10%-os önrésszel is vehetnek ingatlant 2024-től a fiatalok

Várhatóan könnyebben juthatnak hozzá első otthonukhoz a fiatalok, ez a lépés pedig a garzonlakások piacán hozhat nagyobb élénkülést - derül ki az ingatlan.com és a money.hu elemzéséből, amely ismerteti, hogy jelenleg mennyiért kínálják eladásra a fiatalok számára első lakásának leginkább megfelelő garzonokat Budapesten és a vármegyeszékhelyeken.

10%-os önrésszel is vehetnek ingatlant 2024-től a fiatalok

Még komolyabb szerepet és segítséget kaphatnak az első lakásvásárló fiatalok

A CSOK Plusz rendelet már megjelent, de ebben nem szerepel a korábban beharangozott első közös otthon vásárlás esetén igénybe vehető 10 százalékos önrészre vonatkozó kedvezményes feltétel.

Sokakban ezért kérdésként merül fel, hogy milyen minimális önrésszel vásárolhatnak lakást jövőre a fiatalok, mert ezt konkrét jogszabályban még nem rögzítették. Ugyanakkor a korábbi kormányzati és jegybanki nyilatkozatok szerint arra lehet számítani, hogy az első lakásvásárló fiataloknak 10 százalékos önrésszel lesz erre lehetősége 2024-től.” - fogalmazott Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakember szerint a kedvezőbb önrész-feltételeket az MNB saját hatáskörében rendelheti el, amire a jegybank korábbi 330 pontos versenyképességi programjában, illetve legutóbbi makroprudenciális jelentésében is utalást tett. “Ha ez a forgatókönyv valósul meg, az még kedvezőbben érintheti a fiatalokat, mert így jóval többen tudnak élni a 10 százalékos önrész lehetőségével. A CSOK Plusz rendeletben foglalt kedvezmények ugyanis gyermekvállaláshoz kötöttek, a kormányzati célokkal összhangban bevezetendő jegybanki könnyítéseknél viszont valószínűleg nem lesz ilyen feltétel.” - tette hozzá Balogh László.

Az ingatlan.com szakértője szerint korábban is volt arra példa, hogy az MNB és a kormányzat összehangolt lépésekkel élénkítette az ingatlanpiacot, legutóbb például a szuperkedvezményes zöld hitelek kapcsán. “Ennek fényében a 41 év alatti fiatalok lehetnek bizakodóak, mert a CSOK Plusz rendeletben is ennél az életkornál húzták meg a jogosultsági határt.” - fejtette ki a szakember.

A lépéssel még nagyobb arányt képviselhetnek majd a fiatalabbak a lakáspiacon, akik már eddig is jelentős szerepet játszottak. A KSH adatai alapján a 41 év alatti lakásvásárlók az elmúlt években - 2019 és 2022 között - az összes adásvétel 41-46 százalékában jelentek meg vevőként. A korosztály tagjai tavaly Budapest mellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun vármegyében voltak a legaktívabbak. A fővárosi 41 évnél fiatalabb lakásvásárlók száma 2022-ben meghaladta a 11 ezret, arányuk viszont csupán 36 százalékot tett ki az összes budapesti adásvételből.

Jelentős különbségek alakulhatnak ki a hitelpiacon

Korponai Levente, a money.hu vezetője pedig azt mondta: “Jelenleg 20 százalék minimális saját erőt kell teljesítenie a vevőknek, jövőre azonban a fiataloknak elég lehet 10 százalékos önerőt felmutatni. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarabb önálló lábra állhatnak, mivel nem kell az ingatlan vételárának ötödét összegyűjteniük.” “Fontos, hogy a 10 százalékos önrész egyben azt is jelenti, hogy nagyobb összegű lakáshitelre lesz szükség a vásárláshoz, vagyis magasabb törlesztővel kell számolni. Ez a kiadás pedig nem haladhatja meg a fiatal lakásvásárló havi jövedelmének 25-60 százalékát.

Lényeges, hogy a házaspárok esetén a jövedelmet együttesen nézik a bankok” - tette hozzá a szakember. Várhatóan a bankok között verseny lesz a fiatalokért. Lesznek ugyanis hitelezők, akik alkalmazzák a kedvezőbb feltételeket, és lesznek olyanok is, amelyek nem. Az első lakást vásárló fiataloknak ezért érdemes lesz több banktól is ajánlatot kérniük, mert könnyen lehet, hogy a pénzintézetek konstrukciói között jelentős eltérések lesznek majd. Ugyanígy lehetnek különbségek a jövedelem- és hitelbírálati szempontok között is.

Mennyibe kerülnek a lehetséges célpontok?

A 41 év alattiak egy része várhatóan a 40 négyzetméternél kisebb garzonlakásokat keresi majd, amelyekből közel 10 ezer várt gazdára december elején az ingatlan.com adatai szerint.

A fővárosban ezek a lakások átlagosan 33,5 millió forintos áron szerepeltek a kínálatban. A XX. kerületben a legolcsóbbak, 24,9 millió forint az átlag, a legdrágább városrész pedig az I. kerület, ahol közel viszont 52 millió forint. A négyzetméterárak 750-1,6 millió forint között szóródnak.

A vármegyeszékhelyeken átlagban 22,9 millióért hirdetik a garzonokat, az négyzetméterár pedig 620 ezer forint. A fővárosi kerületekhez hasonlóan a városok között nagy az eltérés. Győrben, Veszprémben és Debrecenben 28,7-32,5 millió forintért szeretnék eladni azokat a tulajdonosok, a négyzetméterár pedig a szóban forgó városokban 825-948 ezer forint. Szegeden és Pécsen 26,2 és 22,9 millió az áruk, a négyzetméterenkénti átlag pedig 750 és 622 ezer forint. Ugyanakkor Békéscsabán, Salgótarjánban, Miskolcon és Kaposváron 9,5-17,8 milliós árral lehet számolni, az átlagos négyzetméterár pedig 276-423 ezer forint.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: