Fellegi: a pekingi találkozósorozat egy újabb fontos lépés

A magyar-kínai gazdasági, pénzügyi együttműködés felgyorsítását, a magyar szándék komolyságának kifejezését szolgálta az a négy nap, amelynek során kormányzati szervek, maghatározó pénzintézetek és tíz vállalat vezetőivel tárgyalt a kínai fővárosban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a magyar-kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos és delegációja.

A pekingi találkozósorozat több területen újabb fontos lépéssel hozta közelebb a két ország közötti együttműködést - derült ki Fellegi Tamás az MTI-nek Pekingben adott interjújából. Mint a miniszter elmondta, a kínai partnerek megértették és elfogadták, hogy Magyarország új alapokra kívánja helyezni kapcsolatait Kínával, s értékelték, hogy a területet felügyelő kormánybiztosság jött létre.

 

Peking számára ez világos jelzés volt arra, s úgy is értelmezték, hogy a kormány valóban fel akarja gyorsítani, illetve koncentrálni szándékozik infrastrukturális és pénzügyi együttműködését, méghozzá hosszú távra szólóan. Mindez összhangban van a kínai elképzelésekkel, az Orbán Viktor és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) közötti október 31-i sanghaji kormányfői találkozón elhagzottakkal is.

 

"Szeretnénk minél több technológiát behozni, illetve a magyar vállalkozókat helyzetbe hozni ezen a piacon" - húzta alá a miniszter, aki beszámolt arról, hogy például a kereskedelmi minisztériumban, ahol találkozott Kao Hu-cseng (Gao Hucheng) miniszterhelyettessel, a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság társelnökével egy olyan projekfejlesztésket felügyelő mukabizottság létrehozását javasolta, amely "az első kapavágástól az átadásig végigköveti a tervezést, a szervezést, a finanszírozást, a lebonyolítás folyamatát és az engedélyeztetési eljárásokat".

 

Ugyanígy a környezetvédelmi ipar, illetve a technológiai, innovációs területet gondozó munkacsoport szükségességét is felvetette. Elhangzott: a vegyes bizottság soron következő ülését Budapesten tartják meg, lehetőség szerint még a jövő tavasszal . "A kínaiak szinte minden fórumon elmondták, hogy számukra is fontos, hogy a magyar befektetők, magyar gyártók, magyar technológia jöjjön Kínába" - állapította meg Fellegi, s utalt arra, hogy 2010-ben a magyar-kínai kereskedelmi forgalomban jelentősen javult a helyzet a válságévekhez képest, csak az első félévben 60 százalékkal nőtt a Kínába irányuló kivitel a tavalyi év azonos időszakához képest.

 

Az Állami Fejlesztési és Reformbizottságban a magyar partnereknek világossá tették, hogy a kínai kormány ösztönzi a jelentős kínai infrastrukturális beruházások megvalósítását - a megfelelő finanszírozással - Kelet-Európában. Kínának szüksége van több kisebb bázisra Közép-Kelet Európában, hogy például az egyre növekvő számú kínai turistát és árut ők hozzák Európába és onnan ők is terítsék - magyarázta a miniszter.

 

A Malév jövőbeni sorsát esetlegesen befolyásoló kínai tárgyalásait firtató kérdésre a miniszter a következőt mondta: "Nekünk két dolog fontos: ha lesz Malév, annak nemzeti légitársaságnak kell lennie, és a központjának Budapesten kell maradnia." Fellegi találkozott a Hainan csoport vezérigazgatójával, a légügyi és ipari együttműködésért felelős vezetőjével és több - a témát érintő - megbeszélésre is sor került a napokban. "Nehéz tárgyalásokról van szó, de jó úton vagyunk" - mondta a miniszter, aki szerint mindkét fél számára fontos, hogy minél hamarabb kiderüljön, meg tudnak-e állapodni.

 

Ez várhatóan a közeli hetekben ki fog derülni - véli Fellegi, aki részleteket nem kívánt elárulni. Annyit azért még megjegyzett, hogy amennyiben Magyarország valóságos logisztikai központtá válna Kína számára, ez azt jelentené, hogy tömegével jelenhetnek meg a kínai befektetések. A Vasútügyi Minisztériumban megállapodás született arról, hogy a lehető leghamarabb közös munkacsoportot hoznak létre a tárca által kijelölt kínai partnerek, valamint Magyarországon a MÁV, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Fejlesztési Bank közreműködésével, s konkrét vasútfejlesztési projektekről kezdenek egyeztetéseket.

 

Ezekhez támogatást ígértek a Kínai Fejlesztési Bankban és a kínai Eximbankban is. "A magyar fejlesztési bankcsoport és a kínai Eximbank szintén munkacsoportot állít fel és reményeink szerint januárban már ülést fog tartani arról, hogy milyen hosszú távú pénzügyi együttműködés jöhet létre közöttük" - mondta Fellegi, aki szerint komoly lehetőség van arra, hogy kínai társaságok és kínai tőke bevonásával magyarországi vasúti, infrastrukturális fejlesztési projektek valósuljanak meg.

 

A miniszter és delegációja négy nagy építővállalat vezetőivel is találkozott, olyan cégekével, amelyek például az olimpia idején már bizonyítottak, vagy például tapasztalatuk van repülőtér építésében. Többen kifejezték szándékukat arra, hogy magyar cégekkel közös vállalatokat hoznának létre európai fejlesztési projektek megvalósítására. A konkrétumokra vonatkozó kérdésre a miniszter közölte: "projektterv-listát hagytunk itt, amelyekből kiderül, hogy milyen jellegű és nagyságrendű fejlesztésekre gondoltunk"."A ferihegyi gyorsvasút is ezek között szerepel" - tette hozzá.

 

Fellegi Tamás a Kínai Népi Bankban (PBOC) találkozott a kínai devizatartalék kihelyezését felügyelő helyettes jegybanki kormányzóval, de tárgyalt a Kínai Befektetési Alap (CIC) vezetőivel is. A magyar delegáció tagja volt még Baranyai László a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója, Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Pleschinger Gyula, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója. A küldöttség hétfőn kezdte meg tárgyalásait a kínai fővárosban és helyi idő szerint pénteken hajnalban utazik haza.


GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás: