Tüntetők fogadták Mitch McConnellt, az amerikai szenátusi vezetőjét

Tüntetők fogadták Mitch McConnellt, az amerikai szenátus republikánus frakciójának vezetőjét egy kentuckyi étteremnél.

Tüntetők fogadták Mitch McConnellt, az amerikai szenátusi vezetőjét

A The Washington Times című lap jelentése szerint mintegy fél tucat tüntető rigmusokat énekelve tiltakozott Louisville egyik étterme előtt.
    

McConnell szenátor Kentuckyba való és ezt a középnyugati államot képviseli a szövetségi törvényhozásban. "Nincs igazságosság, nincs békesség!" - skandálták protestálók, és az étteremből kilépő politikusnak azt kiáltották: vigyázzon magára, mert "tudjuk, hol laksz, Mitch"!
    

Az elégedetlenkedők a mobiltelefonjaikkal rögzítették is a történteket, és néhány kép az egyik videómegosztó portálra is felkerült.
   
A virginiai fővárosban, Richmondban szombaton Steve Bannont, Donald Trump elnök volt stratégiai tanácsadóját zaklatták egy könyvesboltban. Bannon könyveket válogatott, amikor egy nő odalépett hozzá és az mondta neki: "te szemét alak". A bolt tulajdonosa  - a Richmond Times Dispatch című lap tudósítása szerint - azonnal hívta a rendőrséget, mire a nő kisétált a boltból.
   
Az elmúlt hetekben megszaporodtak a Trump-kormány tagjai és republikánus tisztségviselők, illetve közszereplők elleni verbális támadások. Kirstjen Nielsen belbiztonsági minisztert június közepén egy washingtoni mexikói étteremben zavarták meg a kormány migránspolitikája ellen tüntetők, Sarah Huckabee Sandersnek, a Fehér Ház szóvivőjének pedig - szintén júniusban - a virginiai Lexington egyik éttermében mondta azt a vezető, hogy nemkívánatos vendég, mivel a Trump-kormánynak dolgozik. Az étterem vezetője azóta távozott a munkahelyéről. Stephen Millert, a Fehér Ház belpolitikai főtanácsadóját egy washingtoni étteremben "fasisztának" nevezték kormányellenes tüntetők.  

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

A két legfőbb rivális ország miatt kell erősítenie kibervédelmét az Egyesült Államoknak

A két legfőbb riválisa, Kína és Oroszország miatt kell erősítenie kibervédelmét az Egyesült Államoknak - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő hétfő reggel a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
2018. 09. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A macedón elnök nem vesz részt a népszavazáson

Nem vesz részt a Macedónia nevének megváltoztatására rendezett népszavazáson szeptember 30-án Gjorge Ivanov államfő.
2018. 09. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősítik a kibertámadások elleni védekezést az Egyesült Államokban

Az amerikai kormányzat erősíti a kibertámadások elleni védekezést - jelentette be John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó, miután Donald Trump elnök aláírta az új kiberbiztonsági stratégiát.
2018. 09. 24. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belassul Star Wars-filmek megjelenése

"Némi lassulásra" számíthatnak a Star Wars-filmek rajongói a széria következő részeinek és a Csillagok Háborúja-univerzumhoz tartozó különálló filmek megjelenésében is - mondta el a Bob Iger, a Disney vezetője a The Hollywood Reporter című filmes portálnak.
2018. 09. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai igazságügyi miniszterhelyettes Trump elnök elmozdításán munkálkodott

Rod Rosenstein amerikai igazságügyi miniszterhelyettes Donald Trump elnök elmozdításán munkálkodott és azt akarta, hogy titokban rögzítsék az elnök szavait - közölte péntek délután internetes oldalán a The New York Times.
2018. 09. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még sok a teendő a második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előtt

Még sok a tennivaló a második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előtt - hangsúlyozta pénteken Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában.
2018. 09. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért javult a hangulat a New York-i tőzsdén

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, a hangulatot javítja, hogy az Egyesült Államok és Kína újra tárgyalni készül a kereskedelmi vitákról, miközben tovább emelkedett a kőolaj ára.
2018. 09. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Föld történetének legsúlyosabb tömeges kihalása 31 ezer év alatt zajlott le

A Föld történetében a fajok legsúlyosabb tömeges kihalását szinte semmilyen figyelmeztetés nem előzte meg, az esemény 31 ezer év alatt zajlott le - állítja egy új tanulmány, amelynek elkészítésében főleg amerikai és kínai tudósok vettek részt.
2018. 09. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az EU importjában

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az Európai Unió teljes importjában az egy évvel korábbiakhoz képest, ma már az Egyesült Államok messze a legnagyobb exportőr - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
2018. 09. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős pluszban nyitott a New York-i tőzsde

Erős pluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, a mutatókat a technológiai vállalatok húzzák felfelé, enyhültek a teljes körű amerikai-kínai kereskedelmi háború kirobbanásától való félelmek.
2018. 09. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a kereskedelmi konfliktus

Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a protekcionizmus és az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusa - figyelmeztetett szerdán az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.
2018. 09. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával

Washington kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával a kétoldalú viszony átalakítása érdekében - jelentette be szerdai közleményben Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója.
2018. 09. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított a Tesla ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos autókat gyártó Tesla vállalat ellen, Musknak a társaság privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt - értesült a Bloomberg hírügynökség.
2018. 09. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor szerint kiszámítható a magyar-orosz kapcsolat

Kiegyensúlyozottnak és kiszámíthatónak nevezte a Magyarország és Oroszország közötti kapcsolatot Orbán Viktor miniszterelnök kedden Moszkvában a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való tárgyalása előtt.
2018. 09. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Valószínűleg nem lesznek súlyos következményei az újabb amerikai vámoknak

Londoni pénzügyi elemzők szerint kedvezőtlen növekedési hatásai lehetnek a kínai és az amerikai gazdaságban a kínai importárukra kirótt újabb amerikai vámoknak, de az valószínűtlen, hogy az intézkedésnek katasztrofális következményei lennének, bár a kereskedelmi konfliktus további eszkalációját a kínai gazdaság jövőre már komolyabban megszenvedheti.
2018. 09. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mintegy nyolcmilliárd madár vándorol az Egyesült Államok légterében

Több mint 140 meteorológiai radarállomás adatai és számítógépes algoritmusok segítségével amerikai ornitológusok megbecsülték, hogy mintegy 8 milliárd madár kel vándorútra az Egyesült Államokba és onnan, valamint kiszámolták azt is, hogy vándorlásuk hány áldozatot szed.
2018. 09. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még megállítható a Brexit

A brit Liberális Demokraták vezetője szerint a Brexit megállítható és meg is kell állítani.
2018. 09. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvező lehet az európai cégeknek az amerikai-kínai kereskedelmi

A kínai importtermékekre kivetett pótlólagos amerikai vámok fékezik Kína gazdasági növekedését, de egyúttal javítják Európa pozícióját a nemzetközi kereskedelemben - állapítja meg a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében.
2018. 09. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb 5000 kínai termékre vetettek ki vámot

Jövő hétfőtől több mint 5000 kínai termékre vetnek ki 10%-os vámot, ami jövő év elején 25%-ra emelkedik - olvashatjuk a mai ERSTE elemzői kiadványban.
2018. 09. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emmanuel Macron politikai tőkét akar szerezni

Emmanuel Macron francia elnök elsősorban politikai tőkét és a lehető legtöbb szövetségest akarja megszerezni az európai parlamenti választások előtt - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 09. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás