2018 sorsdöntő év lesz

2018 sorsdöntő év lesz Európa, Magyarország és a magyar települések szempontjából, mert Brüsszel még a nyárig el akarja fogadni a kötelező betelepítési kvótákat, és fel akarja gyorsítani a családegyesítéseket - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke a szervezet Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben című pénteki budapesti konferenciáján.

A rendezvényen csaknem tízen szólaltak fel, főként Fidesz-KDNP-s városvezetők. Ők mind elutasították az illegális bevándorlást, az Együtt és a Momentum Mozgalom ugyanakkor az esemény ellen hirdetett tiltakozó akciót.
   
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere már nyitóbeszédében előrevetítette: a tanácskozás végén felhívást akarnak elfogadni, amelyben felkérik a kormányt: ha kell, törvényekkel és jogszabályokkal "lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlásszervező Soros-szervezetek ellen", mert a migránsok betelepítése komoly fenyegetést jelent a magyar településekre.
    

Hangsúlyozta: az önkormányzatoktól azt kérik, hogy a helyi képviselő-testületek határozatban álljanak ki a "Soros-terv" és az illegális bevándorlók betelepítése ellen, valamint utasítsák el a migrációt szervező irodák nyitását.
    

Az esemény végén kézfeltartással el is fogadták a felhívást, amelyben közös fellépést sürgetnek, hogy megőrizzék a magyar települések és a magyar emberek biztonságát és jövőjét. Úgy fogalmaztak, a magyarok többsége teljesen világossá tette: nem akarja, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon.
    

Szita Károly beszédében azt mondta, továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy nagy számban érkeznek migránsok.
    

A bevándorláspárti javaslatok mellett már az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) is kiállt - jegyezte meg.
   
Felidézte, hogy Soros György üzletember bejelentette: több százezer dollárt oszt szét, hogy megerősítse a vidéki hálózatát Magyarországon, népszerűsítse a saját politikáját.
   
"Terve" veszélyes, mert beteljesülésével megszűnne a mindennapok biztonsága - jelentette ki.
    

Leszögezte, hogy ebben a szituációban nagyon őszintén kell beszélni, nincs helye "maszatolásnak".
   
Ellenzik a kötelező betelepítést, a párhuzamos társadalmak kiépülését - nyomatékosította.
   

 Nem akarnak migránsokkal teli falvakat, helyette a megfelelő családpolitikát látják a megoldásnak. Magyarország ma békés állam, és szeretnék, hogy az is maradjon.
    

Szita Károly idézte Tarlós István főpolgármestert (Fidesz-KDNP), aki levélben fejezte ki egyetértését a konferencia célkitűzésével.
    

Zárszavában a kaposvári városvezető kiemelte: üzenetértékű, hogy ilyen sokan összegyűltek.
   
C
ser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere, az MJVSZ társelnöke hangsúlyozta, hogy a fejlődés egyik legfontosabb alapfeltétele a nyugalom, a biztonság.
    

Egy olyan fontos kérdésben, mint a migráció, kulturált párbeszédre lenne szükség, Brüsszel azonban az emberek feje felett dönt - vélekedett.
   
Az EP automatikusan, felső korlát nélkül osztaná szét a migránsokat, és pénzügyileg megbüntetné az elképzelés ellenzőit. Soros György helyi irodákat akar nyitni először Pécsett és Debrecenben, később már más városokban is - hangoztatta.
    

Cser-Palkovics András szerint csak a jelenlegi kormány képes megőrizni az ország biztonságát.
   
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere azt mondta, Budapest ma Európa egyik legbiztonságosabb városa, ami Orbán Viktor miniszterelnök határozott fellépésének, jó politikai felismerésének köszönhető.
   
A budapestiek a jövőben sem akarnak terrorfenyegetettségben élni - fűzte hozzá.
    

A polgármester felmutatott egy kétoldalas írást, amely szavai szerint maga a "Soros-terv". Közölte, hogy a dokumentum az üzletember személyes honlapjáról származik.
   
Európai jelenségnek nevezte, hogy elsőként a nagyvárosokban jelennek meg liberális, "álcivil" szervezetek.
   
Kocsis Máté a szülői felelősségről is beszélt. Azt mondta, nem adhatnak át egy veszélyesebb világot.
    

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere nyomatékosította, hogy a migrációról kialakított álláspontja miatt Magyarországot folyamatos támadások érik Brüsszel és Soros György "zsoldosai" részéről.
    

Utóbbiak destabilizálják Európát - jelentette ki.
    

Farkas Éva (Fidesz-KDNP), Makó polgármestere azt mondta, az illegális bevándorlás a nők biztonságát is fenyegeti.
    

Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP), Szerencs polgármestere úgy fogalmazott, nem lehetnek másodrendű állampolgárok a nők és a nem muzulmánok.
   
Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP), Mórahalom polgármestere felidézte, milyen nehézségeket okozott a migráció a magyar-szerb határnál fekvő település életében, és milyen nagy segítséget jelentett a kerítés megépülése.
   
Gallai Sándor, a Migrációkutató Intézet tudományos igazgatója kijelentette, hogy bár a bevándorlási helyzet konszolidálódni látszik, ez csupán átmenetinek tekinthető.
    

A migrációs válság nem ért véget, a következő időszakban a szubszaharai térségben várható a legnagyobb népességrobbanás - jelezte.
   
Szavai szerint a jelenlegi bevándorlók több szempontból is eltérnek a korábbiaktól: alacsonyabb az iskolázottságuk és nem próbálnak asszimilálódni.
   
Az Együtt a konferenciát megelőző akciót szervezett a helyszínre: Vajda Zoltán elnökségi tag köszöntötte az érkező polgármestereket, akiknek azt mondta, hogy "Soros-terv" nem létezik, csak "Orbán-terv". Szórólapokat osztogatott, amelyek szerint az "Orbán-terv" része a többi között tudatos gyűlöletkeltéssel biztosítani az "illegitim hatalom" megtartását legalább 2030-ig, egy nemzeti szintű korrupciós rendszer kialakítása, valamint évente minimum 1700 milliárd forint közpénz "lenyúlása".
    

A Momentum Mozgalom A magyaroknak reményre van szükségük, nem gyűlöletkonferenciákra címmel hirdetett tájékoztatót.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Hozzászólások

Napjainkban felértékelődik az edzők szerepe

Napjainkban felértékelődik az edzők szerepe, mert a jóléti társadalomban egyre több az emberek szabadideje, így több a sportra fordított idejük is - hangzott el az Edző leszek - nincs akadály! elnevezésű országos programsorozat keretében rendezett érdi szakmai konferencián.
2018. 01. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szupergyors internet lesz Zalaegerszeg térségében

Zalaegerszeg térségében 33 települést kiszolgáló, szupergyors internetezést lehetővé tevő hálózatot épít a Magyar Telekom és a Tarr Kft. konzorciuma, a beruházásra több mint 1,1 milliárd forint támogatást nyertek.
2018. 01. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2 milliárdból fejlesztik az újbudai egyházi gimnáziumokat

Több mint 2 milliárd forintból fejlesztik, bővítik a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és a Szent Margit Gimnázium tornatermeit, sportcsarnokait - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 01. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött az utasforgalom a debreceni repülőtéren

A debreceni repülőtér utasforgalma 2017-ben meghaladta a tervezett 300 ezret - közölte a légikikötő járatfejlesztési igazgatója kedden az MTI-vel.
2018. 01. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen zárta a múlt évet a NAK

Sikeresen zárta a múlt évet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), számos, a gazdálkodást könnyítő intézkedés született a NAK kezdeményezésére - hangsúlyozta a testület elnöke kedden Budapesten évindító sajtótájékoztatóján.
2018. 01. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is igényelhető az első házasok adókedvezménye

Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 01. 16. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".
2018. 01. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi a munkanélküli nő hazánkban

Foglalkoztatott nők száma; munkanélküli nők száma; A munkanélküliségi ráta alakulása
2018. 01. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

800 új munkahelyet létesítenek Miskolcon

Négy hónap alatt három befektető jelezte gyárépítési szándékát Miskolcon, amelyekkel összesen nyolcszáz új munkahely jön létre, ez a befektetési hullám pedig tovább pörgeti a város gazdaságát - mondta Kiss János alpolgármester kedden Miskolcon sajtótájékoztatón.
2018. 01. 16. 19:45
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Az idén sem kereskednek a szombati munkanapokon

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az idén sem kereskednek a szombati munkanapokon - határozott a BÉT vezérigazgatója.
2018. 01. 16. 19:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország a biztonság miatt is népszerű úti cél

A kereskedelmi szálláshelyek teljesítményének további javulását mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerint az eredményekhez hozzájárul, hogy Magyarország biztonságos ország, emiatt is rendkívül népszerű úti cél.
2018. 01. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora Magyarország erdőterülete

erdőterület összesen, ezer hektár
2018. 01. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szinten is nyereséges lett 2017-ben a FlixBus – Budapesten megduplázódott az utasforgalom

A FlixBus, Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltat
2018. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra divat a múzeum és a könyvtár?

Folyamatosan emelkedik a múzeumok és könyvtárak látogatottsága - mondta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fejezet nyílhat a magyar-amerikai politikai kapcsolatrendszerben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délután Washingtonba érkezett, s másfél napos tárgyalásai megkezdésével hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet.
2018. 01. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS részvény - érdemes még most belepiszkálni?

Továbbra sem mutat sokat az Opus árfolyama, bár tegnap a BUX is gyengélkedett. Az új kedvenc kispapírok rallyja is megállt eközben.
2018. 01. 16. 09:48
Megosztás:
Hozzászólások:

Pro és kontra a magyar építőiparban

Folytatódott a kiugró növekedés a magyar építőiparban. A következő időszakban is bővülés várható, de a jövőbeni növekedést több tényező akadályozhatja.
2018. 01. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark

Minden eddiginél többen, mintegy 180 ezren keresték fel tavaly a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatfajokat természetes élőhelyükön bemutató Budakeszi Vadasparkot, amely idén is számos újdonsággal várja a látogatókat.
2018. 01. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton indul A Dal 2018

Szombaton indul A Dal 2018: a közmédia dalválasztó showjának első adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna televízióban.
2018. 01. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Himnusszal kapcsolatos ereklyéket állítanak ki Nyíregyházán

Kölcsey Ferenc Himnuszának autográf kéziratát, valamint a költeményt megzenésítő Erkel Ferenc Himnusz-partitúra kéziratának eredeti példányát is megtekintheti a nagyközönség a magyar kultúra napjának alkalmából pénteken és szombaton Nyíregyházán.
2018. 01. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás