MOL elemzés



MOL elemzés
A magyar olajcég papírjai tegnap szintén emelkedéssel zárták a kereskedést és 1,38%-os meneteléssel 2930 forinton zárt a kurzus. Ma a tengerentúlról érkező Phily Fed index lehet a legnagyobb befolyásoló tényező, a kereskedelmi háború mellett. Technikailag a 2880-as támasz dönti el továbbra is, hogy maradhatnak a bikák ha sikerül ezt a zónát tartani, akkor további emelkedést láthatunk.

Hozzászólások

Még lehet jelentkezni a Climathon klímavédelmi versenyre

Október 24-ig lehet jelentkezni a Climathon elnevezésű nemzetközi klímavédelmi versenyre, amelyet Budapesten október 25-én, Debrecenben pedig október 26-án rendeznek meg - közölte a verseny szervezője, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet klímainnovációval foglalkozó részlege, az EIT Climate KIC csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Z-generáció: a sneakerek, a babzsákok és a virtuális valóság a jövő?

A Z-generáció szerint a következő tíz évben a virtuális valóság forradalmasítja majd a munkaerőpiacot. Hamarosan a három legtöbbet tanulmányozott generáció, az X, az Y és a Z egyszerre lesz jelen a munkahelyeken, a Generation seriesnevű kutatás eredményei szerint pedig az ideális munkaerő megszerzése és megtartása múlhat azon, hogy a munkáltató felismeri-e a különféle korosztályok teljesen eltérő igényeit – többek között erről is szó esik majd a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) saját TEDx konferenciáján.
2018. 10. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan indul a karácsonyi csomagláz a postákon

Az e-kereskedelem bővülésével a küldemények száma is jelentősen nőtt az elmúlt években, a posta tavaly több mint 21 millió belföldi csomagot és 18 millió feletti nemzetközi, bejövő küldeményt kezelt, idén pedig az árutartalmú küldemények száma éves szinten ismét mintegy 20 százalékos emelkedést érhet el - közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így próbálják megmenteni a méhpopulációt

Új megközelítéssel, a felhő alapú technológia segítségével vizsgálják a méhpopulációk hanyatlásának okait, és igyekeznek elősegíteni a világ legfontosabb beporzó állatainak fennmaradását - közölte az Oracle és a World Bee Project az MTI-vel csütörtökön.
2018. 10. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljesen robotizált tehénistállót adtak át Kocson

Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át csütörtökön Kocson; az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.
2018. 10. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a román járműgyártás

Romániában az egy évvel korábbinál 27 százalékkal több, 346 971 járművet gyártottak az első háromnegyed évben - derült ki a román autógyártó szakmai szervezetek statisztikáiból.
2018. 10. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orrfacsaró bűz terjeng Hatvan térségében

A Hatvan közelében tapasztalható "bűzös légszennyezés" ellen tiltakozó több ezer aláírást juttatott el a város polgármestere a Heves Megyei Főügyészségre csütörtökön.
2018. 10. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlagos a csapadékmennyiség, miért van mégis aszály?

Az aszályos időszakok ellenére átlagos mennyiségű csapadék hullott idén - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán.
2018. 10. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Világszerte súlyos károkat okoznak a poloskák

Jelentős, a becslések szerint több milliárd eurónyi gazdasági kárt okoznak világszerte a Közép-Európában, így Magyarországon is megtelepedett észak-afrikai eredetű zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák - mondta Aponyi Lajos, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara főtitkára az MTI-nek.
2018. 10. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben állhatnak forgalomba a debreceni Mercedes-buszok

Megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) Debrecenben gyártott Mercedes-autóbusza, a járművek így már november közepén forgalomba állhatnak a hajdúsági megyeszékhelyen.
2018. 10. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS elemzés

2018. 10. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MAGYAR TELEKOM elemzés

2018. 10. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4IG elemzés

2018. 10. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 10. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 10. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Katasztrófahelyzetet hirdettek ki 126 francia településen

Katasztrófahelyzetet hirdettek ki az árvíz sújtotta 126 francia településen
2018. 10. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britanniában egyre többen tartanak életszínvonaluk csökkenésétől

A legfrissebb felmérés szerint a brit választóknak alig több mint a negyede bízik már csak abban, hogy sikerül megállapodást elérni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, kétszer annyian tartanak viszont életszínvonaluk romlásától a Brexit után, mint ahányan javulásban reménykednek.
2018. 10. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túl alacsony a nők száma a hírműsorokban

Továbbra is nagyon alacsony a nők reprezentációja a hírműsorokban, 2018 első félévében a hírműsorok mindössze 21,8 százalékában jelentek meg - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem hozott meglepetést a Fed jegyzőkönyve - íme

Nem mondott érdemben mást a Fed tegnap publikált jegyzőkönyve, mint amit korábban már a jegybankárok kamat előrejelzéseiből láthattunk, mégis kisebb emelkedéssel reagáltak az amerikai hozamok és a dollár a publikációt követően.
2018. 10. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ferenc pápa Észak-Koreába kapott meghívást

Mun Dzse In dél-koreai elnök tolmácsolta Észak-Korea meghívását Ferenc pápának csütörtökön a Vatikánban - közölte az elnök szóvivője kettejük vatikáni találkozója után.
2018. 10. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás