A befektetők háromnegyede számol euróövezeti törlesztési leállással

A nemzetközi befektetői közösség tagjainak több mint a háromnegyede biztosra veszi, hogy valamelyik euróövezeti tagállam belátható időn belül adósságtörlesztésének átstrukturálására kényszerül, arra ugyanakkor csak viszonylag kevesen számítanak, hogy egy vagy több ország kilép a valutaunióból.

A Royal Bank of Scotland (RBS) befektetési alapkezelők körében elvégzett széleskörű felmérésének pénteken ismertetett eredményei szerint a megkérdezettek 77 százaléka számol azzal, hogy a következő három évben az euróövezet valamely tagállama kénytelen lesz átalakítani adósságtörlesztési struktúráját.

 

A felmérésbe bevontak válaszainak átlaga alapján a befektetők a legnagyobb - 58 százalékos - eséllyel Görögország nem fizetővé válását jósolják, utána Írország következik, átlagosan 47 százalékosra taksált törlesztésleállási kockázattal. E két ország törlesztési leállásának távlati kockázatát más mérési módszerek is jelentős eséllyel valószínűsítik.

 

A CMA DataVision, az egyik legnagyobb londoni piaci adatszolgáltató cég pénteki napközbeni kimutatása szerint a görög szuverén törlesztési leállás kockázatára köthető határidős piaci biztosítási ügyletek (credit default swaps, CDS) árazása 965 bázispont, az ír CDS-tranzakciók díjszabása 515 bázispont környékén mozgott a pénteki londoni kereskedésben.

 

A CMA DataVision számítási modellje szerint a jelenlegi görög CDS-árszint arra vall, hogy a londoni adósságpiac 55,7 százalékos halmozott valószínűséggel árazza Görögország nem fizetővé válását ötévi távlatban. Írország esetében ugyanerre 36 százalékos feltételezett kumulatív kockázatot mutattak a pénteki CDS-árazások. A CDS-ügyletek árazásai azt jelzik, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak.

 

Minél magasabb az aktuális CDS-díjszabás, annál nagyobbnak tekintik a piaci szereplők az adott szuverén vagy cégadós törlesztésképtelenné válásának távlati rizikóját. Görögország a CMA DataVision múlt hónapban kiadott negyedéves összesítő listája szerint - amely az aktuális CDS-árazások alapján sorolta be az egyes szuverén adósokat - a világ második legkockázatosabb adós országa Venezuela után, de a legmagasabb kockázatú államadósok tízes globális listájára az euróövezeti tagállamok közül Portugália és Írország is felkerült.

 

A Royal Bank of Scotland a bankcsoport által pénteken ismertetett felmérés szerint a befektetőktől megkérdezte azt is, hogy a következő három évben számítanak-e valamelyik euróövezeti tagállam kilépésére a valutaunióból. A körkérdésbe bevontak 20 százaléka igennel, 80 százaléka nemmel válaszolt. Az igennel válaszolók a legnagyobb eséllyel Görögország távozását jósolták, de a megkérdezettek között voltak olyanok is, akik Németország kilépését sem zárták ki.

 

Az euróövezet jelenlegi összetételének módosulására más nagy londoni elemző házak is jelentős esélyt adnak. A Capital Economics nevű vezető citybeli pénzügyi tanácsadó cég minapi elemzése szerint az euróövezet jövőbeni sorsát nem feltétlenül politikusi döntések, hanem inkább "az óriási piaci nyomások" dönthetik majd el, és emiatt "most már 50 százalék fölé emelkedett" annak az esélye, hogy az euróövezet szerkezeti felépítésében öt éven belül "valamilyen változás" bekövetkezik.

 

A ház által vázolt forgatókönyvek között szerepelt a részleges vagy teljes felbomlás is. A cég szerint ha egyetlen kis gazdaság - például Görögország vagy Írország - rendezett körülmények között távozik, annak viszonylag csekély hatásai lennének. A Capital Economics által lehetségesnek tartott forgatókönyvek között szerepel azonban, hogy az első kilépőt továbbiak követik, sőt az is, hogy Németország távozik, és "magával visz" néhány más tagállamot, kettéosztva az euróövezetet északi és déli, vagy "központi" és "perifériális" térségekre. A ház szerint e két utóbbi forgatókönyv megvalósulása gyorsan elvezethetne az euróövezet teljes széteséséhez.


Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás: