2011 már a növekedés éve lehet az IKT szektorban

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) üdvözli az elmúlt év végén nyilvánosságra hozott Digitális Megújulás Cselekvési Tervet, melynek elsőként megvalósítandó programjai a vállalkozások versenyképességének növelésére fókuszálnak. Az IVSZ szerint a program következetes, ellenőrzött végrehajtása a megfelelő források hozzárendelésével a hazai IKT (Információs és Kommunikációs technológiával foglalkozó vállalatok) szektor újbóli megerősödését segítheti elő.

Bár a magyar IKT iparág szereplői még messze járnak azoktól a növekedési mutatóktól, amelyekkel a válság előtti években büszkélkedhettek, az iparág így is meghatározó szerepet tölt be a magyar gazdaságban. Az elmúlt nyolc évben ez a szektor adta a hazai gazdasági növekedés közel 25 százalékát. Az IVSZ üdvözli az első átfogó, ágazati akciótervet, melyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkársága december végén hozott nyilvánosságra. A Digitális Megújulás Cselekvési Terv akcióterveket fogalmaz meg, amelyek az infokommunikációs ágazat fejlesztésén keresztül a társadalom és a gazdaság megújulását tűzik ki célul.

 

„Az IKT szektor számára meghatározó jelentőségű dokumentum 2011-re a vállalkozások versenyképességének fokozását célzó programokat, az innovációt, az oktatást és képzést segítő akcióterveket helyezi középpontba. Ezek a tervezett akciók jelentős lökést adhatnak az iparág cégeinek” – mondta el Laufer Tamás, az IVSZ elnöke.

A hazai informatikai, távközlési és elektronikai vállalkozások legjelentősebb érdekvédelmi szervezeteként az IVSZ a kezdetektől részt vett a Digitális Magyarország vitairat létrehozásában, amely a most közzétett cselekvési terv alapja volt. A 2011-2014-re szóló cselekvési terv első időszakában megvalósítandó programok közül az IVSZ az alábbiakat tartja a legjelentősebbeknek:

  • A digitális készségek fejlesztésének programja a digitálisan írástudók számának növelését tűzi ki célul. A digitálisan képzett munkaerő nagyobb eséllyel jut munkához, a hozzáértés növekedésével pedig a nő a digitális szolgáltatásokkal elérhető felhasználók száma.
  • A motivációs és IKT képzési programok többek között a vállalati vezetőket kívánják ösztönözni arra, hogy az IKT eszközöket alkalmazzák döntéshozatali feladataikban.
  • A felsőoktatásban a mérnökképzés mennyiségi és minőségi növelése kiemelt cél, ami különösen az elektronikai iparág további növekedéséhez elengedhetetlen.
  • A cselekvési terv egyik fő célkitűzése, hogy a közoktatás minden résztvevője sajátítsa el az e-készségeket. Ehhez az IKT eszközök alkalmazásának növelése szükséges az alap- és középfokú oktatásban.
  • Innováció felgyorsítása az iparágban.
  • Az akcióterv az elektronikus kereskedelem ösztönzését kiemelt helyen kezeli, és a megfelelő jogszabályi háttér biztosításával és a vásárlói bizalom növelésével kívánja támogatni az ezen a területen tevékenykedő vállalkozásokat.
  • Jelentős lökést adhatnak az iparágnak a szolgáltató állam létrehozását támogató akciók, melyek a kormányzati IKT beruházások növekedésével járnak együtt.

„A cselekvési terv és az abban megfogalmazott akciók megalapozottságát és sikerét a megvalósítás bizonyítja majd be. Épp ezért elengedhetetlen, hogy a gazdaság és társadalom széles területeit felölelő akciókhoz európai uniós és hazai forrásokat biztosítsanak, megvalósításukat folyamatosan nyomon kövessék, hatékonyságukat ellenőrizzék. Fontos sikertényező az is, hogy a Digitális Megújulás Cselekvési Terv ne csak egy szűk szakmai terület, az IKT szektor működésére legyen hatással. Az akcióterveknek be kell épülniük a kormány munkájába, hiszen csak így teljesíthető azok célkitűzése: az infokommunikációs ágazat fejlesztése és ezen keresztül a társadalom és a gazdaság megújulása” – hangsúlyozta az IVSZ elnöke.


Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás: