Egyre többet költünk videojátékokra

Magyarországon a felnőtt lakosság 60 százaléka videojátékozik, és folyamatosan nő az erre fordított összeg is, évente nagyjából 41 milliárd forintos forgalmat generál a videojátékozás az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. legfrissebb, reprezentatív kutatása szerint.

Egyre többet költünk videojátékokra

Az eNet keddi, MTI-nek küldött közleménye szerint bár érdemben nem nőtt a videojátékosok köre, akik játszanak, azok viszont egyre többet költenek videojáték vásárlásra, illetve a játékhoz kapcsolódó hardver és periféria beszerzésre. Mindeközben emelkedik azok száma, akik okostelefonon játszanak.
    

Magyarországon 3,7 millióan játszanak videojátékokkal a legutóbbi, 2018-as kutatás alapján, beleértve a mobileszközökön, PC-n, és konzolon való online és offline játékot.
    

A felmérés szerint leginkább a 18-25 év közöttiek játszanak, a korcsoport 66 százaléka. Ugyanakkor az idősebb korosztályoknak is több mint fele szokott videojátékozni. A férfiak valamivel jobban szeretnek videojátékozni, mint a nők, 62 százalékuk játszik, míg a nők 50 százaléka.
    

A videojátékkal játszók háromnegyede legalább heti rendszerességgel játszik, viszonylag kevés időt tölt ezzel. A legjellemzőbb heti játékidő az 1-2 óra, a válaszadók 32 százaléka szerint, illetve a 3-5 óra, 25 százalékban. A legelkötelezettebb játékosok csoportja, akik heti 20 óránál többet videojátékoznak, a 18-65 év közötti népesség 2 százalékát teszi ki.
    

A kutatás szerint 2017-hez képest nőtt azok aránya, akik az okostelefonjukon videojátékoznak: 54 százalékról 65 százalékra. Ezzel együtt kevesebben választják a laptopokat játékra, viszont a PC aránya nem változott érdemben az elmúlt egy évben, 43 százalék a PC-n játszók aránya. Konzolon is egyre többen játszanak: míg 2016-ban és 2017-ben 7 és 8 százalék volt az arányuk, addig 2018-ban már 13 százalék.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az eNet adatai szerint Magyarországon tavaly a hardver és periféria vásárlásra fordítottak a játékosok a legtöbbet, évi 17,8 milliárd forintot. A videojáték vásárlás éves költsége 16 milliárd forint volt. Az összes költségelem együttesen, éves szinten 41 milliárd forintos forgalmat tesz ki.
    

A kutatásból kiderült az is, hogy a 18 éven aluli gyerekek közel fele játszik videojátékokkal, a fiúk 57 százaléka, a lányok 35 százaléka.
    

A gyerekek játékhasználata komoly vitákat gerjeszt, ennek megfelelően a szülői kontroll is elég erőteljes ezzel kapcsolatban: a szülők 63 százaléka szabályozza, hogy gyermeke mennyi időt játszhat videojátékkal, 47 százalékuk szabályozza a videojáték típusát, 30 százaléka pedig a videojátékon belüli pénzköltést. A játékos gyermekek szüleinek 20 százaléka nem korlátozza gyermeke videojáték használatát. 2016-hoz képest érdemben nem változott a szülőknek a gyermekeik videojátékozásához kapcsolódó kontrollja az eNet kutatása szerint.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Újra több százezer kátyú tátong a magyar utakon

Az elmúlt hónapok télies időjárásának hatására ismét százezres nagyságban borítják kisebb-nagyobb úthibák a hazai közutakat. A kátyúk által okozott károkat az illetékes útkezelők csak a panaszok mintegy felében térítik meg: általában a nem megfelelően igazolt, illetve a figyelmeztető jelzőtáblával ellátott szakaszokon történt károkat utasítják el. Az évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét, ezért azt továbbra sem késő megkötni – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2019. 02. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét romlott a levegő minősége

Több településen ismét romlott a levegőminőség az elmúlt napokban - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap az MTI-t.
2019. 02. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a BÉT ezen a héten

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 179,70 ponton zárt pénteken, 475,23 ponttal, 1,20 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2019. 02. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkját jövő év elejéig, mintegy 160 ezer négyzetméteren - tájékoztatta a győri székhelyű motor- és járműgyártó pénteken az MTI-t.
2019. 02. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszökött egy fogoly a Fővárosi Törvényszékről

Megszökött egy fogoly pénteken az ítélethirdetést követően a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből - közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtótitkársága az MTI-vel.
2019. 02. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma

Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban az egy évvel korábbihoz képest - immár az ötödik egymást követő hónapban -, részben az új emisszió-mérési eljárás szeptemberi életbe léptetése miatt.
2019. 02. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Latorcai: erős családok nélkül nincs sikeres Magyarország

Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt - mondta az Országgyűlés alelnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) családi napján.
2019. 02. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elrendelte Francisco Franco tábornok exhumálását a spanyol kormány

A madridi kormány elrendelte az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco (1892-1975) exhumálását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából pénteken.
2019. 02. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pápai Joci nyerte A Dal 2019 második elődöntőjét

Pápai Joci nyerte A Dal 2019 második elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Szekér Gergő és Nagy Bogi, a tévénézők szavazataival a Fatal Error jutott tovább a döntőbe a Duna Televízióban és a Duna World csatornán sugárzott showműsorban.
2019. 02. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 02. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább fejlesztik a strandokat

Folytatódik a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak 1-1 milliárd forintból a dunakanyari és a Tisza-tavi, és további 3 milliárd forintból a balatoni szabadstrandok - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója csütörtökön a kisoroszi Szigetcsúcson, sajtótájékoztatón.
2019. 02. 16. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pályázati felhívást hirdetettek fiatal képzőművészeknek

Pályázati felhívást hirdetett a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) 30 év alatti fiatal képzőművészeknek, akik közül a legjobbak április 3. és 28. között mutatkozhatnak be az Idő/Kép című fiatal művészek tavaszi tárlatán a szentendrei MANK Galériában; a pályázatok benyújtásának határideje március 25-e.
2019. 02. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-kínai kereskedelmi forgalom

A magyar-kínai kereskedelmi forgalom alakulása (2004-2017); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 02. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Március 14-ig lehet pályázni a Beethoven Zeneszerzőversenyre

Március 14-ig lehet pályázni a második alkalommal meghirdetett Beethoven Zeneszerzőversenyre, amelyre Ludwig van Beethoven egyik művének mai, ugyanazokkal a hagyományos hangszerekkel eljátszott feldolgozásával lehet pályázni - közölte az I. kerületi polgármester szombaton az M1 aktuális csatornán.
2019. 02. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Januártól áltoztak a kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításának szabályai

Január 1-jétől egy értékbeli korlátot is vizsgálniuk kell a munkáltatóknak a kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításakor, ha kedvezményes lakáscélú hitelt adnak a munkavállalóknak. Az értékbeli korlát vonatkozik az önkormányzatok által magánszemélyeknek adott hitelekre is - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
2019. 02. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országos allergia rizikótérképre lenne szükség

Országos allergia rizikótérképre lenne szükség, mert annak segítségével hatékonyabban lehetne szervezni az ellátást és a pollencsökkentést - közölte Nékám Kristóf allergológus szombaton az M1 aktuális csatornán.
2019. 02. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi rekordot ért el az építőipar

Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot - közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2019. 02. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi tűzkár keletkezik évente

Évente átlagosan hat-hétezer lakástűz okozta kár történik, amelynek leggyakoribb okai a konyhai tűzesetek, az elektromos berendezések meghibásodása, valamint a dohányzás - közölte a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2019. 02. 16. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesítenek a Tolna megyei építőipari cégek

Növelte árbevételét és további növekedéssel számol több Tolna megyei építőipari cég, az MTI által megkérdezett vállalkozásoknak fél-egy évre le vannak kötve a kapacitásaik.
2019. 02. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aláírásgyűjtést indít a Mi Hazánk Mozgalom

Három kérdésben indít "korrupcióellenes aláírásgyűjtést" a Mi Hazánk Mozgalom a fővárosban és minden megyében - közölte a mozgalom elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 02. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás