Kormányprogram: munkaközpontú gazdaságot!

Tíz év alatt egymillió új, adózó munkahely megteremtésének ígéretére épül a szombaton nyilvánosságra hozott kormányprogram gazdasági fejezete, amelynek címe: "Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot!" A dokumentumban a Fidesz-KDNP-kormány vállalást tesz az adó- és bürokráciaegyszerűsítésre, arra, hogy bevonja a vállalkozásokat a jogszabályalkotásba, és hogy nyugat-európai szintre viszi le a forintkamatokat. A kabinet bevezetné a "Kiváló termék" emblémát, és Magyarországot az új, XXI. századi "vasúti selyemút" nyugati kapujává tenné. (MTI)

Az Orbán Viktor kijelölt kormányfő által jegyzett dokumentum leszögezi: munkaközpontúvá kell alakítani a gazdaság, a társadalom és az állam működését, az egymillió új munkahelyet pedig a Magyarországon működő vállalkozások teremtik meg.

Ehhez bizalomra és kiszámítható gazdasági-politikai környezetre van szükség, mindez pedig erős költségvetést, stabil költségvetési politikát, kevesebb bürokráciát jelent.

Magyarországon olyan jövőképet érdemes felrajzolni, amely az élet meghatározó területein már a nyugat-európai működés jeleit mutatja – húzza alá a program. "A társadalmi szerkezet a tulajdonon és tudáson alapuló középosztály legalább kétharmados túlsúlya esetén veszi át a nyugat-európai működés jellemzőit" – fogalmaz, azzal, hogy ez stabilizálja a gazdaságot és a politikát, megteremti és fenntartja a szociális és jóléti államot, egyben ez garantálja a jogállami normák betartását.

A foglalkoztatás bővítése kapcsán a kormányprogram leszögezi: ki kell alakítani a rugalmas, családbarát foglalkoztatás szabályait, és el kell érni, hogy Magyarország a kelet-közép-európai régió egyik leginkább vállalkozásbarát országává váljon. A tervek szerint a "nemzeti ügyek kormánya" programot indít a gazdasági bürokrácia és az adminisztráció csökkentésére. Az adórendszerről szólva annyit mond: csökkenteni kell az adók számát, egyszerűsíteni az adóbevallásokat, szélesíteni az egyszerűsített adózási módozatok körét, egyszerűsíteni kell, vagy ki kell iktatni a hosszú és bonyodalmas előzetes hivatali engedélyezéseket is, csökkenteni az adó- és statisztikai adminisztrációt.

Az új kormány szigorítja a vállalkozásokat érintő előírások módosításának feltételeit, és a vállalkozóknak erős jogosítványokat ad a jogalkotás folyamatában is, valamint általánossá teszi a jogszabályok módosításaihoz való alkalmazkodás türelmi idejét, a vállalkozók által megbecsült emberekből álló testületet állít fel.

A magyar vállalkozásokat hosszú idő óta sújtó, kiugróan magas kamatok kapcsán a program leszögezi: fontos, hogy az új kormány minél gyorsabban levigye a nyugat-európai szintre a forintkamatokat. A körbetartozások visszaszorítása érdekében teendő lépésekről a program úgy szól: az első és legfontosabb, hogy "a vétlen kisvállalkozásokat ne sújtsa áfa-teherrel olyan munkavégzés után, amire a vevő nem teljesítette fizetési kötelezettségét". Fontos garancia az is, hogy az állam minden esetben és azonnal teljesítse a kifizetéseket, az EU-pályázatok nyerteseinél a kisvállalkozások számára a 25 százalékos előlegfizetési arányt pedig 50 százalékra kell emelni.

Az új kormány el akarja érni, hogy a mai 90 napos fizetési határidők 30 napra csökkenjenek. A kormány a tervek szerint fellép a kereskedelemben, az iparágakban és a bankszektorban tapasztalható monopólium, kartell ellen: ahol lehet, fel kívánja törni a kartellszerű működést akár új versenytársak belépésének elősegítésével, ahol pedig természetes monopóliumokról van szó, ott erősebb szabályozással, esetleg a tulajdonviszonyok átrendezésével kíván majd lépni. Az új kabinet tervei között szerepel az építőipar beindítása, ennek érdekében a közbeszerzési rendszer átalakítása.

A mezőgazdaságról szólva azt rögzíti: olyan fejlesztések és beruházások szükségesek, amelyek lehetővé teszik, hogy jó minőségű, egészséges magyar élelmiszer lássa el a hazai piacot, támogatni kell a hungarikumokat. Csak egy összetettebb, sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést biztosító munkahelyet teremteni – olvasható a dokumentumban.

A kormány kiemelt feladatnak tekinti a magyar vállalkozások, termékek védelmét: bevezetné a magyar vállalkozások presztízsét, ezáltal versenyképességét növelő "Kiváló termék – Kiváló vállalkozás" emblémát, védjegyet. A program szerint a kabinet fellépne a nagy bevásárlóközpontok fölényével szemben is. Az uniós források felhasználásáról azt írja: az új Széchenyi-terv keretében az uniós forrásokat át kell csoportosítani a növekedéspárti, munkaközpontú gazdaságpolitikát szolgáló területekre, és olyan rendszer kell, amely képes az uniós források gyors felhasználására. Magyarország földrajzi helyzetét ki kell használni: Magyarország lehet az új, XXI. századi "vasúti selyemút" nyugati kapuja – olvasható. A program gazdasági fejezetéhez csatolták azt a két megállapodást, amelyet Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével kötött.

Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára - tájékoztatta az adóhatóság vasárnap az MTI-t sajtóközleményben.
2026. 03. 22. 21:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás: