Hírek > Végre elismerik Magyarország gazdasági eredményeit a világban >

Végre elismerik Magyarország gazdasági eredményeit a világban

2016.02.16 21:03
A nemzetközi intézmények egyre inkább elismerik Magyarország gazdasági eredményeit, teljesítményét, kedden újabb megerősítés érkezett, ezúttal az IMF részéről - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Végre elismerik Magyarország gazdasági eredményeit a világban

Varga Mihály kiemelte: hétfőn a Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató csoport olyan értékelést hozott nyilvánosságra, hogy az elmúlt időszakban, a válság óta a magyar gazdaság sérülékenysége csökkent a legnagyobb mértékben a régióban, kedden pedig az IMF adott hasonlóan kedvező értékelést Magyarországról. A tárcavezető utalt arra, hogy a tavalyi, nominálisan 750-800 milliárd forintos évi hiányt jelentősen le akarja faragni a nemzetgazdasági tárca.

 

A miniszter egy kérdésre elmondta: a nemzetgazdasági tárcánál azon dolgoznak, hogy már 2017-re úgy állítsák össze a költségvetést, hogy annak a hiánya nulla legyen. Varga Mihály kifejtette: szokásos éves felülvizsgálata után a Nemzetközi Valutaalap jelentésében rögzítette, hogy jelentős mértékben csökkent Magyarország pénzügyi sérülékenysége. A Morgan Stanley elemzői hasonló következtetésre jutottak, hétfőn kiadott tanulmányuk szerint 2008 óta Magyarország erősítette legjobban a válságállóságát a régióban - tette hozzá Varga Mihály.

 

A miniszter elmondta: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja - a minden évben szokásos, az IMF Alapokmánya IV. cikkelye szerinti felülvizsgálata keretében - 2016. február 3-15. között tárgyalt Budapesten. Az IMF delegációja az egyeztetések lezárásaként ezúttal is elkészítette záró nyilatkozatát, amelyben az IMF képviselői elismerték az utóbbi évek, a válságkezelés során megtett kormányzati lépések kedvező eredményeit - mondta. Varga Mihály kitért arra: az IMF a nyilatkozatban elismerően említette az robusztus gazdasági növekedést, a GDP-arányos államháztartási deficit és az államadósság GDP-hez mért arányának alakulását, csökkenését.

 

A gazdaságpolitika eredményei között tettek említést az adósság szerkezetének változásáról, az alacsony inflációról, az adóbeszedés hatékonyságának növeléséről és a gazdaság kifehérítéséről - sorolta Varga Mihály. A miniszter elmondta: a Nemzetközi Valutaalap értékelése szerint az elmúlt évek gazdaságpolitikai döntéseinek köszönhetően az ország sérülékenysége, külső kitettsége jelentős mértékben csökkent. Emlékeztetett arra, hogy az IMF szakértői szerint a folyamatosan javuló, nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó gazdasági mutatók nem egyszeri tényezőkre vezethetők vissza, hanem kedvező gazdasági és államháztartási folyamatok tendenciaszerű eredményei.

 

Varga Mihály rámutatott: az IMF megítélése szerint a pozitív tendenciák fenntartása érdekében az eddigi eredményes gazdaságpolitikai lépések után elő kell segíteni, hogy a gazdasági növekedés fő motorja a magánszektor legyen. Ehhez vállalkozásbarát üzleti környezetre, javuló versenyképességre és jól működő, rugalmas munkaerőpiacra van szükség - fűzte hozzá. Kiemelte: ezek túlnyomórészt egybeesnek a kormányzati elgondolásokkal, mivel a magyar gazdaságpolitika a fő hangsúlyokat a jövőben is a foglalkoztatás további bővítésére, a fegyelmezett államháztartási gazdálkodás fenntartására, a gazdasági növekedést segítő lépések megtételére helyezi, és igyekszik csökkenteni a negatív kockázatok hatásait.

 

Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaságról szóló, a nemzetközi intézmények által kiadott elemzések azt támasztják alá, hogy az idei év során indokolt Magyarország hitelminősítésének kedvező felülvizsgálata. Varga Mihály egy kérdésre kiemelte: tárcaközi munkabizottság dolgozik Magyarország fegyvergyártási képességének megteremtésén, mivel a fegyvergyártás hosszabb távon az ország húzóágazata lehet. Hozzátette, hogy a munkabizottságot Lepsényi István, az NGM államtitkára vezeti. Egy másik kérdésre Varga Mihály kiemelte: a turizmus tavalyi rekordéve után olyan döntéseket kíván meghozni a kormány, amellyel az ágazat működését tovább lehet fejleszteni. Rámutatott: nem az a lényeg, hogy a kormányzaton belül melyik felelős szereplő írányítása alatt van a turizmus, hanem az, hogy miként, milyen szerkezetben valósul meg az ágazat irányítása.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)