Idén is kapnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok

A kormány az elmúlt évhez hasonlóan az idén is minden nyugdíjasnak, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő polgárnak biztosít 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt - jelentette be Balog Zoltán szerdán Budapesten.

Idén is kapnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok

Az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatóján elmondta: mintegy 2,7 millió ember részesül a juttatásban, mindazok, akik 2017 decemberéig nyugdíjba mentek, vagy mennek; a juttatást a gazdaság jó állapota teszi lehetővé.
   
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a nyugdíjkiegészítéssel és nyugdíjprémiummal növelt novemberi nyugdíjak postázása jelenleg is zajlik, november 24-én pedig megkezdődik az Erzsébet-utalványok postázása. Az utalványt várhatóan még az ünnepek előtt kézhez kapja minden belföldi nyugdíjas - tette hozzá a miniszter.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi időm van még hátra az életemből? - kalkulátor

Mikor mehet nyugdíjba a szabályok szerint?

Mennyi adóelőnyhöz juthatok nyugdíjig?

Hozzászólások

BÉT: Ma is kedvezőek a kilátások

Továbbra is kedvezőek a kilátások a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében a szerdai emelkedést követően az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
2018. 09. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az aktív munkavállalókat már kifizette a Palóc Nagykereskedelmi Kft. felszámolója

Nógrád megye egykori legnagyobb foglalkoztatója, a felszámolás alatt álló salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt aktív munkavállalói már megkapták a juttatásukat, a korábbi boltok többségét pedig értékesítették - tájékoztatta az MTI-t a a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója szerdán.
2018. 09. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a biztosítási díjbevételek Magyarországon

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2018. 09. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dzsudzsák Balázs továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben futballozik

Dzsudzsák Balázs továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben futballozik: a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya szerdán aláírta szerződését az al-Ittihad Kalba SC csapatánál a klub közösségi oldalának beszámolója szerint.
2018. 09. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök a katasztrófa sújtotta Észak-Karolinába látogatott

A Florence trópusi vihar által sújtott Észak-Karolinába látogatott szerdán Donald Trump amerikai elnök.
2018. 09. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét elvitték a Skandináv lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 19-én megtartott 38. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 09. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kereskedelmi konfliktus enyhülése jót tett a részvénypiacoknak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,51 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 36 386,40 ponton zárt szerdán.
2018. 09. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön a hidegfront!

Péntekig folytatódik a nyárias idő, majd hidegfrontok hoznak egyre hűvösebb, igazi őszi időt. A jövő hét közepén a szélvédett, fagyzugos, gyengén felhős helyeken a fagypont körüli hőmérséklet sem kizárt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán.
2018. 09. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az egész EU-ban Magyarországon nőtt a leggyorsabban az építőipari termelés

Az előző hónaphoz hasonlóan, júliusban is Magyarországon bővült éves összevetésben a legnagyobb mértékben, 38 százalékkal az építőipar termelése az Európai Unióban - ez derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentéséből.
2018. 09. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is az ingatlanszektor a legnépszerűbb befektetési célpont

Az idei első félévben az összeolvadási és felvásárlási (M&A) piacon az ingatlanszektor maradt a legvonzóbb ágazat Magyarországon a befektetők számára az EY szerdán közölt felmérése szerint.
2018. 09. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkednek a nyugdíjak Csehországban

Januártól átlagosan 4,7 százalékkal, mintegy 900 koronával (11 160 forint) emelkednek az öregségi nyugdíjak Csehországban - közölte Alena Schillerová cseh pénzügyminiszter a kormány szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatón.
2018. 09. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drónokat is használ az E.ON a hálózati hibák felderítésére

Az E.ON öt üzemében kezdték meg a dróntechnológia alkalmazását a szakemberek. Az energiavállalat célja, hogy szakértői tudását és tapasztalatát a dinamikusan fejlődő technológiai innovációk alkalmazásával ötvözze. A dupla kamerával felszerelt ipari drónok emberi szemmel nem érzékelhető eltéréseket is kiszűrnek, így a villamos hálózaton keletkező hibák korai beazonosítására az eddigieknél jelentősen hatékonyabb lehetőséget adnak. Az energiavállalat arra törekszik, hogy a technológiai innovációk által elérhető új típusú megoldásokkal egyre jobb minőségű szolgáltatást biztosítson ügyfeleinek.
2018. 09. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felújították az ELTE kollégiumát

Átadták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hárommilliárd forintból megújult, Nagytétényi úti kollégiumát szerdán Budapesten.
2018. 09. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) is csatlakozott a Díjnethez

Mától a Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. mintegy 250 ezer ügyfele is elérheti a Díjnet e-számlázási szolgáltatásait. Ezzel lezárult az a 2017 végén kezdődött folyamat, amelynek során az öt regionális víziközmű mindegyike a Díjnettel szerződve lehetővé tette az e-számlakezelést és -fizetést, összesen mintegy 1,1 millió háztartás számára.
2018. 09. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Béren kívüli juttatások: Jövőre, veletek - de mit is?

Nagy a tanácstalanság az adókedvezmények megnyirbálása miatt a béren kívüli juttatások jövőjét illetően. A vállalkozások többsége úgy szeretné megtartani ezeket az elemeket, hogy az adóterheket ne hárítsa át a munkavállalókra, a felelős döntéshez azonban részletesebb információkat és útbaigazítást várnak – ez derül ki az Edenred Magyarország reprezentatív felméréseiből.
2018. 09. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok többsége szívesen dolgozna otthonról

A magyar munkavállalóknak jelenleg 5 százaléka dolgozik túlnyomórészt otthonról, és 55 százalék szeretne otthonról dolgozni - derül ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. országos reprezentatív kutatásából.
2018. 09. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nullszaldóval zárta az első fél évet a Diákhitel Központ

A hallgatói hitelrendszert működtető - az alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működő - Diákhitel Központ (DK) Zrt., akárcsak egy éve, nulla forint adózott eredménnyel zárta az első fél évet. A társaság mérlegfösszege június végén 257,994 milliárd forint volt, 2,6 százalékkal csökkent 2017 végéhez képest - ismertette a társaság a BÉT honlapján közzétett jelentésében.
2018. 09. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Soha ennyi autó nem volt a magyar utakon, de ilyen öreg se

-A háztartások 46 százaléka rendelkezik autóval -A hazai autópark átlagéletkora 2018 első negyedévében 13,9 év -Az átlagos futásteljesítmény 17 ezer kilométer
2018. 09. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Emelkedés várható

Emelkedésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 09. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB és a Nobel Media nemzetközi partnerséget jelentett be

Az ABB és a Nobel Media bejelentette, hogy nemzetközi partneri együttműködésre lépnek. A két tekintélyes szervezet egyaránt elkötelezett az innováció, az oktatás és a tudományos kutatás fejlesztése mellett. A megállapodás nyomán az ABB csatlakozik a Nobel Nemzetközi Partnereinek kiválasztott csoportjához.
2018. 09. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás