Nőtt az INA nyeresége

Az INA horvát olajipari vállalat bevétele az első negyedévben elérte a 4,25 milliárd kunát (180 milliárd forint), ami 15 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nettó nyereség egyszeri tételek nélkül 58 millió kunára (2,4 milliárd forint) nőtt.

Nőtt az INA nyeresége

A cég által az MTI-hez eljuttatott eredménybeszámoló szerint 2019 első negyedévében az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 539 millió kunát (22,8 milliárd forint) tett ki, 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
   
A pozitív eredmény a szénhidrogén kedvező árának és az eladás növekedésének következménye - húzták alá.
   
Fasimon Sándor, az INA igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint elmondta: a 2018-ban elért erős teljesítményt követően 2019 első negyedévében ismét jelentős eredményt ért el az INA. Az olajvállalat kihasználta a piaci körülményeket és növelte az eladást, valamint az EBITDA-t, és mindössze egy negyedév alatt 15 százalékkal emelte bevételeit, több mint 4 milliárd kunára.
   
A kőolaj és földgáz kutatási és értékesítési ágazat profitált a szénhidrogén stabil árából és a termelés szintjéből. Nőttek a beruházások, amelyek - mint az előző időszakban is - Horvátországra összpontosultak, ugyanakkor észrevehető növekedés volt Egyiptomban is - hangsúlyozta.
    

Hozzátette: a finomító és a marketing részlegre hatással volt a rijekai finomító nagyjavítása, amely egyike volt a legnagyobbaknak az elmúlt években. A javítás és egyéb befektetési tételek elérték a 618 millió kunát. Az első negyedévben 2010 óta nem volt ekkor befektetés.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Kiemelte: a rossz környezeti hatások és a gyengébb finomítói árrés továbbra is terhet jelent az általános teljesítményre, de ennek ellenére az olajvállalat eredményt vár INA R&M Új irány 2023. program keretén belül, amelynek az a célja, hogy hosszútávon biztosítsa a fenntartható és nyereséges működést.
   
A nagyjavításból fakadó alacsonyabb feldolgozás miatt az INA-nak így is sikerült növelnie az eladást, és kihasználnia a piaci körülményeket a kulcsfontosságú piacokon: Horvátországban 8 százalékkal, Bosznia-Hercegovinában 23 százalékkal nőttek a bevételek. A kiskereskedelemben 7 százalékos növekedést ért el a vállalat, ami részben a montenegrói piacra való terjeszkedésnek köszönhető - magyarázta Fasimon Sándor.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Az INA nagyberuházásai 2018 első negyedévéhez képest megkétszereződtek, és 618 millió kunát (26 milliárd forint) tettek ki.
   
A nettó adósság 838 millió kunát (35 milliárd forint) ért el: az adósság és a tőke aránya alacsony, 6,6 százalékon állt a negyedév végén.
   
Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

Hozzászólások

Alulteljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,52 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 40 404,66 ponton zárt szerdán.
2019. 10. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Határozott irány nélkül, vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. A befektetők kivárnak, mert a biztató jelek ellenére még mindig nem biztos, hogy az Európai Uniónak és Nagy-Britanniának sikerül dűlőre jutnia a rendezett kilépést biztosító megállapodásról.
2019. 10. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyengébb Goldman eredmény is tetszett a tőzsdének

Alulmúlta a Goldman Sachs a harmadik negyedévben a várakozásokat, miután 4,79 dolláros EPS-t jelentett a várt 4,86 dollárral szemben.
2019. 10. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán annak nyomán, hogy az amerikai képviselőház elfogadta a hongkongi demokráciapárti tüntetőket támogató törvényjavaslatokat. Ez felélesztette azokat az aggodalmakat, miszerint a világ két legnagyobb gazdasága között elhúzódó kereskedelmi háborúra kell számítani.
2019. 10. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Citigroup - vegyes a kép a nagybanknál

Vegyes képet mutatott harmadik negyedéves gyorsjelentésében a Citigroup is - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2019. 10. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Opus Global tőkét emel a Mátrai Erőmű Kft.-ben

Az Opus Global Nyrt. a közvetett tulajdonában álló Mátrai Erőmű Zrt., mint a Mátrai Erőmű Bányászati Mélyépítő Kft. egyszemélyes tulajdonosának tulajdonosi jogokat gyakorló testülete kedden a kft. törzstőkéjének emeléséről döntött 250 millió forinttal 500 millió forintra - jelentette be az Opus Global szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 10. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nézzük, hogyan megy az egyik legnagyobb USA banknak!

Felülmúlta az elemzői várakozásokat a J.P. Morganharmadik negyedéves gyorsjelentésében.
2019. 10. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen mozgott a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött.
2019. 10. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenés várható a részvénypiacokon

Enyhe csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a befektetők a Brexit fejleményeire figyelnek és kivárnak, hogy kiderüljön, valóban megállapodásra jut-e a héten Nagy-Britannia az uniós tagság megszűnéséről (Brexit) az EU-val.
2019. 10. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.
2019. 10. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével emelkedéssel zártak a tőzsdék

London kivételével emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2019. 10. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A felrobbanó tankerdíjak miatt nyomás alatt a WTI

A WTI 53,2 dollárig esett, miután a piac két dolog miatt is aggódik. Egyrészt a kínai-amerikai kapcsolatok továbbra sem rendeződtek a múlt heti sikeres megállapodás ellenére.
2019. 10. 15. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esett a vezető részvények többsége a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,52 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 40 578,18 ponton zárt kedden.
2019. 10. 15. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületes kezdés az amerikai tőzsdéken

Lendületes árfolyamerősödéssel díjazták a keddi kereskedés kezdetén a harmadik negyedévi tőzsdei beszámolói szezon első fecskéit az amerikai értékpapírpiacok, felpezsdítve ezzel a világkereskedelmi aggodalmak miatt hétfőn erejét veszített kereskedést.
2019. 10. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2019. 10. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozdult a forint

Nem, vagy csak alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
2019. 10. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény emelkedés várható az európai tőzsdéken

Az előző napi veszteséges zárás csekély pozitív korrekciójára lehet számítani kedden az európai értékpapírpiacokon.
2019. 10. 15. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Masterplast közgyűlése jóváhagyta a 6 milliárdos kötvénykibocsátást

A Masterplast Nyrt. október 14-én megtartott rendkívüli közgyűlése jóváhagyta, hogy a társaság részt vegyen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogramjában (nkp) - tette közzé a Masterplast hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 10. 14. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2019. 10. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges tőzsdezárás Európában

Veszteségbe szorította az európai tőzsdeindexeket hétfőn az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek elhúzódó rendezése. A vezető indexek gyenge kezdés után veszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést.
2019. 10. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: