Eljött a nap - Hollandia választ

Megkezdődtek a parlamenti választások Hollandiában, szerda reggel országszerte megnyíltak a szavazóhelyiségek.

 A választásokon 28 párt verseng a parlament alsóházának 150 helyéért, 13 millió választásra jogosult állampolgár adhatja le a szavazatát. Hollandiában nincs parlamentbe jutási küszöb.
    Az urnákat este 9 órakor zárják, a szavazóhelyiségből távozó választók nyilatkozatai alapján végzett első felmérések (exit poll) eredményei ezt követően jelennek meg.
    

Az előzetes eredmények szerda éjszaka vagy csütörtök hajnalban várhatók, a hivatalos végeredményt azonban csak március 21-én teszik közzé.
    

A választópolgárok hagyományos szavazólapon, papíron adják le a voksukat, a szavazatok számlálását pedig kézzel, illetve kizárólag olyan számítógépekkel  végzik, amelyeket nem csatlakoztatnak az internetre, hogy így akadályozzák meg az esetleges külföldi beavatkozási kísérleteket.
    

Bert Koenders külügyminiszter nemrég arról számolt be, hogy a kormánynak nincs tudomása az országot érintő konkrét fenyegetésekről, de rendkívüli éberségre van szükség az esetleges orosz hackertámadások miatt.
    

Mark Rutte holland miniszterelnök pártja, a liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) hosszú idő után nemrég átvette a vezetést a bevándorlásellenes Szabadságpárttól (PVV).
    

A közvélemény-kutató intézetek felméréseit átlagoló legutóbbi adatok szerint a VVD 24-28 képviselői helyet szerezhet a parlament 150 fős alsóházában, míg a főként muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Geert Wilders vezette PVV 19-22 mandátumra számíthat.
    

Bár magas a bizonytalanok aránya, jelen állás szerint a kereszténydemokraták (CDA) 19-21, a liberális D66 17-19, a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) 16-18, a szocialisták 14-16, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) 10-12, a Keresztény Unió (CU) pedig 5-7 helyhez jut a törvényhozás alsóházában.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az élbolyban meglehetősen kis különbség van a pártok között, egyesek szerint végül bármelyikük győzhet, a kormányalakításhoz azonban még koalíciót is kell kötnie a nyertesnek, szakértők szerint legalább három másik politikai csoportosulással.
    

A PVV támogatottságának visszaesését a fősodorbeli pártok kiszámíthatósága mellett elemzők azzal is magyarázzák, hogy egyre többen elveszett szavazatnak tartanák a Szabadságpártra leadott voksukat, minthogy Wilders nézetei miatt a PVV várhatóan nem tud egyetlen másik párttal sem koalíciót kötni, és így valószínűleg továbbra is ellenzékben marad.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jóváhagyta a 2030-ig szóló rendeletet az orosz elnök

Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
2024. 05. 08. 17:00
Megosztás:

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás:

Csúcson a tőzsdék - meddig megy még?

Április elejétől közepéig egy korrekciót láthattunk a főbb piacokon. Az S&P500 és a Dow Jones mindegy 6, a Nasdaq pedig 8 százalékkal csökkent, míg a DAX vagy a BUX 5 százalékkal.
2024. 05. 08. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-zal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 15:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását támogatja a kormány

Évente több mint 70 milliárd forinttal támogatja az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - mondta a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Dabason.
2024. 05. 08. 15:00
Megosztás:

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet nyitott Dabason a Prohuman cégcsoport

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.
2024. 05. 08. 14:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az ipari termelés

2024. márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 08. 14:00
Megosztás:

Jó évet zárt a Vajda-Papír tavaly

Forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta 2023-at Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír - közölte a társaság az MTI-vel.
2024. 05. 08. 13:30
Megosztás:

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatti vízkorlátozáso

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson - közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
2024. 05. 08. 13:00
Megosztás:

Csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban

Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2024. 05. 08. 12:30
Megosztás:

Nagy összegű uniós támogatást nyert el Medgyesegyháza

Százötvenmillió forint uniós támogatásból újíthatják fel az önkormányzati konyhát a Békés vármegyei Medgyesegyházán.
2024. 05. 08. 12:00
Megosztás:

Apadtak a budapesti albérletárak egy felmérés szerint

Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben - ismerteti a rentingo.com az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 11:30
Megosztás:

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek 2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH). A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.
2024. 05. 08. 11:00
Megosztás:

Pluszban indult a mai kereskedés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden a piacok nagy indexemelkedéssel zártak.
2024. 05. 08. 10:30
Megosztás:

Bizonytalan a kereskedés alakulása

Bizonytalanul alakulhat a kereskedés a szerdai nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
2024. 05. 08. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
2024. 05. 08. 09:30
Megosztás:

Új gyorsforgalmi útszakaszt adtak át

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.
2024. 05. 08. 09:00
Megosztás:

Nem hozott változást az új autók piacára Romániában eddig az idei év

Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM) kedden.
2024. 05. 08. 08:30
Megosztás:

Energiaellátást biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon

Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon.
2024. 05. 08. 08:00
Megosztás: