2022-es rekord teljesítménye után osztalékot fizethet a Waberer’s

Tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét érte el a Waberer’s International, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et mutatott fel, így a menedzsment részvényenként 100 forintos osztalék kifizetését javasolja az éves közgyűlésen.

2022-es rekord teljesítménye után osztalékot fizethet a Waberer’s

2022-ben beérett a Waberer’s International Nyrt. korábban elindított stabilizációs programja, így 2017-es tőzsdei bevezetése után rekord EBIT-eredményt (kamatok és adózás előtti eredmény) és margint ért el, mely lehetővé teszi, hogy tőzsdei pályafutása során először fizessen osztalékot részvényeseinek. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 14,1 százalékkal 675,9 millió euróra növelte árbevételét, miközben EBIT eredménye még ennél is nagyobb mértékben, 22,5 százalékkal 33,3 millió eurós rekordszintre ugrott. Ennek köszönhetően az EBIT-margin is jelentősen, 4,6-ról 4,9 százalékra javult. A kiemelkedő teljesítményt egy kihívásokkal teli évben érte el a vállalat, mivel az orosz-ukrán háború több szempontból is kedvezőtlenül hatott a működésére.

A Waberer’s csoportban dolgozó több száz ukrán származású sofőr közül a háború kitörését követően sokan hazamentek, miközben az ügyfelek egy részének ellátási láncát megszakították a felbomló együttműködések az orosz, illetve ukrán beszállítókkal. Eközben a megugró infláció is erőteljes működési költség-, illetve bérnyomás alá helyezte a vállalatot. A kihívások leküzdésében jelentős szerepet játszott, hogy az elmúlt években olyan válságálló cégcsoportstruktúrát sikerült kialakítani, amelyben mindhárom üzleti szegmens hasonló súllyal járult hozzá az eredményességhez. Az EBIT 30 százalékát az ITS (Nemzetközi Fuvarozási Szegmens), 33 százalékát az RCL (Regionális Kontrakt Logisztika Szegmens) és 37 százalékát a Biztosítási szegmens adta.

Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a rekordteljesítmény mögött a minőségi logisztikai szolgáltatások iránti növekvő piaci igény, a key account ügyfelek által elvárt minőségi, testreszabott szolgáltatásokra épülő stratégia, valamint a gyorsreagálású szervezeti kultúra áll. Barna Zsolt kiemelte: a 2022-es év teljesítménye lehetővé teszi, hogy a részvényesek is részesedjenek a megtermelt eredményből, így a menedzsment részvényenként 100 forintos osztalék kifizetését javasolja az áprilisi közgyűlésen. A vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban kifejtette, hogy az elmúlt években nem csak stabilizálták a vállalat működését, hanem új irányokba is nyitottak, a további növekedést támogató több beruházást is előkészítettek vagy már el is indítottak.

Tavaly olyan kiemelt stratégiai projekteket készítettek elő, melyek első eredményei 2023-ban már megmutatkoznak: az Ecseren épülő óriási, 47 ezer négyzetméteres logisztikai központ az év végére magas készültségi fokot érhet el, miközben további raktárfejlesztési projektek előkészítése is folyik. 2023-ban lezárulhat az RCL szegmens első regionális akvizíciója, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a Waberer’s valós regionális fókuszú, komplex logisztikai szolgáltatást biztosítson. A csoport idén tovább növelheti az alacsony környezeti lábnyom mellett üzemeltethető logisztikai szolgáltatásai volumenét, így komoly hangsúlyt fektet a vasúti logisztikai képességei bővítésére, illetve tovább folytatja piacépítő szerepét az alternatív meghajtású járművek bevezetésével kapcsolatban. Mindemellett transzparens ESG jelentési rendszert kíván bevezetni, mely további versenyelőnyhöz juttathatja a Waberer’s Csoportot.

Barna Zsolt a 2023-as üzleti tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy idén csökkenhet a logisztikai szolgáltatások iránti kereslet mind kontinentális, mind regionális viszonylatban a romló ipari termelési, illetve lakossági fogyasztási trendek következtében. Ez a tendencia a Waberer’s-t azonban kevésbé érintheti a magas hozzáadott értékű, minőségi logisztikai szolgáltatásokra fókuszáló működése miatt. A Waberer’s menedzsmentje konzervatív tervezés mellett 2023-ban mérsékelt árbevétel-növekedésre, valamint a 2022-es év egyszeri pozitív hatása (2,7 millió eurós beruházási támogatás) nélküli értéknek megfelelő EBIT-teljesítményre számít.

A Waberer’s árbevétele 2022 negyedik negyedévében 11,0 százalékkal 169,2 millió euróra emelkedett, míg a teljes évben 675,9 millió euró volt (+14,1%). A negyedéves árbevétel növekedést elsősorban az ITS szegmens 22,5 százalékos bővülése támogatta, míg az RCL szegmens negyedéves árbevétele 0,1 százalékkal csökkent. A Biztosítási szegmens negyedéves árbevétele a bázis időszak szintjéhez képest 10 százalékkal csökkent, mely – az előző negyedévekhez hasonlóan – a forint euróhoz képesti gyengülésének volt köszönhető. Éves szinten az ITS szegmens 22,8, az RCL szegmens árbevétele pedig 8,5 százalékkal bővült, míg a Biztosítási szegmens árbevétele 7,8 százalékkal csökkent 2021-hez képest (elsősorban a forint euróhoz képesti gyengülése miatt). Az árbevétel-növekedés az év nagy részében az üzemanyag-drágulás automatikus árszint növelő hatásának, illetve az ettől független sikeres áremeléseknek köszönhető.

Az EBIT 2022 negyedik negyedévében harmadjára ért el 8 millió euró feletti szintet: az utolsó negyedévben 8,8 millió euró volt, ami 5,6 százalékos javulást jelent, és elsősorban az ITS szegmensnek köszönhető, mely 5,5 millió euróval növelte negyedéves eredményét. A csoport éves EBIT-je 33,3 millió euróra emelkedett, ami 22,5 százalékos növekedést jelent, mely a legmagasabb éves eredménynek számít a tőzsdei bevezetés óta. A nettó eredmény 7,8 millió euróra nőtt 2022 utolsó negyedévében, ami 31,8 százalékos javulást jelent, míg az éves szintű konszolidált eredmény 2022-ben 16,2 millió euró volt, ami 10,5 százalékkal marad el (-1,9 millió euró) az előző évitől. Ennek oka elsősorban a hektikus EUR/HUF árfolyammozgás volt, mely tavaly 4 millió euró veszteséget okozott, míg az utolsó negyedévben az erősödő forint hatására 2,5 millió euró nem realizált pénzügyi nyereséget eredményezett. A nem-realizált, készpénz mozgással nem járó pénzügyi eredmény nélkül számolt éves nettó eredmény 20,2 millió euró volt, mely 2,9 millió eurós éves növekedésnek felel meg.

A Waberer’s nettó adósságállománya 28,3 millió euróval nőtt 2022-ben, melynek oka döntően a készpénzből, illetve lízing által finanszírozott flottacsere program végrehajtása volt. A csoport nettó tőkeáttételi mutatója a 12 havi rendszeres EBITDA 1,88-szorosára változott a magasabb nettó adósságállomány következtében, mely megegyezik az elmúlt negyedévek átlagával.


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: