Hírek > Brit pénzügyminiszter: nagyobb költségvetési szigor kell a világgazdaság állapota miatt >

Brit pénzügyminiszter: nagyobb költségvetési szigor kell a világgazdaság állapota miatt

2016.03.14 03:01
A brit pénzügyminiszter szerint a vártnál sokkal rosszabb külső gazdasági környezet miatt pótlólagos kiadáscsökkentésekre lesz szükség Nagy-Britannia következő költségvetésében.

George Osborne, aki szerdán ismerteti az alsóházban a 2016-2017-es pénzügyi év költségvetési tervezetét, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a 2020-ig terjedő jelenlegi parlamenti időszakban minden 100 font közkiadást 50 pennynek megfelelő összeggel kell csökkenteni. Hozzátette: ez nem óriási összeg, de ez is hozzájárul annak eléréséhez, hogy a brit közkiadások az anyagi lehetőségeken belül maradjanak.

 

Osborne szerint erre annál is inkább szükség van, mivel a világgazdaság ma bizonytalanabb helyzetben van, mint a globális pénzügyi válság óta bármikor. A brit pénzügyminiszter a legolvasottabb brit tömeglap, a The Sun vasárnapi kiadásában megjelent cikkében is komor képet vázolt a brit gazdaság külső környezetéről. Osborne kiemelte, hogy csaknem fél évszázada nem volt olyan rossz évkezdet a globális tőzsdéken, mint az idén, emellett számos feltörekvő gazdaság és több fejlett nyugati ipari hatalom is problémákkal küszködik. "Röviden szólva, az erőteljesebb világgazdasági kilábalásba vetett remények elenyésztek (...)

 

A világgazdaság ehelyett lassul" - írta a brit pénzügyminiszter. Hozzátette: nem is lehetne rosszabb időpontot találni arra, hogy Nagy-Britannia távozzon az Európai Unióból, ezzel is fokozva a bizonytalanságot. George Osborne ezzel a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazásra utalt, üzenve egyben azon saját kormányzati kollégáinak is, akik a brit EU-tagság feladása mellett kampányolnak.

 

A brit kormány hivatalos ajánlása a népszavazási kampányban az, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU tagja, de több miniszter is jelezte, hogy a hivatalos kormányzati állásponttal ellentétben a júniusi népszavazáson a Brexitre kíván szavazni, vagyis arra, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. Osborne vasárnapi cikke szerint a Brexit mellett kampányolók közül is többen elismerik, hogy reálgazdasági sokkot okozna a távozás az EU-ból. A pénzügyminiszter a vasárnapi BBC-interjúban közölte, hogy az új költségvetési tervezet szerdai ismertetése előtt nem kíván részletekbe bocsátkozni az államháztartás pontos számairól.

 

A Financial Times azonban hétvégi kiadásában azt írta, hogy számításai szerint november óta 18 milliárd fontos (több mint hétezer milliárd forintos) "lyuk" keletkezett a brit reálgazdaságban, mivel a tavalyi nominális hazai össztermék (GDP) 1 százalékkal elmaradt az akkori hivatalos előrejelzésekben szereplő 1882 milliárd fonttól. A londoni gazdasági napilap szerint ez önmagában olyan adóbevétel-kiesést okoz, amely az évtized végéig érezteti hatását. A 2010-ben hatalomra került konzervatív párti brit kormány a hazai össztermék 11,1 százalékának megfelelő - békeidőben példátlan - államháztartási hiányt örökölt. Az áprilissal záruló idei pénzügyi évre a költségvetés már csak 3,9 százalékos deficitcélt tűzött ki, a 2019-2020-as pénzügyi évre pedig a jelenlegi hivatalos előrejelzés 0,5 százalékos GDP-arányos többlettel számol. A brit kormány meghirdetett célja az, hogy utána minden évben többlettel zárjon a brit államháztartás

Lassú a gépe? Tisztán gyorsabb – tudja meg hogyan érheti el! Kattintson a részletekért!

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Ennyit keresnek a pedagógusok - ábra ( hozzászólás, 2016-06-26 06:10)
Donald Trump örül a brit kilépésnek ( hozzászólás, 2016-06-26 06:10)
Változhat az iskolai szünetek hossza ( hozzászólás, 2016-06-26 06:10)