A Gazprom nem akar balhét

Az orosz Gazprom azt tervezi, hogy az év végéig rendezi a szerződésben rögzített gáz mennyiség átvételének elmaradása miatt támadt vitáját legnagyobb gázvásárlójával a német E.ON-nal. Az E.ON-nal elért esetleges megegyezés elemzők szerint precedensértékű lehet a többi nyugati gázimportőrrel folytatott vitában is.

Egy német tőzsdei lapnak nyilatkozva Alekszander Medvegyev, a Gazprom vezetője elmondta: nehezek a tárgyalások, de a megfelelő irányban haladnak, és a végén mindenkinek nyernie kell - a fogyasztóknak is. Medvegyev derűlátónak mutatkozott a gázkereslet alakulását illetően is: véleménye szerint legfeljebb 2-3 éven belül újra emelkedni fog a globális kereslet, még ha nem is olyan meredeken, mint korábban. Medvegyev e tekintetben nem osztja a Nemzetközi Energiaügynökség véleményét: az IEA a következő 10-20 évben a gázkereslet egyenletes csökkenését valószínűsíti.

 

A Gazprom legnagyobb vásárlóin, így az olasz Eni-n és a német E.ON-on be akarja hajtani a bírságot a szerződésekben szereplő minimális mennyiséghez képest elmaradt gázátvétel miatt. A nyugat-európai országok az első félévben 29 százalékkal csökkentették az átvételt, s ezen belül Németország 44, Olaszország 34 és Franciaország 21 százalékkal kevesebbet vett át. Az orosz Kommerszant a Gazprom igazgató tanácsához közelálló forrásból korábban úgy értesült, hogy a helyzet a harmadik negyedben sem változott jelentősen, s a partnerek kénytelenek lesznek kötbért fizetni. Elsőként az olasz Eni-nek kell elszámolnia január 18-án, azután a török Botas következik, majd a német E.ON, illetve a szintén német BASF és RWE, végül pedig a francia GDF Suezen és Totalon a sor.

 

gas pipeline

 

A szerződésekben kikötött minimális mennyiség általában a teljes szerződött mennyiség 80 százaléka. Bírságot a minimális mennyiségnél kevesebb gáz átvételéért szabják ki, s összege általában az át nem vett gáz árának 50-70 százaléka. Ugyanakkor a piaci helyzet javulása esetén a vevő kifizetheti a teljes árhoz képest fennmaradt különbözetet és megkaphatja a gázt. Mihail Korcsemkin, az East European Gas Analysis elemző cég vezetője szerint a Gazprom olasz, német és francia partnereire összesen mintegy 2-2,8 milliárd dollár bírságot - ha úgy tetszik, előleget - róhat ki a "take or pay" elv alapján.

 

Ilyen bírságokra volt már példa kisebb partnerek esetében, de a legnagyobb partnerekkel szemben a Gazprom eddig még nem alkalmazott ilyen bírságot. A lap által megkérdezett szakértők szerint azonban a Gazprom kénytelen lesz rugalmasságot tanúsítani, annál is inkább, mert a januári orosz-ukrán gázháború idején elmaradt szállításokért maga sem fizetett bírságot. Emellett maga a Gazprom az európai export 20-21 százalékos - vagyis közel a szerződésekben kikötött minimális szintre való - csökkenését prognosztizálja. A nyugati elemzők azzal is érvelnek, hogy Gazprom a nyugati tőzsdéken is kínálja a gázt, noha ott az árak a hosszú távú szerződésekben foglaltak felét sem érik el, vagyis saját maga ellen dömpingel. A

 

z orosz monopólium ilyen módon idén 13 milliárd köbméter gázt értékesít - összesen131 milliárd köbmétert ad el Európába -, s ez azzal jár, hogy nagy partnerei elveszítik ipari vásárlóikat, mert azok a szabadpiacon 116 dollárért veszik a gázt, miközben a Gazprom szerződéseiben 287 dolláros ár szerepel. Kutas István, a legnagyobb magyarországi gázimportőr, az E.ON-csoport szóvivője szeptemberben elmondta: a gazdasági válság miatt drasztikusan csökkent a gázfogyasztás, de az csak az év végén dől el, hogy a magyarországi E.ON átveszi-e a szerződésben vállalt minimális mennyiséget.

 

Kutas István hangsúlyozta: a bizonyos minimális gázmennyiség átvételéről szóló szerződések esetében kétirányú, kölcsönös kötelezettségről van szó. Mivel ezek 20 évre kötött szerződések, a felek érdeke a hosszú távú együttműködés, ezért általában konstruktív megoldásokat keresnek abban az esetben, ha valamelyik fél nem tud eleget tenni kötelezettségének. A szerződések egyébként lehetőséget biztosítanak arra is, hogy az adott évben át nem vett gázt az importőr később átvegye, és ezzel visszamenőleg csökken a bírság mértéke.

Hogyan lehet hatékonyan új autót vásárolni?

Napjainkban ez a kérdés egyre többször kerül elő a magánszemélyek, vállalkozások körében. Az elmúlt években az autóipar hatalmas változáson, fejlődésen ment keresztül. Az elektromos autók kerültek egyértelműen reflektorfénybe, így mindenki keresi azt a lehetőséget, hogy hogyan lehetne lecserélni a meglévő autót.
2025. 11. 14. 14:30
Megosztás:

Újabb Otthon Start változások lépnek életbe november 15-től

Egy éjszaka megjelent kormányrendelet alapján újra módosítják az Otthon Start program feltétételeit. Többek között ettől a dátumtól már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Ezek a változások is november 15-től lépnek életbe.
2025. 11. 14. 13:30
Megosztás:

Magyarország a paprikára épít: 10. hely Európában a friss paprika exportjában, 5. a szárítottban

A paprika az a termék, amely világszerte összefonódik Magyarországgal. Helyet kap a hagyományos gulyásban, lecsóban vagy paprikás ételekben, szárított formája pedig a nemzeti konyha szimbóluma.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Fejleszti hálózatát az E.ON elektromos töltőállomás üzemeltető cége

Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új funkcióval bővíti az állomásokat elektromos töltőhálózatán, az automatikus Plug&Charge töltésindítással egyszerűsödik az elektromos járművek töltési folyamata.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Mesés cicás ajándéktippek macskakedvelők részére

Sokan szeretik a cicákat, így egy macskás meglepetés biztosan könnyen elnyeri bárki tetszését. Legyen szó bármilyen alkalomról, az alábbi ötletek segítenek megtalálni a megfelelő ajándékot.
2025. 11. 14. 12:30
Megosztás:

A Visa Direct új stabilcoin-kifizetési pilotjával gyorsabban juthatnak pénzhez a tartalomgyártók és a szabadúszók

A Visa új pilotprogramja lehetővé teszi, hogy a kifizetések közvetlenül USD-alapú stabilcoin tárcákba érkezzenek, így a tartalomkészítők és szabadúszók gyorsabban férhetnek hozzá a pénzükhöz.
2025. 11. 14. 12:00
Megosztás:

Rekordméretű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Közel 870 millió dollárt vontak ki egyetlen nap alatt

A kriptopiac egyik legviharosabb hetét éli, miután az amerikai tőzsdén jegyzett Bitcoin ETF-ekből csak csütörtökön több mint 869 millió dollárt vontak ki a befektetők. Az eladási hullám nemcsak az árfolyamokat nyomta le, hanem komoly kérdéseket is felvet a piaci hangulatról és a befektetői bizalom jövőjéről. De mi áll a háttérben, és vajon csak egy korrekcióról van szó, vagy egy mélyebb átrendeződés kezdetéről? Mutatjuk a részleteket.
2025. 11. 14. 11:30
Megosztás:

Kisvállalkozások nagy fegyvere: Hogyan építhet arculatot egy kis cég hatalmas költségek nélkül?

A kisvállalkozások ma kemény versenyben próbálnak láthatóvá válni. A digitális hirdetések ára emelkedik, az algoritmusok folyamatosan változnak, az online jelenlét fenntartása pedig egyre nagyobb idő- és pénzbefektetést igényel. A fizikai megjelenés viszont továbbra is a legegyszerűbb és legstabilabb módja annak, hogy egy vállalkozás megragadja a figyelmet – különösen akkor, ha igényesen, tudatosan tervezett vizuális eszközöket vesz igénybe.
2025. 11. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

A záráshoz közeledve a japán és koreai piacok meredek esésben vannak.
2025. 11. 14. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai indexek

Az európainál is nagyobb, meredek esést mutattak az amerikai indexek. Az S&P 500 és a Dow Jones 1,7%-kal, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2,3%-kal került lejjebb.
2025. 11. 14. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,6%-kal, a DAX 1,4%-kal, a CAC 40 0,1%-kal, az FTSE 100 1%-kal zárt alacsonyabban.
2025. 11. 14. 09:00
Megosztás:

Következő 100x-es kriptó? Elemzők a Digitap ($TAP), a Hedera (HBAR) és a Kaspa (KAS) tokeneket emelik ki november legjobb befektetéseiként

Ahogy az altcoinok elkezdtek visszakapaszkodni, a befektetők november legjobb altcoinjait keresik. Olyan tokeneket keresnek, amelyek valós felhasználási esettel, erős fundamentumokkal és alacsony belépési árral rendelkeznek.
2025. 11. 14. 08:30
Megosztás:

Van élet a mesterséges intelligencia mellett

A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is.
2025. 11. 14. 08:00
Megosztás:

Egy új 1 millió dolláros fogadás: Nem a 100 dolláros XRP-re, hanem arra, hogy a Digitap ($TAP) túlszárnyalja a Ripple-t 2026-ra

Egy 1 millió dolláros fogadás lett a kriptovilág beszédtémája, miután egy elemző kijelentette: kifizetne 1 millió dollárt, ha az XRP idén elérné a 100 dollárt.
2025. 11. 14. 07:30
Megosztás:

A Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

A Kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért a Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget. A keret több mint 80%-a, 482 milliárd forint már leszerződésre került, 285 milliárd forintot pedig már folyósítottak a vállalkozások számára. A kibővített beruházási hitel és lízing keretet egyaránt igénybe vehetik a már eddig is részben külpiacra termelő/értékesítő vállalkozások, valamint a jövőben újonnan exportpiacra lépő kkv-k is, ezáltal erősítve nemzetközi versenyképességüket.
2025. 11. 14. 07:05
Megosztás:

Magyarország barátja és stratégiai partnere Izraelnek az agrárium területén is

A tiszteletre, a tanulásra és a gazdasági együttműködésre építjük agrárkapcsolatainkat Izraellel - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön Tel-Avivban egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárcájának vezetőjével az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
2025. 11. 14. 06:00
Megosztás:

Még mindig a németek uralják a magyar lakáspiacot, de olyanok is vásárolnak, akikre nem is gondolnánk

2024-ben több mint 5%-kal bővült a külföldi lakásvásárlók száma a magyar piacon, bár a 2022-es 8000-től még mindig jelentősen elmaradt a 6600-as szám – mutat rá a KSH. A nem magyar állampolgárok összesen 309 milliárd forintot költöttek el a magyar lakáspiacon tavaly, ezzel a teljes forgalom 6,4%-át generálták.
2025. 11. 14. 05:30
Megosztás:

ENSZ: Egyre nagyobb kihívás a tartós éhezés felszámolása az éhezési válsággócokban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) közös jelentésében az éhezés súlyosbodására figyelmeztetnek 16 élelmezési válsággócban, ami azzal fenyeget, hogy további milliókat sodródhatnak éhínségbe vagy annak küszöbére.
2025. 11. 14. 05:00
Megosztás:

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására

Egymilliárd forintból megújul a Hungaroringet övező 3365 méternyi út - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön Mogyoródon.
2025. 11. 14. 04:30
Megosztás:

Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát

Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
2025. 11. 14. 04:00
Megosztás: