Járókelő.hu, a Lime és az Oszkár TeleKocsi szakemberei vitatták meg a Sharing Economy Szövetség idei első kerekasztal beszélgetésén az üzleti modell kihívásait, a 2020-as trendeket, innovációkat és kihívásokat.

Továbbra is kevesen ismerik vagy éppen értik a megosztáson alapuló cégeket, ezek előnyeit és újító törekvéseiket. „A Sharing Economy Szövetség azzal a céllal jött létre 2017-ben, hogy a közösségi gazdaságot és ennek alapjait minél szélesebb körrel megismertesse Magyarországon. Gyakran érzékeljük a tudatosság hiányát mind a fogyasztók, mind a szolgáltatók vagy akár a döntéshozók oldaláról, így folyamatos edukációval – mint például a mostani kerekasztal-beszélgetésünkkel igyekszünk népszerűsíteni a megosztáson alapuló törekvéseket, és érdekképviselettel próbáljuk a vállalkozások és a fogyasztók érdekeit érvényre juttatni.” – ismertette Pribék Márton, a SESz kommunikációs vezetője. Hangsúlyozta, hogy a közösségi gazdaság valójában évszázadok óta jelen van: ha főzésnél hiányzik egy összetevő, kérünk a szomszédtól, ha kölcsöntárgyra van szükségünk, körbe kérdezünk az ismerősök között. Az utóbbi években annyi változott csak, hogy egy-egy vállalat, mint szolgáltató beállt a tematikus megmozdulások mögé, és digitális platformot biztosít a kereslet és kínálat találkozásához.

Magyar autópálya matrica árak 2020, heti matrica, havi matrica, éves matrica, megyei matrica

A pénz jó motiváló erő a megosztás serkentésére

„A való életben nem akarunk osztozkodni még rokonnal, vagy az irodában mellettünk ülővel sem, nemhogy egy idegennel. A sharing economy, a közösségi megosztás ezt még visszafordíthatja. Hisszük, hogy társadalomformáló ereje van. Először lehet, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat, ha egy ismeretlen ül be az autónkba, de amint rájövünk, hogy ezzel az üzemanyag-költségünk nagy részét is tudjuk fedezni, máris motiváló tényező lehet.” – mondta el Finta Kriszta, az Oszkár TeleKocsi marketingvezetője. Állítása szerint, aki egyszer kipróbálta az oszkározást, nagyobb hajlandóságot mutat arra, hogy legközelebbi útja során is megossza mással az autóját. Ezt bizonyítja, hogy az utóbbi évben 15 százalékkal emelkedett a megvalósult utazások száma.

A megosztott elektromos közlekedési eszközöket képviselő Lime és GreenGo stabil felhasználói bázissal rendelkezik Budapesten, de még van lehetőség növekedésre. Kiemelték, hogy a közösségi közlekedésben ritka az olyan felhasználó, aki csak egyféle eszközt használ. Míg hosszabb utak során inkább autóba ülnek, vagy robogóra pattannak a lakosok, rövidebb távokra, autóval nem megközelíthető, vagy éppen forgalmas helyekre inkább rollert, biciklit választanak. Így folyamatos a kereszthasználat, sőt ez összefonódik a fővárosi tömegközlekedéssel is.

Az innováció, a megújulás során az egyik legfontosabb tényező, hogy a lehető legpontosabban mérjék fel a jelenlegi ügyfél igényeket, és ezek alapján építsék tovább a szolgáltatást. „A felhasználók folyamatosan visszajeleznek a területi lefedettségre, rengeteg kérés érkezik, hogy merre bővítsünk, igyekszünk ezeknek mihamarabb eleget tenni, így ebben az évben Budafokra, Csepelre is szeretnénk kiterjeszteni a szolgáltatást.” - nyilatkozta Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője. Az e-rollermegosztó ügyvivője elmondta, hogy vannak olyan elemek, amikre nagy a felhasználói igény, viszont egyelőre a technikai háttér nem áll rendelkezésre. Ilyen a csoportos, több tagot magába foglaló felhasználói profilból indítható költségmegosztás, míg más hasznos funkció, például a csoportos utazás lehetősége nyár óta már elérhető a Lime applikáción belül.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

Az autó drága, de lehetne sokkal olcsóbb

Az autók átlagban 98%-ban kihasználatlanul állnak. Így fokozottan igaz, hogy attól, hogy egy hónapban többször is szükségünk lehet autóra, nem kell azt birtokolnunk is. Budapesten az elmúlt években kb. 90.000 autó van az amúgy túlterhelt utcákon. Többségben nem kifejezetten jó állapotú, öreg járművek ezek, amelyek teljes fenntartási költségei (tankolás, szervíz, biztosítás) a vételi ár többszörösét is elérhetik. Kézenfekvő alternatíva a piacon 3 éve elérhető autómegosztás.  

Ezzel a három évvel a magyar piac még nagyon fiatalnak számít. A közelmúltban megjelent kutatásokból az derült ki, hogy egyelőre a lakosság csak egy kis hányada fedezte fel magának a szolgáltatást. A vállalatok komoly kampányai ellenére még szükség van a közösségi autómegosztás építésére. Budapesten 30-40.000 főre becsülik a felhasználók számát, ami egyelőre erősen elmarad a közel azonos méretű Bécstől, ahol ez a szám 100.000 fő körül van. „A magyar piacban még rengeteg lehetőséget látunk, ugyanakkor a GreenGónak elérkezett a megfelelő pillanat, hogy egy nagyon lokális szolgáltatásból nemzetközi piacokon is érvényesülni tudó vállalattá váljon, melynek első állomásaként Prágában indítjuk útjára e-autóinkat.” – ismertette Lakinger József, a kizárólag elektromos autóflottával működő GreenGo marketingért felelős szakembere.

Az információhiány a fejlődés egyik legfőbb gátja

A kerekasztal résztvevői legnagyobb kihívásként a felhasználók körében megjelenő információhiányt, és a lakosság érdektelenségét említették. Mezős Balázs, a Járókelő.hu képviselője így nyilatkozott: „Platformunk célja a lakosság ösztönzése a felelős, fenntartható gondolkodásra és a város jobbá tételére. Ha látnak egy törött padot, egy rosszul elhelyezett, gyalogosokat akadályozó töltőállomást, jelezzék, és ne menjenek el mellette. Folyamatosan dolgozunk különböző szemléletformáló kampányokon, keressük a legjobb megoldást a városlakók megszólítására, igyekszünk felhívni a figyelmet a gyalogos közlekedés fontosságára, előnyeire. Egyúttal ne feledjük, hogy a városnak fizikai korlátai vannak, vagyis nem férünk el! Egyszerűen nem lehet, hogy mindenki, mindig 10 négyzetmétereket foglaljon el belőle.” A városkommunikációs szakember kiemelte, hogy jelenleg egy 50 fős önkéntes bázissal működnek országszinten, akik célja és feladata, hogy a gyalogosok által bejelentett problémákhoz, károkhoz tartozó illetékes szervezeteket megkeressék, és így a felmerülő gondokat mielőbb javítani tudják.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon

Mintegy 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának munkatársai - más fővárosi közszolgáltató cégekkel és önkéntesekkel együtt április 21-én és 28-án a főváros kiemelt forgalmú közterületein és a 4-es 6-os villamos - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 06:30
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Németországban

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.
2024. 05. 07. 06:00
Megosztás:

Fontos tudnivalók az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavaly óta - a többi uniós tagállamhoz hasonlóan - a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni a Sentinel műholdcsalád felhasználásával működő területi monitoring rendszert, azaz TMR-rendszert - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 05:30
Megosztás:

Újabb trükkel próbálkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. 05. 07. 05:00
Megosztás:

Az EB kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
2024. 05. 07. 04:00
Megosztás:

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése áprilisban.
2024. 05. 07. 03:30
Megosztás:

„Túlfutásjárvány” szedi áldozatait a hazai autóparkban

Az autópark öregszik, az autóra fordítható pénz pedig csökken. Ennek fényében a túlfutás szinte járványszerűen terjed idehaza, egyre gyakrabban okozva komoly kárt, de potenciálisan akár tragédiát is. Az itthoni helyzetet a Swiss Automotive Grouphoz tartozó Autonet Import Magyarország operatív igazgatója, Szabó László foglalta össze. Mivel az Autonet nemcsak a hazai piacot kiszolgáló 4 nagy alkatrészimportőr egyike, hanem több márkafüggetlen szervizhálózatot is üzemeltet, a szakértő minden oldalról jelentős rálátással bír a magyar autóállományra.
2024. 05. 07. 03:00
Megosztás:

Nézd meg az 5 legjobb kriptovalutát 1 dollár alatt, amelyek akár százszorosára növelhetik a befektetésedet

A kriptovaluta-iparág mindig kínál lehetőséget befektetési projektekbe való beszállásra és jelentős nyereségek elérésére. Azonban a befektetésre kínált ezernyi csúcskategóriás kriptovaluta között nehéz lehet kiválasztani azokat a tokeneket, amelyek árfolyama meg fog ugrani.
2024. 05. 07. 02:00
Megosztás:

Ismét az Erste elemzői voltak a legpontosabbak

Az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Thomson Reuters előrejelzői versenyén. A bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról 2023-ban.
2024. 05. 07. 01:00
Megosztás:

A WienerAI 1,1 millió dolláros gyűjtése feldobja a kereskedők napját

A mém érmék, melyek sosem működtek logikusan, pár hónapja hatalmas befektetői érdeklődést, no és persze nyereséget verbuváltak.
2024. 05. 07. 00:01
Megosztás:

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás:

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred magyarországon

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó REMRED Zrt. ünnepélyes keretek között letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét. A 4.000 négyzetméteres komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól.
2024. 05. 06. 21:00
Megosztás:

Komoly összeget fordít fejlesztésre a Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
2024. 05. 06. 20:30
Megosztás:

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás: