Mozgósítani kell a magyar munkaerő-tartalékot

A munkaerő-tartalék aktivizálásának fontosságáról beszélt egyebek mellett Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára, aki egy keddi konferencián azt is hangsúlyozta, hogy a versenyszférában több munkavállalóra van szükség, mint amennyi állás nélküli, foglalkoztatható ember van Magyarországon.

Mozgósítani kell a magyar munkaerő-tartalékot

Bodó Sándor a gödöllői foglalkoztatáspolitikai konferencián kifejtette: az álláskeresőkön kívül a munkaerő-tartalék részét képezik a kisgyermeket nevelő szülők, akik gyermeküket bölcsődébe járathatják, és azok, akik részmunkaidős foglalkoztatást tudnának vállalni, ha nagyobb lenne a kínálat. Jelentős a számuk azoknak is, akik nem jelennek meg álláskeresőként a munkaügyi rendszerben, "valahogy, valamiből megélnek, de a rendszer számára láthatatlanok". Az ő bevonásukra is eszközöket kellene találni - fűzte hozzá Bodó Sándor.
    

Az államtitkár a Pest Megyei Kormányhivatal által szervezett konferencián arról is beszélt, hogy a versenyszférában különösen feszítő a cégek által keresett, adott képzettségű munkavállalók hiánya, igaz, a cégek ezt részben ellensúlyozzák saját képzéssel, ha alkalmas jelentkezőket találnak.
   
Karakó László miniszteri biztos kiemelte: a munkaerő-tartalék 54 százaléka 6 megyében található (Borsod-Abauj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Somogy, Baranya megye). Aktivizálásukat szolgálja a munkerőpiaci reformprogram is, amely azok munkához jutását segíti a munkaügyi szervezetek és a munkaadók hatékonyabb együttműködésével, akiket kevesebb képzéssel, hatékony munkaszervezéssel ki lehet helyezni a munkaerőpiacra.


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!   

A konferencia házigazdája Tarnai Richárd Pest megye kormánymegbízottja felidézte, hogy 2010-ben az összeomlás szélén állt a magyar gazdaság, ekkor ígérte meg a kormány, hogy egymillió új munkahelyet fog létesíteni 10 év alatt. Ebből másfél év van még hátra és már 800 ezer munkahely jött létre - fűzte hozzá.

Hozzászólások

A Pedagógusok Szakszervezete ellenzi a szakképzési törvényt

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) levélben kérte az államfőt, ne írja alá az új szakképzési törvényt - közölte az érdekvédelmi tömörülés szerdán az MTI-vel.
2019. 11. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eszközök és megoldások az antimikrobiális rezisztencia visszaszorításáért

Egy napos reggelen a gazda a házból kilépve a közel 3000 lakójú baromfitelep felé vette az irányt. Nagy meglepődésére, az állatok egy része elpusztult, egy másik részük levegő után kapkodva feküdt a földön. Kétségbeesve összegyűjtötte az elhullott állatok tetemeit, miközben azon gondolkodott, mit kellene tennie.
2019. 11. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-amerikai kereskedelmi forgalom - egy ábrán mutatjuk!

A magyar-amerikai kereskedelmi forgalom alakulása (2003-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 11. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4,2 millió mázsa szőlő termett idén

Körülbelül 4,2 millió mázsa szőlő termett idén, amiből 2,9-3,1 millió hektoliter bor készülhet - mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 11. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét

A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: január 1-jétől a bírák átlagosan 32 százalékos, az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnek, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos emelésben - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 11. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén sem kapcsolja le az áramot karácsony környékén az E.ON

Tartós tartozás miatt egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki az áramot az E.ON Energiakereskedelmi Kft. a karácsonyi ünnepek idején - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
2019. 11. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nógrád megyében épített napelemerőművet a Greentechnic Hungary Kft.

Bátonyterenye és Mátraverebély területén épített 20 megawatt teljesítményű napelemparkot a Greentechnic Hungary Kft.; a társaság 21 darab 500 kilowattos kiserőművet csatlakoztatott az Émász közcélú hálózatához - közölte a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség az MTI-vel szerdán.
2019. 11. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország a lehetetlent várja a multiktól

Az alkalmazott transzferárak kapcsán az azonos érdekeltségi körbe tartozó közép-és nagyvállalatok egymás közötti gazdasági eseményeinél évente dokumentációs kötelezettség áll fenn. Az előírás szerint fődokumentumot is kell készíteni, külföldi anyavállalat esetén ennek határideje az érintettek többségénél 2019. december 31. Ez több ezer céget érinthet.Más országokban jellemzően a cégek jóval szűkebb körére vonatkozik csak ilyen előírás; ezért sok esetben a nálunk működő multiknak nehézséget okoz az elkészítése, az elmulasztás azonban bírsággal jár – véli a Niveus Consulting Group.
2019. 11. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres a magyar fejlesztéspolitika

Sikeres a magyar fejlesztéspolitika, már 42 százalékos az uniós pályázati források lehívása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.
2019. 11. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB szerint Magyarország nem teljesítette a tanács költségvetési ajánlásait

Magyarország nem hozott hatékony intézkedéseket az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács költségvetési ajánlásainak megfelelő teljesítése érdekében - állapította meg szerdán közzétett jelentésében az Európai Bizottság.
2019. 11. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-re harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére

Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 11. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Cig Pannónia

Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Cig Pannónia Életbiztosító Nyrt., amelynek napirendjén szerepel többek között az alaptőke módosítása - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán.
2019. 11. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a számokat húzták ki a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 20-án megtartott 47. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 11. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz dugódíj?

A kormány eddig sem támogatta, ezután sem támogatja a Demszky-korszakban bevállalt dugódíj bevezetését - olvasható a Miniszterelnökség szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2019. 11. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi csúcson a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,12 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 43 938,90 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.
2019. 11. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Földrengést szimuláló védelmi gyakorlat lesz Budapesten

Földrengést szimuláló védelmi igazgatási gyakorlatot tartanak csütörtökön Kőbányán, az Óhegy parkban, ezért forgalomkorlátozásra lehet számítani - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala szerdán az MTI-vel.
2019. 11. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emelkedett a cigaretta ára - egy ábrán mutatjuk!

Egy doboz Sopianae, Multifilter, Symphonia cigaretta éves fogyasztói átlagára, Ft (multifilteres, rövid, csomag)
2019. 11. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Petíció indult a dél-budai szuperkórház megépítéséért

Petíciót indítottak a dél-budai szuperkórház megépítéséért - mondta Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 11. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkaerőpiaci reform indul Komárom-Esztergomban

Komárom-Esztergom megyében is megkezdődik a vállalatokkal szorosabb kapcsolatban megvalósított munkerőpiaci reformprogram, amelyet később a nyugat-magyarországi megyékre is kiterjesztenek - mondta szerdai tatai sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.
2019. 11. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedésre és beruházásokra készülnek a magyar cégek

Összességében kedvező a hazai gazdaság állapota, így a közeljövőben nem kell váratlan adóváltozásokra számítani – hangzott el az EY 2020-as adóváltozásokról szóló szakmai konferenciáján. A kedvező makrogazdasági környezet a vállalatok döntéseiben és terveiben is tükröződik: a legtöbben bevételnövekedést várnak 2020-tól, és eszközberuházásokat is terveznek.
2019. 11. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: