Az ELMIB folytatja takarékos energia megoldásainak kiépítését az önkormányzatoknál

A magyar tulajdonban lévő ELMIB csoport folytatja az önkormányzatoknak a közvilágítás megújítására tavaly indított kétmilliárd forint értékű beruházási projektjét, és újabb négy önkormányzattal kötött erre szerződést - tájékoztatta Mártha Imre, az ELMIB vezérigazgatója az MTI-t.

A társaság négy dunántúli település - Balatonkeresztúr, Dörgicse, Nagykapornak és Teskánd - közvilágítási rendszerének megújítását fejezte be nemrégiben, és a közeljövőben újabb projektek várhatók. A közvilágítási program eredményeként egyenként akár évi 5 millió forint megtakarítást is elérhetnek az önkormányzatok.

 

A vezérigazgató közlése szerint ügyfeleik olyan helyzetben vannak, mint a magyar gazdaság maga, ennek ellenére az elérhető legkorszerűbb eszközök beépítésén alapuló közvilágítás megújítási program továbbra is sikeresen működik. Ennek oka, hogy a beruházásokat az ELMIB finanszírozza és azt az önkormányzatok az energiaköltség csökkenéséből törlesztik. Mártha Imre szerint a közlekedés- és közbiztonsági szempontból is fontos közvilágítás megújítása és a többi - energia megtakarítást eredményező beruházás - mehetne gyorsabban is, ha az önkormányzati szektorban lennének szabad források.

 

A legolcsóbb energia az, amit a korszerűsítés miatt nem fogyasztunk el - hangsúlyozta. Mivel az ELMIB legjelentősebb partnere az önkormányzati szektor, a társaság sincs könnyű helyzetben, mert a fizetőképesség ebben a körben is drasztikusan romlott. Az önkormányzatok egy része késve fizet, és probléma az is, ha adósságrendezésbe kerülnek. Mártha Imre magyarázata szerint azért, mert még egyetlen adósságrendezési eljárást lezárását nem látták, azaz még egyetlen esetben sem derült ki, hogy mi jut a hitelezőknek. A magyar energiaszektorban fellépő fizetési problémák - hívta fel a figyelmet az ELMIB vezérigazgatója - azt eredményezik, hogy a jól fizető fogyasztók fizetik meg a nem fizetők költségét.

 

A végfelhasználói árban ugyanis az egyik díjelem a kintlévőségek, veszteségek nagyságához kötődik, s ennek árfelhajtó hatása van még a hatósági árban is. A vezérigazgató szólt a társaságcsoport más tevékenységeiről is. A cégnek Dömsödön van egy 1,5 megawatt kapacitású biogáz üzeme, ami kizárólag mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékot, valamint szennyvíziszapot dolgoz fel és állít elő megújuló alapú villamos energiát. A megtermelt áramot az országos hálózatba táplálják. A tatabányai fűtőerőműnek a helyi önkormányzat mellett kisebbségi, közel 50 százalékos tulajdonosa az ElMIB.

 

A fűtőerőművet súlyosan érinti a kötelező átvételi rendszer lényegében megszüntetést jelentő átalakítása és a hatósági ár mértéke is. A kötelező átvételi rendszerben a hővel kapcsoltan termelt áram árán támogatást élvezett a fűtőmű. Január elsején viszont hiába emelkedett a távhő hatósági ára, azt - a forint gyengülése és az olajár emelkedése miatt - "elviszi" a földgáz drágulása. Az ELMIB három, már előkészített biomassza projektje a megújuló energiatermelés támogatásának új rendszerére, a METÁR bevezetésére vár - mondta el Mártha Imre - hozzáfűzve, hogy a legutóbbi információk szerint ez legkorábban 2013-tól lehetséges.

 

Salgótarjánban, Kaposvárott és Mányban egyenként 10 megawatt villamos energia- és egyenként 17-20 megawatt hőkapacitást építenének ki, de a végső döntéshez biztosat kellene tudniuk a támogatásokról, mert a beruházás legalább két-három évet vesz igénybe. A tervezett három biomassza erőmű közvetlenül 60, közvetve 200-250 főnek adna munkát. Az ELMIB továbbra is aktív szereplő a gázpiacon, magyar leányvállalata, a MAGÁZ, öt magyarországi megyében lát el gázelosztói és hálózat-létesítési tevékenységet egy több mint 3.000 kilométer hosszú gázvezeték rendszeren, forgalma több mint 100 millió köbméter. Az erdélyi Harghita Gas pedig a Székelyföldön végez gázelosztást és szolgáltatást. A társaság forgalmát közel tízszeresére, évi 25 millió köbméterre növelte azóta, amióta az ELMIB a cég tulajdonosa. (MTI)

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézségeinek és a munkaerőpiac átrendeződésének a következménye – állapítja meg a HR-Evolution idei országos fluktuációkutatása.
2024. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Mivel fűtsön a magyar ember ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyarországi háztartások jellemzően földgázzal fűtenek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ország 2877 településén érhető el vezetékes földgáz. Az ellátottság 2000 és 2005 között 80%-ról 91%-ra emelkedett, azóta ez az arány lényegesen nem változott. A lakossági felhasználók 73%-a gázfűtést alkalmazott otthonaiban. A legmagasabb gázellátottsági arány Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyékben volt (83 és 81–81%), míg Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyékben a legkisebb (46 és 54–54%).
2024. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer - aki átvált, jól járhat

Magyarországon új elektromos-áramtarifa-rendszer bevezetésén dolgozhatnak: előnyös lehet azok számára, akik hajlandóak áttérni? Jelenleg számos akadálya van a dinamikus áramtarifák magyarországi megvalósításának. Balogh József, egy energetikai szakértő a Pénzcentrum.hu oldalán elmondta, hogy többek között számos új okosmérő beszerzése szükséges, amelyek jelenleg hiánycikknek számítanak a piacon.
2024. 04. 19. 02:00
Megosztás:

Nők 40 éves nyugdíj - Változhat a nyugdíj pénzösszege?

Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Jó, jó, ezt mindenki tudja, de...
2024. 04. 19. 01:00
Megosztás:

Ezentúl naponta frissülnek az anomália-előrejelzések

Mostantól naponta frissülnek a heti csapadék- és hőmérsékleti anomália-előrejelzések a met.hu oldalon - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 00:40
Megosztás:

Beindult a visszaszámlálás: már csak 9 nap maradt megvenni ezt a kriptót

A Solana alapú szenzációs, több millió dolláros, új és „420 barát” mém érme projekt, a Slothana (SLOTH) egy időzítőt jelentetett meg a weboldalán. Az óra visszaszámol a projekt előértékesítésének április 29-i végéig, így a Slothana rajongóknak már csak 9 napjuk maradt arra, hogy csatlakozzanak az előértékesítéshez.
2024. 04. 19. 00:01
Megosztás:

Ismét csökkent az építőipari termelés az EU-ban

Éves összehasonlításban csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése februárban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 04. 18. 23:30
Megosztás:

Növelte árbevételét és eredményét a Bosch csoport

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját - emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve.
2024. 04. 18. 23:00
Megosztás:

Súlyos környezetpusztítást okozhat Oroszország

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
2024. 04. 18. 22:30
Megosztás:

Magyarország visszatérhet a gazdasági növekedés pályájára

A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, ami 2 százalék felett alakulhat - nyilatkozta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Washingtonban szerdán a Világbank és Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésén.
2024. 04. 18. 22:00
Megosztás:

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a helyieket

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 18. 21:30
Megosztás:

Megnőtt a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.
2024. 04. 18. 21:00
Megosztás:

Több okoszebra lehet Magyarországon

Az okoszebra rendszer magyarországi kifejlesztője, a Pearl Enterprises Kft. a múlt héten adta át az ország 250-ik okoszebráját, és a tavalyi 60-65 után idén további 80-100, a járókelők és autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhely létrehozását tervezi - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság szerdán.
2024. 04. 18. 20:30
Megosztás:

Csökkent a betöltésre váró állások száma

Négy vármegye kivételével az ország valamennyi területén alacsonyabb a betöltésre váró állások száma idén az első negyedévben, mint egy évvel korábban - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 18. 20:00
Megosztás:

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
2024. 04. 18. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Pozitív kezdés és némi ingadozás után indexemelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai értékpapírpiacok.
2024. 04. 18. 19:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt ma a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 18. 18:30
Megosztás:

Milliárdok sorsa dőlhet el az 1%-ok felajánlása által

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 18:00
Megosztás:

A segédmotoros kerékpárra is kell ám kötelezőt kötni!

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 17:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
2024. 04. 18. 17:00
Megosztás: