Károkat okozhat a Citynek a Brexit

Amerikai befektetési társaságok vezetői szerint komoly károkat okozhat a londoni City pénzügyi szolgáltatási központjának, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy elveszíti hozzáférését az EU belső piacához is.

Károkat okozhat a Citynek a Brexit

Colm Kelleher, a Morgan Stanley globális befektetési bankcsoport elnöke és Rob Kapito, a világ egyik legnagyobb alapkezelője, a Blackrock vezetője a BBC rádió hírmagazinjának nyilatkozott szerdán.
   
Kelleher szerint a City mindenképpen megszenvedi a Brexitet, vagyis a brit távozást az EU-ból, a kérdés csak az, hogy mennyire.
   
Hozzátette: a brit EU-tagságról rendezett júniusi népszavazás után - amelyen a kilépést pártolók győztek szűk többséggel - a Morgan Stanley igazgatótanácsában azonnal felmerült a kérdés, hogy a cégnek érdemes-e még befektetnie Londonban.
   
A Morgan Stanley elnöke szerint a ház egyes üzleti tevékenységeit át kell majd telepíteni Londonból a kontinensre, ha nem születik megállapodás a "passporting" jogokról, vagyis az EU kontinentális piacaira, főleg az euróövezeti piacokra bejárást biztosító szolgáltatási engedélyekről a Brexit-tárgyalásokon.
   
Kelleher szerint a brit kilépés hátráltatja a tőkepiaci unió megteremtését célzó erőfeszítéseket is. Az Európai Bizottság e kezdeményezésének célja az, hogy az európai vállalatok és az infrastruktúra-beruházások finanszírozásában jóval nagyobb szerepet kapjanak a tőkepiacok.
   
A Morgan Stanley elnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a kontinentális piacokon e hitelfinanszírozási tevékenységek 80 százalékát még mindig a bankok végzik.
   
Rob Capito, a Blackrok elnöke - akinek cége csaknem ötezer milliárd dollár befektetői tőkét kezel - a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy van olyan pénzügyi szolgáltató cég a Cityben, amely ne kezdett volna máris ingatlanok után nézni Nagy-Britannián kívül, arra az esetre, ha tevékenységük jelentős részét el kell vinniük Londonból.
    

Capito szerint a Cityben jelenleg mindenki azt számolgatja, hogy a Brexitnek milyen adózási és befektetési következményei lesznek.
   
A Blackrock vezetője kijelentette: véleménye szerint a brit választók az EU-tagságról tartott népszavazás előtt nem kaptak elégséges tényszerű tájékoztatást a Brexit "nem szándékolt járulékos következményeiről, márpedig e következmények igen jelentősek lesznek, és mindenkit érintenek az Egyesült Királyságban".
   
A passporting-jogok elveszítésének kockázataira a brit parlament és nagy londoni elemzőházak is felhívták már a figyelmet.
   
A londoni alsóház pénzügyi bizottságának e héten ismertetett jelentése szerint 5476 nagy-britanniai székhelyű pénzügyi szolgáltató csoportnak összesen csaknem 340 ezer aktív "passporting" engedélye van jelenleg arra, hogy az EU más gazdaságaiban is kínálhassa szolgáltatásait.
   
A szakbizottság szerint ezekből az adatokból már le lehet vonni az első következtetéseket arra, hogy milyen hatással járna a londoni pénzügyi szolgáltatási szektorra, ha Nagy-Britannia nem férne hozzá teljes mértékben az EU egységes piacához, miután kilépett az unióból.
   
A világ egyik legnagyobb munkapiaci szolgáltató csoportja, a ManpowerGroup új negyedéves felmérésében megállapította, hogy a City vállalatvezetőinek körében különösen jelentős mértékben gyengült a foglalkoztatási kilátások megítélése a népszavazás óta.
   
A Manpower szakértői szerint a Londonban megtelepedett pénzügyi szolgáltató cégek legfőbb aggálya az, hogy a City bankjai megtarthatják-e a passporting-jogokat Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése után is, és a citybeli pénzügyi cégek munkaerő-toborzási hajlandóságának gyengülése azt tükrözi, hogy a szektor borúlátóan ítéli meg e jogok megtarthatóságának esélyeit.
    

A Manpower hangsúlyozta, hogy a londoni City két legnagyobb kontinentális riválisa, Párizs és Frankfurt máris "udvarol" a City nagy cégeinek.
   
A felmérés adatai szerint a dublini pénzügyi szolgáltatási állásokra Londonból beadott jelentkezések száma 800 százalékkal ugrott meg a népszavazás óta.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: