73,4 százalékkal nőtt a BUX! Számvetés...

A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma 2009-ben mindössze 2,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2008-ban, a BUX index értéke pedig egy év alatt 73,4 százalékkal emelkedett. (MTI)

Az év utolsó kereskedési napján, december 31-én a BUX 21.227,01 ponton állt, 8.985 ponttal magasabban, mint 2008 december végén. A 2008 őszén kibontakozott világméretű pénzügyi válság 2009-ben is éreztette hatását a pénz- és tőkepiacokon. A tőzsdék mélyrepülése az első negyedévben még folytatódott, március közepétől azonban gyakorlatilag az év végéig látványos emelkedés jellemezte a börzéket.

 

Piaci elemzők szerint ugyanakkor a vállalati teljesítmények nem támasztják alá a jelenlegi árfolyamokat, a részvénypiacok fundamentálisan túlárazottak. A BUX index az év elején még folytatódó esés következtében 2009. március 12-én éves mélypontjára süllyedt, akkor 9.461,29 ponton állt, azóta 124 százalékkal nőtt az értéke.

 

Az éves legmagasabb záró értéke 2009-ben 21.612,57 pont volt 2009. november 11-én. Ez azonban még mindig messze van a történelmi csúcsot jelentő 30.118 ponttól, amelyet 2007. július 23-án ért el a BUX.

 

A részvénypiaci forgalom 2009-ben 5.160 milliárd forint körül alakult az MTI számításai szerint, míg 2008-ban 5.284 milliárd forintot tett ki. A részvény szekció napi átlagos forgalma 2009-ben a BÉT adatai szerint 20,7 milliárd forintot ért el, ami csaknem megegyezik az előző évi 21,3 milliárd forintos átlagforgalommal.

 

Az előző évben, 2008-ban 53,3 százalékkal esett a BUX értéke, a forgalom pedig mintegy 40 százalékkal volt alacsonyabb a 2007. évinél.

 

A vezető papírok mindegyike jelentős nyereséget ért el 2009-ben. Az OTP egy év alatt csaknem 90 százalékkal drágult, a bankpapír 5.456 forintot ért az év utolsó kereskedési napján. Ez azonban még mindig csak a fele a papír eddigi legmagasabb záróárának, ami 10.939 forint volt 2007. július 23-án. Az OTP részvények legalacsonyabb záróára 2009-ben 1.355 forint volt ez év március 5-én.

 

A Mol részvények ára 72 százalékkal 17.000 forintra nőtt. Az olajrészvény éves minimuma 8.205 forint volt 2009. március 12-én, történelmi csúcsa pedig 30.000 forint, ezen a záró értéken 2007. június 26-án állt.

 

A Magyar Telekom árfolyama szerényebben emelkedett, a távközlési cég részvényei 2009 végén 36 százalékkal értek többet, mint egy évvel korábban, 732 forinton zárták az idei évet.

 

A gyógyszeripari papírok közül a Richter árfolyama 51 százalékkal 42.900 forintra nőtt 2009-ben, az Egis pedig 88 százalékos nyereséget ért el, 18.810 forintot ért az év utolsó kereskedési napján.

 

A kisebb papírok árfolyam-emelkedése elmaradt a blue chip részvényekétől, a kis és közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX egy év alatt 37 százalékkal emelkedett, 1.991 ponton állt ez év december 31-én.

 

Az árfolyam-emelkedések következtében a részvénypiac kapitalizációja is nagy mértékben nőtt 2009-ben: a 2008 december végi 3.554 milliárd forinthoz képest 2009 végén 5.600 milliárd forint körül volt a részvények piaci értéke.

 

A BÉT-en jelenleg 46 vállalat részvényeit jegyzik. 2009-ben négy új társaság, a KEG, a Kulcs-Soft, a Finext és a NordTelekom részvényeit vezették be a tőzsdére.

 

Fektessen be ÖN is a BÉT-en a ProfitLine segítségével!


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás: