Jennifer Lawrence a filmezés helyett most inkább politizál

Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence egy évre hátat fordít Hollywoodnak, és filmezés helyett azért dolgozik majd, hogy a fiatalok aktívabban politizáljanak.

Jennifer Lawrence a filmezés helyett most inkább politizál

A világ legjobban megfizetett filmcsillaga már most is tagja a Represent.US nonprofit szervezet vezetőségének David O. Russell rendezővel együtt, akivel több filmet forgatott.
   
A szervezet a politikai korrupció megszüntetését és korrupcióellenes törvények elfogadását tűzte zászlajára - írta hétfőn a BBC News.
   
A színésznő legújabb filmje, a Vörös veréb bemutatója előtt beszélt terveiről. Mint mondta: a jövő évben szabadságolja magát, és a Represent.US szervezetben kampányol majd azért, hogy a fiatalok helyi szinten vegyenek részt a politikában. Hangsúlyozta, hogy nem a pártpolitikában akar részt venni, hanem kifejezetten a korrupció ellen akar küzdeni, hogy segítsen a demokrácia megerősítésében.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

A Vörös veréb című kémfilmet március 1-jétől játsszák a magyar mozik. A produkcióban Joel Edgerton, Charlotte Rampling, Jeremy Irons és Joely Richardson is szerepel.
    

Lawrence már korábban is ismert volt politikai aktivizmusáról. 2015-ben ő volt az első hollywoodi színésznő, aki nyíltan szóvá tette, hogy Hollywoodban mennyivel kevesebbet keresnek a színésznők.
   
Januárban Cameron Diaz és Adele társaságában részt vett Los Angelesben a nők egyenjogúságáért és jogaiért rendezett felvonuláson.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Elszigetelődési politikát folytat Donald Trump

Donald Trump elszigetelődési politikát folytat, megválasztása óta számos nemzetközi szervezetből kilépett - mondta el Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok kedden bejelentette kilépését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából.
2018. 06. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz külügyi szóvívő szerint helytelen döntést hozott az Egyesült Államok

Helytelen döntést hozott az Egyesült Államok azzal, hogy kilépett az ENSZ Emberi Jogi Bizottságából - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő újságíróknak szerdán Szamarában.
2018. 06. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából - jelentette be kedden Washingtonban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet, aki szerint a tanács nem méltó a nevére.
2018. 06. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még nem tudni, mikor lesz a Putyin-Trump találkozó

Még nem világos, hogy mikor lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója, az időpontot egyelőre nem is mérlegelik a NATO március 11-én és 12-én megtartandó brüsszeli csúcstalálkozóját megelőző időszakban - jelentette ki a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
2018. 06. 20. 05:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több lakást építenek az Egyesült Államokban

Májusban tizenegy éve a legnagyobb mértékben nőtt a megkezdett lakásépítések száma az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium kedden kiadott kimutatása szerint.
2018. 06. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Estek az amerikai tőzsdemutatók is

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel zajlott kedden a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.
2018. 06. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök 200 milliárd dollár értékű védővámmal fenyegette meg Kínát

Donald Trump amerikai elnök hétfőn este bejelentette, hogy további 200 milliárd dollár értékben kíván védővámot kivetni kínai termékekre.
2018. 06. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump űrhaderőt szeretne, méghozzá minél hamarabb

Donald Trump amerikai elnök űrhaderő létrehozását rendelte el a védelmi minisztériumnak
2018. 06. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hasonlóan ítélik meg Oroszországot és az Egyesült Államokat a közép-európai régióban

A közép-európai régióban hasonló Oroszország és az Egyesült Államok megítélése, de országonként hatalmas eltérések vannak - mondta a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2018. 06. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mesterséges intelligencia adta vissza a hangját egy rádiósnak

Mesterséges intelligencia segítségével kapta vissza a hangját egy amerikai rádióriporter, aki egy ritka idegrendszeri betegség miatt két éve nem tud beszélni - írta a BBC hírportálja.
2018. 06. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult az amerikai fogyasztói hangulatindex

Javult az amerikai fogyasztói hangulatindex júniusban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
2018. 06. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Börtönbe kell vonulnia Donald Trump volt kampánymenedzserének

Büntetőpere kezdetéig börtönbe kell vonulnia Paul Manafortnak, Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzserének - így döntött pénteken egy szövetségi bíró, visszavonva Manafort korábban elrendelt házi őrizetét.
2018. 06. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
2018. 06. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump: Kim Dzsong Un bármikor felhívat telefonon

Megadta a mobiltelefonja számát Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, hogy "bármikor elérhesse őt" - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírókkal.
2018. 06. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin és Trump még a nyáron találkozhat

Moszkva nem zárja ki, hogy ezen a nyáron létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.
2018. 06. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az ipari termelés az Egyesült Államokban

A várt emelkedés helyett csökkent az ipari termelés és az ipari kapacitások kihasználtsága az Egyesült Államokban májusban.
2018. 06. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
2018. 06. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

New York állam főállamügyésze perbe fogja Donald Trumpot és családját

New York állam főállamügyésze, Barbara Underwood csütörtökön bejelentette, hogy pert indított Donald Trump jótékonysági alapítványa ellen, mert az alapítvány szerinte többször is megsértette a jótékonysági alapítványok működését szabályozó szövetségi és New York-i törvényeket. Az alapítvány vezetője az elnök és három gyermeke
2018. 06. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin üzenetet kapott az észak-koreai vezetőtől

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető személyes üzenetét adta Vlagyimir Putyinnak Kim Jong Nam, a kommunista ország Legfelsőbb Népi Gyűlése (törvényhozása) elnökségének elnöke, amikor az orosz államfő csütörtökön Moszkvában fogadta őt.
2018. 06. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a kereskedés a New York-i tőzsdén

Vegyesen alakult a kereskedés a New York-i tőzsdén szerdán, a nap nyertesei a médiavállalatok voltak, köszönhetően annak, hogy egy washingtoni kerületi bíró engedélyezte az AT&T telekommunikációs vállalatnak a Time Warner médiakonszern 85 milliárd dollárért történő felvásárlását.
2018. 06. 13. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás