Hírek > A távközlési piacról igazolt új vezetőket >

A távközlési piacról igazolt új vezetőket

2017.03.17 21:30
Az MVM NET stratégiai célja az ország digitális versenyképessége szempontjából is kiemelt jelentőséggel bíró hálózatfejlesztési program sikeres megvalósítása, valamint az ügyfélkiválóságra épülő kormányzati és üzleti értékesítés fejlesztése. E célok elérése érdekében kiemelkedő versenypiaci tapasztalattal rendelkező szakemberek érkeztek az elmúlt időszakban az MVM Csoport távközlési tagvállalatának vezetői pozícióiba.

Vigné Szalontai Katalin, az MVM NET Szupergyors Internet Projektjének új vezetője korábban a Magyar Telekom nagykereskedelmi igazgatóságát vezette, 23 évig dolgozott a nagykereskedelmi piacon. Részt vett a magyar távközlés jelentős átalakulásában, a liberalizációs folyamatban, a mobil szolgáltatók piacra lépésében, a Magyar Telekom konszolidációs – T-Online, T-Mobile, T-Kábel – integrációjában, valamint a Magyar Telekom nagykereskedelmi tevékenységének kialakításában. A Magyar Telekom nagykereskedelmi tevékenysége a belföldi és nemzetközi teljes piacot lefedi, a piac minden szegmensét érinti, így Vigné Szalontai Katalin rendelkezik azzal a piaci és partner ismerettel, mely a jelenlegi munkájában jól hasznosítható.


Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Új, rendkívül összetett, több szálon futó együttműködést igénylő feladatköre felöleli az ország digitális versenyképessége szempontjából is kiemelt jelentőséggel bíró SzIP hálózatfejlesztési program keretében az MVM NET által elnyert területeken, járásokban a hálózat tervezését, kivitelezését, hasznosítását, mindeközben a társaság által biztosítandó helyi és országos szolgáltatási kötelezettségek és nem utolsó sorban az üzleti értékesítési tevékenység biztosításához szükséges feltételek megteremtését.


Bakos Róbert
az MVM NET műszaki igazgatói pozícióját vette át. A szakember a Magyar Telekomtól érkezett, ahol legutóbb a Core hálózatok, a vezérléstechnika mobil és vezetések területének architektúráért, fejlesztésért és üzemeltetésért felelős vezető helyettesi pozíciót töltötte be. Ezt megelőzően az Invitel Távközlési szolgáltató tervezési és fejlesztési vezetője volt. Közel két évtizedes, távközlésben töltött pályafutása során tapasztalatokat szerzett a különböző rendszerek működtetésében, infrastrukturális projektek, beruházások lebonyolításában, szolgáltatások bevezetésében, üzemeltetési folyamatok és koncepciók kidolgozásában és azok megvalósításában, illetve részt vett különböző vállalatok integrálásában, stratégiai célok operatív szintű megvalósításában.


Legfontosabb feladata új pozíciójában, hogy az eddig is sikeres területek, tevékenységek mellé új lehetőségeket találjon az ügyfélkiválóság növelése, új szolgáltatások, technológiai megoldások bevezethetősége és a kompetenciák fejlesztése érdekében.

 

Ujhegyi András tölti be a társaság értékesítési igazgatói pozícióját. Az új igazgató az Invitel Megoldások Zrt. Nagykereskedelmi Mobil Szegmensvezetője volt, innen érkezett az MVM NET kötelékébe.


1998. óta több magyarországi távközlési cégnél is dolgozott belföldi- és nemzetközi nagykereskedelmi, valamint B2B területen. Távközlési karrierjét a Westel 900 értékesítési csapatában kezdte, majd 2000-ben, szinte az induláskor, csatlakozott az Invitel üzleti telekommunikációs elődjéhez a Partnercomhoz. Később alapító tagként részt vett az Invitel Zrt. 2002-ben megalakult nagykereskedelmi igazgatóságának felépítésében. Értékesítési vezetőként vezette az E-tel Magyarország értékesítési csapatát, majd a Pantel-Invitel összeolvadást követően, ismét az Invitel nagykereskedelmi csapatában foglalkozott a kiemelt ügyfelekkel és projektekkel. Nevéhez fűződik, többek között, a nagykereskedelmi mobilszegmens kialakítása, fejlesztése is. Nagy tapasztalattal rendelkezik a mobil- és a vezetékes telekommunikáció területén egyaránt. 2015-ben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége magyar kereskedelemért nagydíjban részesítette.


Ujhegyi András új pozíciójában az MVM NET teljes értékesítési portfoliójáért felel, beleértve hazai és nemzetközi nagykereskedelmi, üzleti, valamint a kormányzati értékesítést.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák