Orbán: modernkori istencsapás a devizahitelesek problémája

A devizahitelesek problémája igazi, "modernkori istencsapás", amelyet a Bankszövetséggel csütörtökön aláírt megállapodással a kormánynak sikerült megoldania - mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő ugyanakkor arra kérte az embereket: jól gondolják meg, hogy még egyszer beleugranak-e ilyen kockázatos hitelkonstrukciókba, mert a kormánynak most sikerült megmentenie őket, de ezért "tengelyt akasztottunk a fél pénzügyi világgal, az összes magyar bankkal", és még egyszer aligha fog tudni ilyet megcsinálni.
    

A miniszterelnök szerint olyan problémát oldottak meg a csütörtöki megállapodással, amelyre korábban mindenki azt mondta, hogy megoldhatatlan. Orbán Viktor azt mondta, ez egy "más szellemiségű kormány" mint az elődei, mert nem azt magyarázza a parlamentben, hogy mit miért nem lehet.
    

A kormányfő szerint a megállapodás nagyon nagy siker Magyarország számára, hiszen sok százezer család életét teszi könnyebbé, éppen ezért mindenkit elismerés illet, aki részt vett a megállapodás kidolgozásában. Orbán Viktor külön kiemelte Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, aki "hosszú hónapokon keresztül nagyon nehéz manővereket végzett" a megállapodás érdekében.
    

Leszögezte: sem a devizahiteleseket érintő megállapodás, sem pedig a 2012-es költségvetés újraszámolásánál nem volt szempont, hogy az "ne szúrja az IMF szemét", hanem az volt a szempont, hogy a magyaroknak jó legyen.     Orbán Viktor kiemelte: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjával még semmilyen tárgyalást nem folytatott a kormány, de ezeken a tárgyalásokon nem is gazdaságpolitikáról beszélnek majd. A kormányfő úgy fogalmazott: az IMF egy bank, amelynek az a dolga, hogy szükség esetén hitelt, biztosítékot nyújtson a vele kapcsolatban álló országoknak, tehát, "ha úgy tetszik, a saját bankunkkal tárgyalunk".
    

A költségvetés újraszámolásának eszközeivel kapcsolatban leszögezte: az volt a fontos szempont, hogy a kormány szakítson elődei megszorításokra épülő politikájával, ezért onnan kell bevételt szerezni, ahol az nem fáj az embereknek. Példának a dohánytermékek jövedéki adójának emelését nevezte, amiért elnézést kért a dohányos emberektől, de szerinte ez egy olyan terület, ahol csökkenthető a fogyasztás.
    

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések mostantól mindig az állami kasszába mennek. Közlése szerint nem egyszeri döntésről van szó, az a 10 százalék, amit a magánnyugdíjpénztárakban maradt körülbelül 100 ezer ember a magánnyugdíjpénztárba fizetett, azt mostantól az állami nyugdíjalapba kell befizetni, és "ez most már mindig így lesz".
    

A kormányfő hangsúlyozta: a nyugdíjrendszer teljes átalakítása most befejeződik, lényegében önkéntessé válik, hiszen aki az államnak fizetendő járulékon túl akar még félretenni, azt a magánnyugdíjpénztárakon keresztül megteheti, de "amit az államnak be kell fizetni, azt mostantól az államnak kell befizetni, nem lehet máshová".     Hangsúlyozta: a 2012-es költségvetés főszámai a tervek szerint nem változnak és a kormány igyekszik tartani a büdzsé elfogadásának eredeti menetrendjét. Hozzátette ugyanakkor, "szűken vagyunk, már éjszakai is ülésezik a parlament, ezért eljött az ideje, hogy a következő év során majd mélyebben átgondoljuk, hogy a parlament működési rendjét szabályozó előírások" segítik-e a munkánkat.
    

A sarkalatos törvényekkel kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: "nagy kő esik le a szívéről", ha mindegyiket elfogadja az Országgyűlés, mert az országnak nyugalomra, konszenzusra, megegyezésre van szüksége. Azonban olyan "szétzüllött, szétesett és szétvert állapotban vannak alrendszerek," mint például az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás, vagy a rendvédelem, hogy azokat nem lehetett konszolidálni abban az állapotban, ahogy "azt a szocialisták itt hagyták". Mostanra az átalakítások elkészültek, ezután lehet konszolidálni őket - tette hozzá.
    

A miniszterelnök bízik abban, hogy a Bankszövetséggel hamarosan aláírandó növekedési paktummal esélye lehet az országnak arra, hogy a kiszámíthatatlan környezetben is jól teljesítsen a magyar gazdaság.     A növekedési tervvel kapcsolatban elmondta: a növekedéshez pénz, vagyis hitel szükséges, ezzel kapcsolatban a kormány tárgyal a kereskedelmi bankokkal, hogyan tudnak a magyar kis- és középvállalkozóknak jobb feltételekkel és nagyobb összegben hitelt adni, valamint ilyen eszköze van a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB), a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) is, illetve "Matolcsy György minisztériuma környékén létrehoznak egy olyan pénzügyi csoportot, amely az export teljesítményét kívánja növelni a magyar gazdaságnak". Ezen kívül konkrét beruházási elképzelésekre is szükség van területileg lebontva és ágazatonként is meghatározva - hangsúlyozta a kormányfő.
    

A kormányfő az európai uniós kormányközi megállapodással kapcsolatban leszögezte: Magyarország nagyon fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatott az elmúlt másfél évben, ezért "jogos az az igény, hogy ne velünk fizettessék meg a más fegyelmezetlen országok által okozott károkat." Hozzátette: a kormány a legversenyképesebb adórendszert építette fel Magyarországon, és "ebből nem fog visszahátrálni".
    

Orbán Viktor jó esélyt lát arra, hogy ügyes tárgyalással meg lehet győzni a tagállamokat: ne emeljenek be adóharmonizációs elemeket a megállapodásba. Véleménye szerint ráadásul ez az egész Európai Unió érdeke, hiszen kell hogy legyen verseny Európán belül, különben egész Európa nem lesz versenyképes globálisan. (MTI)

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás: