2010-ben is kitarthat a világgazdaság lendülete

A legutóbbi adatok megerősítették, hogy a világgazdaság kilábalása a recesszióból már 2009 közepén elkezdődött, és a lendület - jóllehet számos egyszeri ösztönző tétel is a hajtóerők között van - bizonyosan kitart 2010-ben is - áll vezető londoni elemző házak legfrissebb előrejelzéseiben.

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő kedden Londonban kiadott új prognózisa azt jósolja, hogy a világgazdasági össztermék (GDP) - piaci árfolyamon számolva - az idén egész évben 2,6 százalékkal csökken, jövőre azonban már 2,3 százalékkal, 2011-ben 2,9 százalékkal növekszik.

 

Ezek jelentősen javított előrejelzések, a Fitch ugyanis előző, októberben kiadott negyedéves globális jelentésében még 2,8 százalékos idei visszaeséssel számolt, és jövőre 2,0 százalékos, 2011-re pedig 2,7 százalékos világgazdasági GDP-pluszt jósolt.

 

Fitch ratingsA cég a legnagyobb fejlett ipari erőcentrumokra - az Egyesült Államokra, Japánra, Nagy-Britanniára és az euróövezetre - szóló, külön kiszámolt GDP-előrejelzését is javította, a világkereskedelem élénkülésére és a fogyasztói bizalom fokozatos erősödésére hivatkozva. A Fitch ebben az országcsoportban most 3,6 százalékos átlagos visszaesést vár az idei év egészében az előző prognózisban szereplő 3,7 százalékos, valamint a még eggyel korábbi negyedéves jelentésben foglalt, 4,2 százalékos GDP-mínuszt valószínűsítő jóslat helyett.

 

Jövőre 1,6 százalékos átlagos növekedést vár ezekben a gazdaságokban a cég, amely az előző negyedéves előrejelzésben 1,2 százalékos, az eggyel korábbiban még csak 0,7 százalékos fellendülést jósolt 2010-re a legfejlettebb gazdaságokban. A keddi új prognózisban a hitelminősítő közölte: a fellendülésben érvényesülnek átmeneti jellegű tényezők, mint például a roncsprémium-akciók, valamint a raktárkészlet-ciklusok, amelyek okozhatnak növekedési kilengéseket.

 

A Fitch Ratings véleménye szerint azonban a növekedési lendület 2010-ben is kitart, tükrözve a költségvetési és pénzügypolitikai ösztönzők folytatódó hatását, valamint a világkereskedelem bővülését, amelyet elsősorban a nagy feltörekvő gazdaságok erőteljes növekedése táplál. A négy legnagyobb felzárkózó gazdaságban - Kína, India, Brazília, Oroszország - a hitelminősítő londoni elemzői együttes átlagban 7,2 százalékos növekedést várnak jövőre az idei év egészére valószínűsített 4 százalékos GDP-plusz után.

 

A világátlaghoz mérve ugyanakkor az euróövezet gyengébben teljesít: a Fitch új prognózisa szerint a valutaunós gazdaság összkibocsátása 2009-ben 4 százalékkal esik vissza, és jövőre is csak 1 százalékkal, 2011-ben pedig 1,9 százalékkal emelkedik.

 

Economist Intelligence UnitAz Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző cége - jövőre 2,6 százalékos, szintén piaci árfolyamon számolt globális növekedéssel számol új előrejelzésében az idei évre várt 2,3 százalékos visszaesés után. Az EIU januárra szóló, Londonban már hozzáférhetővé tett legfrissebb világgazdasági prognózisa vásárlóerő-paritáson mérve még élénkebb fellendülést jósol: e módszerrel számolva az idei 1,1 százalékos mínusz után jövőre és 2011-ben egyaránt 3,5 százalékos globális GDP-növekedést jósolnak a cég londoni szakértői.

 

A cég megjegyzi ugyanakkor, hogy az amerikai gazdaságban nem történt sok előrehaladás a mérlegproblémák kezelésében, és jóllehet az ösztönző programok életfontosságúak voltak a fogyasztói és üzleti bizalom "dugóhúzóba kerülésének" kivédése végett, ezek az intézkedések azonban a szükséges kiigazítások halasztását is eredményezték. Az amerikai háztartásokat változatlanul magas adósságteher nyomasztja, és az elkölthető jövedelmi hányad arányában mért átlagos nettó háztartási vagyonérték, amely jelenleg 474 százalék, alacsonyabb, mint 1995 első és 2008 harmadik negyede között bármikor volt - áll az elemzésben.

 

Az EIU fenntartja azt a nézetét, hogy a jövőre várt fellendülés után az amerikai növekedés 2011-ben ismét meredeken visszalassul, az ösztönző programok hatásának kifutása és a változatlanul gyenge belső kereslet miatt. A ház jelenlegi előrejelzése az, hogy az amerikai gazdaság az idei 2,5 százalékos visszaesés után jövőre 2,5 százalékos reálnövekedést produkál, ám 2011-ben mindössze 1,4 százalékos lesz a növekedés, és 2014-re is csak 2,3 százalékig gyorsul az ütem.

Pirosba fordultak a Wall Street-i indexek; rosszul teljesített a technológiai szektor; emelkedett a nyersolaj jegyzése

Az Egyesült Államok visszautasította Irán legutóbbi javaslatát a közel-keleti békére, mivel az elhalasztaná a nukleáris kérdésről való tárgyalásokat. A döntés növelte a tartósan magasan ragadó infláció és a romló növekedési kilátások miatti aggodalmat, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pakisztáni közvetítők arra számítanak, hogy a következő napokban új javaslat érkezhet Irántól.
2026. 04. 29. 09:30
Megosztás:

Kedvezőtlen befektetői hangulat mellett vegyesen zártak a vezető európai indexek; esett a BUX

Borús volt a hangulat kedden az európai részvénypiacokon, amikor a vegyes vállalati gyorsjelentések, a közel-keleti konfliktus lezárására vonatkozó tárgyalások zátonyra futása és a hét hátralevő részében esedékes kamatdöntő ülések előtti óvatosság is rontotta a befektetői kedvet.
2026. 04. 29. 09:00
Megosztás:

A szenior vállalkozók fontos kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek

Az ezüstgazdaság vállalkozói, vagyis a 50 év felettiek több évtizedes tapasztalata és kapcsolatrendszere olyan, gyakran alulértékelt növekedési és versenyképességi tartalékot képez, amelyet érdemes célzott intézkedésekkel jobban kiaknázni – erre jutott egy friss tanulmány a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával.
2026. 04. 29. 08:30
Megosztás:

QR-kódok válthatják fel a hagyományos vonalkódokat

A vásárlói igények változása nyomán új korszak kezdődhet a termékazonosításban: a hagyományos vonalkódokat fokozatosan felválthatják a QR-kódok és a GS1 Digital Link megoldásai.
2026. 04. 29. 08:00
Megosztás:

Az elemzői várakozásnak megfelelt a monetáris tanács kamattartó döntése

Megfelelt az elemzők várakozásainak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi döntése, amellyel változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot és nem változtatott a kamatfolyosó két szélén sem.
2026. 04. 29. 07:30
Megosztás:

Az első negyedévben 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor

2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás - közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az EP

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az Európai Parlament kedden.
2026. 04. 29. 06:30
Megosztás:

Elérhetővé vált Magyarországon egy otthon alkalmazható SMA-terápia

Elérhetővé vált a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élők számára egy otthon alkalmazható terápia, a riszdiplam hatóanyagú készítmény egyedi méltányossági eljárásban igényelhető - tájékoztatta az SMA Egyesület kedden az MTI-t.
2026. 04. 29. 06:00
Megosztás:

Gazdaság AI-korszak ide vagy oda: az üzlet még mindig ember és ember között köttetik

Vállalkozást építeni ma nemcsak stratégiai, hanem mentális kérdés is – erről beszélt Várdy Zoltán az Igényes Férfi Podcast adásában. A nemzetközi médiapiacon és vállalatvezetésben szerzett tapasztalataira építve bemutatta, miért nem helyettesítheti az AI az emberi kapcsolatokat az értékesítésben, és hogyan válhat a magyar üzleti környezet tudatosabbá és növekedésre készebbé.
2026. 04. 29. 05:30
Megosztás:

Csak használt autóra telik, de azzal családtagként bánnak a magyarok

Szinte családtagként kezelik az autójukat a magyarok, akik leginkább használt modelleket vásárolnak – mutat rá a Cofidis és az NRC friss reprezentatív Hitel Monitor kutatása. A kiválasztásnál az ár után a megbízhatóság és a fogyasztás a legfontosabb szempont, az önerő mellett hitellel és lízinggel szerzik be a kiszemelt típust. A hazai autósok fele kevesebbet használja a gépjárművét a benzinárrobbanás hatására, és a válaszadók attól tartanak, hogy az iráni konfliktus következtében tovább emelkedik az üzemanyag ára.
2026. 04. 29. 05:00
Megosztás:

Az érettségi vizsgák új kihívásokat ígérnek

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 04:30
Megosztás:

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás:

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás:

Miért chatelnek a magyarok a cégekkel, és hogyan reagálnak erre a vállalatok

A Rakuten Viber feltárta, hogy a magyarok milyen célból használják elsősorban az üzenetküldő alkalmazásokat a vállalatokkal való kommunikáció során. A hivatalos Rakuten Viber Magyarország csatornán végzett felmérés több mint 5000 szavazatot gyűjtött össze.
2026. 04. 29. 03:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lépett az AbbVie és a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások fejlesztéséért

Klinikai kutatások fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az amerikai AbbVie, innovatív gyógyszerfejlesztő vállalat magyarországi leányvállalata és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A szerződést az AbbVie részéről Javier Aracil Corma, a vállalat adriai és magyarországi ügyvezetője, az SZTE részéről dr. Fendler Judit kancellár és prof. dr. Rovó László rektor írták alá. A partnerségi megállapodás célja az innovatív terápiákhoz kapcsolódó stratégiai jelentőségű klinikai kutatások továbbfejlesztése, hosszú távon pedig Magyarország és a régió versenyképességének erősítése.
2026. 04. 29. 02:30
Megosztás:

A bér több, mint 40%-át viszi el az állam - de hová?

Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
2026. 04. 29. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált

Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
2026. 04. 29. 01:30
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026

Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
2026. 04. 29. 01:01
Megosztás:

Aktív piaci folyamatok mellett javultak a Budapesti Értéktőzsde eredményei 2025-ben

Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az EBITDA 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a KELER Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliárd forintra bővült. A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint jóváhagyták a társaság új, 2026–2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját, és döntöttek az újonnan alapított BÉTx Pénzügyi Zrt. tőkeemeléséről is.
2026. 04. 29. 00:30
Megosztás:

Irán miatt nem tud kamatot vágni az MNB

Ismét kamattartásról határozott a Monetáris Tanács. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékon maradt az alapkamat, és a kamatfolyosó sem változott.
2026. 04. 29. 00:05
Megosztás: