Sor került egy rövid Trump-Putyin találkozóra

Mégis sor került egy rövid, "rögtönzött" találkozóra Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletének helyszínén - jelentették be amerikai és orosz részről anélkül, hogy bármiféle részletet közöltek volna.

Sor került egy rövid Trump-Putyin találkozóra

Korábban az amerikai elnök megerősítette, hogy találkozni kíván a csúcsértekezlet "margóján" orosz hivatali kollégájával, majd lemondta a találkozót. A hírügynökségek azonban jelentették, hogy helyi idő szerint péntek este mégis beszélt egymással röviden a két nagyhatalom vezetője, de csak annyi történt, hogy a családi fotózás előtti váltottak egymással egy-két szót.
   
A két ország kormányzatának tisztségviselői ugyanakkor kapcsolatba léptek egymással. Jurij Usakov, az orosz elnök külügyi tanácsadója elmondta: találkozott John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval. Megállapodtak abban, hogy Oroszország és az Egyesült Államok kész a továbbiakban is tartani a kapcsolatot.
   
Újságírói kérdésre válaszolva, amely arra vonatkozott, hogy melyik fél kezdeményezte az effajta kapcsolattartás folytatását, Usakov azt mondta: az amerikaiak.
    

Azt a kérdést is feltették neki, hogy mikor találkozik legközelebb Putyin és Trump.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

"Nem tudjuk" - mondta, hozzáfűzve: "kifejeztük sajnálatunkat, hogy (a két vezetőnek) nem sikerült mélyrehatóan tanácskozni. Meglátjuk, hogyan épülnek fel a tervek a továbbiakban".
   
A TASZSZ orosz hírügynökségnek Vlagyimir Putyin később elmondta, hogy rövid találkozójukon tömören kifejezték álláspontjukat a kercsi incidensről a Fekete-tengeren. Közölte: álláspontjaik nem egyeznek, mindenesetre ismertette Trumppal az orosz szempontot.
   
Az orosz elnök emellett reményének adott hangot, hogy a csúcson elmaradt hivatalos találkozójuk előbb-utóbb összejön, "majd ha készen áll rá az amerikai fél".

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Lendületet vett a német gazdaság

Az előző negyedévi stagnálás után a belső kereslet fellendülésének köszönhetően növekedésnek indult a német bruttó hazai termék az idei első negyedévben a német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön kiadott kimutatása alapján.
2019. 05. 23. 10:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az EP-választás Nagy-Britanniában

Megkezdődött csütörtök reggel az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában.
2019. 05. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható az európai piacokon

Veszteséges kezdésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
2019. 05. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egész iparágakat sújthat a kereskedelmi háború

Számos nagy amerikai cég jelentős kitettsége mellett egész iparágak is megéreznék az amerikai-kínai kereskedelmi háború nyomán a globális ellátási láncban keletkező zavarokat, leginkább a félvezetőgyártás, az autógyártás, a szállítás, az acélipar, a vegyipar és az elektronika - hívta fel a figyelmet a Saxo Bank MTI-nek küldött elemzése.
2019. 05. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket

A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket - hangsúlyozta a német járműgyártó társaság távozó vezetője szerdán Berlinben, a részvényesek közgyűlésén.
2019. 05. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmozdulást hozhat Ukrajnában egy előrehozott választás

Nagy elmozdulást hozhat Ukrajnában egy előrehozott választás a két napja megválasztott államfő Volodimir Zelenszkij javára - vélekedett Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
2019. 05. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csak az ember felelős a globális felmelegedésért

Az emberi tevékenység és más külső tényezők a felelősek a globális hőmérséklet emelkedéséért - erősítették meg új tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói.
2019. 05. 23. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB átláthatóbbá tenné az árképzést az élelmiszer-ellátási láncban

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, amely a teljes élelmiszer-ellátási láncban átláthatóbbá tenné az árak alakulását és ezek közlésének a módját - közölte az uniós bizottság szerdán.
2019. 05. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump nem működik együtt a demokratákkal

Nincs együttműködés a demokratákkal semmilyen lényeges kérdésben mindaddig, amíg fel nem hagynak azokkal az erőfeszítéseikkel, hogy vizsgálatokat indítsanak ellene - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében újságíróknak, miután megszakította tárgyalásait a kongresszus demokrata párti két vezetőjével.
2019. 05. 23. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

A Pentagon elismerte, hogy volt UFO-kutatási programja

A Pentagon szóvivője elismerte szerdán, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak éveken keresztül volt egy UFO-kutatási programja.
2019. 05. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Türelmes marad a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed május 1-jén véget ért kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán közzétett jegyzőkönyve szerint a Federal Reserve monetáris politikája továbbra is türelmes marad, figyelembe véve a pénzügyi, gazdasági feltételek alakulását, azonban a jelek szerint egy ideig nem számítanak kamatmódosításra.
2019. 05. 22. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May egyelőre nem tervezi lemondását

Theresa May brit miniszterelnök nem tervezi, hogy távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből - ami kormányfői megbízatásának végét is jelentené -, ám szerdán egyre erősödő nyomás nehezedett rá mielőbbi lemondása végett. Egyes értékelések szerint May politikai jövője már pénteken eldőlhet.
2019. 05. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék szerdán. A befektetők óvatosak, aggasztja őket, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi viszály technológiai háborúba látszik átfordulni, miközben a nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok is emelkedtek.
2019. 05. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A cseh fiatalok nem szeretik a mamahotelt

Szüleivel él egy lakásban a 18 és 30 év közötti cseh fiatalok 31 százaléka, saját lakással vagy házzal 23 százalékuk rendelkezik, míg a többiek különféle típusú bérlakásokban élnek - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a STEM/MARK ügynökség és a Residomo ingatlanügynökség végzett márciusban Csehországban.
2019. 05. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott a holland migrációs államtitkár

Lemondott Mark Harbers holland migrációs államtitkár, mert kiderült, hogy az Igazságügyi és Biztonsági Minisztérium 2018-as, a menedékkérők által elkövetett bűncselekményekről készített jelentése pontatlanságokat tartalmazott - közölte a holland sajtó szerdán.
2019. 05. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May: Július végéig ki lehet lépni az EU-ból

Az Egyesült Királyság július végéig kiléphet az Európai Unióból, ha a parlament még a nyári szünet előtt törvénybe iktatja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét - mondta szerdai alsóházi felszólalásában a brit miniszterelnök.
2019. 05. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban az amerikai tőzsdék, óvatos kereskedés várható

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán, miután újult erővel lángoltak fel a félelmek az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiszélesedése miatt azon sajtóhírek nyomán, hogy a Huawei Technologies után újabb kínai technológiai nagyvállalatot sújthat szankciókkal Washington.
2019. 05. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az osztrák államfő beiktatta az új minisztereket

Beiktatta hivatalukba az osztrák államfő szerdán a kormány új minisztereit.
2019. 05. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kezdték a napot az európai tőzsdék

A keddi záróértékükhöz képest vegyesen mozdultak el a vezető európai értéktőzsdék irányadó mutatói a szerdai kereskedés kezdetén.
2019. 05. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a benzin és a gázolaj ára

A Mol szerdán 5-5 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj ár nagykereskedelmi árát.
2019. 05. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások: