Hírek > Új alkotók léphetnek a magyar Oscar-díjas nyomába >

Új alkotók léphetnek a magyar Oscar-díjas nyomába

2017.03.17 10:25
Kisjátékfilmek és kísérleti filmek elkészítéséhez lehet támogatást igényelni összesen 150 millió forint keretösszeggel az idei évi Huszárik Zoltán-pályázaton, amelyet most hirdetett meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

 A tanács pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette, hogy az első forduló pályázati kiírására március 20-ától lehet jelentkezni, a szinopszisok beadási határideje április 20. A támogatás feltétele, hogy a pályázó a film elkészülte után másfél éven belül legalább egy nemzetközi vagy hazai filmfesztiválra érvényesen nevezzen művével, amellett, hogy bemutatási szándéknyilatkozatot szerez egy országos televíziótól.
    

Az első fordulóban nyertes alkotásokat 2018. szeptember 4-ig, a másodikban támogatottakat 2019. február 28-ig kell elkészíteni. Egy pályázó egy fordulóban legfeljebb két szinopszist nyújthat be, alkotásonként a tervezett összköltség legfeljebb háromnegyedét, és maximum nyolcmillió forintot lehet elnyerni.
    

Az NMHH emlékeztetett, hogy a Huszárik Zoltán-pályázatnak köszönhetően 2011 óta 78 alkotás jött létre, többek között Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas alkotása is.
    

A médiatanács legutóbbi ülésén döntés született arról is, hogy tízezer forint bírság megfizetésére kötelezik a fővárosi Rádió Rock közösségi rádió üzemeltetőjét, mert a tavaly novemberi vizsgálat hetében kevesebb magyar zenét, közszolgálati tartalmat, közlekedési hírt, kulturális, ismeretterjesztő, zenetörténeti témájú műsort tett közzé a hatósági szerződésében vállaltakhoz, illetve a törvényi előíráshoz képest.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Kapcsolódó hírek

Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák