A gazdálkodók további anyagi támogatásáról döntött a kormány

A gazdálkodók további anyagi támogatásáról döntött a kormány szerdai ülésén - közölte Nagy Anna kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

A részletekről Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elmondta, a kabinet szerdai ülésén tárgyalt az agrár forgóeszköz hitelprogram elindításáról, ezt várhatóan a banki termékek április végi elkészülte után vehetik igénybe a gazdálkodók. A 15 milliárd forintos agrár forgóeszköz hitelprogram pénzügyi forrásait a gazdálkodók elsősorban takarmányvásárlásra fordíthatják. Emellett a kormány döntött szerdai ülésén arról is, hogy az agrár forgóeszköz vis maior hitelprogram keretét 5 milliárd forinttal megemeli. Így a korábbi 6 milliárd forinttal együtt most 11 milliárd forint áll rendelkezésre a program forrásaként.

 

Az agrár forgóeszköz hitelprogramban lévő forrást a gazdálkodók 1-50 millió forint közötti összegben vehetik igénybe. A termeltetők maximum 250 millió forint összeghatárig igényelhetnek kölcsönt a 15 milliárd forintból. A kamat mértéke 7,5 százalék, a futamidő pedig három év. Az agrár forgóeszköz vis maior program keretében a rendelkezésre álló forrásokat már eddig is több száz gazdálkodó vette igénybe - közölte az MTI kérdésére Fazekas Sándor. Jelezte: a múlt évi extrém időjárási körülmények miatt 26 ezer gazdálkodót ért kár, és mintegy 800 ezer hektárról jelentettek be kárigényt. Ezeknek a kárt szenvedett gazdálkodóknak is anyagi segítséget kapniuk - tette hozzá a miniszter.

 

Elmondta: a szóban forgó program keretében 1-50 millió forint között vehetnek fel kölcsönt a gazdák ötéves futamidőre, egy év türelmi idővel 6 százalékos kamatra. A kölcsön összege szántó és legelő esetében hektáronként 200 ezer, az ültetvénynél hektáronként 500 ezer forint lehet. Az állatok esetében a kölcsön mértéke 200 ezer forintra rúghat. A miniszter a szerda délutáni figyelemfelhívó demonstrációval kapcsolatban újságírói kérdésre megismételte a tárca által korábban már közölteket, miszerint, az új kormány hivatalba lépése óta folyamatosan egyeztet a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel, politikusokkal és szakemberekkel, és ennek eredményeként számos döntést hozott. Fazekas Sándor megfogalmazása szerint a minisztérium előtt mindössze 16 tüntető volt jelen, ami szerinte a tüntetés súlyát is jelezte.(MTI)

 

A vidékfejlesztési miniszter utalt arra, hogy a tüntetés szervezője, Sákán Antal a megelőző kormány alatt a földművelésügyi tárcánál tanácsadói szerepet vállalt, valamint arra, hogy a Magyar Sertéstartók Szövetsége, aki most az import alapanyag beáramlása miatt aggódik, korábban mintegy 40 ezer sertést hozott be az országba. Az állattartók, illetve a sertéstenyésztők érdekében tett intézkedések között felsorolta, hogy az állattartók 47 milliárd forintos támogatásra számíthatnak összességében az idén, továbbá a sertéstartók állatjóléti támogatásának mértéke az unió által megszabott legmagasabb érték, azaz 6 milliárd forint. Jelezte: a gazdálkodók támogatására május végéig 538 milliárd forintot fizetnek ki összesen. Eddig valamivel több mint 400 milliárd forint kifizetése történt meg.


Estek az európai részvények; a gyorsuló infláció és az energiaárak kerültek a fókuszba

Negatív hangulat uralkodott az európai részvénypiacokon, miután az eurózónás infláció 3% fölé emelkedett, az állampapírhozamok többéves csúcsokra kapaszkodtak, és erősödtek a jövő heti EKB-kamatemelési várakozások. A STOXX 600 index 0,6%-kal csökkent, több mint egyhónapos mélypontra süllyedve. A szektorok közül az energiaipar 1,8%-kal emelkedett a magasabb olajárak támogatásával, míg a svájci gyógyszergyártó Novartis 6,3%-os erősödéssel a nap nyertesei közé került kedvező klinikai vizsgálati eredményeinek köszönhetően. A Partners Group ugyanakkor 7,3%-kal került lejjebb a vártnál gyengébb teljesítménydíj-bevételi kilátások és a vezérigazgató távozásának bejelentése után.
2026. 09. 02. 09:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok magántárgyalásokat folytatott Kínával az iráni helyzetről

Az Egyesült Államok több dologban egyetért Kínával az Iránt övező kérdések közül, mint ahányban eltér a véleménye - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kedden a G20 csoport pénzügyminiszteri tanácskozásának egy kísérőrendezvényén Észak-Karolinában.
2026. 09. 02. 09:00
Megosztás:

ATisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz

A Tisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz, miután az uniós intézmények lezárták a Magyarországgal szemben indított 7-es cikkelyes eljárást - közölte a miniszterelnök szerda reggel a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 08:30
Megosztás:

Orbán Anita külügyminiszter megbeszélést folytatott a japán külügyminiszterrel

A pozsonyi V4+Japán találkozó alkalmával Orbán Anita külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Motegi Tosimicu japán külügyminiszterrel kedden.
2026. 09. 02. 08:00
Megosztás:

A Pedagógusok Szakszervezete szerint egységes költségvetési rendszer kell az iskolákban

Egységes költségvetési rendszert szorgalmaz a köznevelési intézményekben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
2026. 09. 02. 07:00
Megosztás:

Visszakapták eredeti nevüket a Magyar Honvédség alakulatai

Szeptember 1-jétől visszaállították a Magyar Honvédség alakulatainak eredeti elnevezését.
2026. 09. 02. 06:30
Megosztás:

Megbeszélést tartnak az EU és a NATO vezetői szerdán

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán a lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás miatt, amelyet a német hatóságok Oroszországnak tulajdonítanak - jelentette be az uniós politikus.
2026. 09. 02. 06:00
Megosztás:

A gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről tárgyaltak a V4-ek és Japán külügyminiszterei

Az országaik közti gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország), valamint Japán külügyminisztereinek találkozóján, amelyet a Pozsonyhoz közeli féli (Tomasov) kastélyban tartottak kedden a szlovák V4-es elnökség keretében.
2026. 09. 02. 05:30
Megosztás:

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

2026 augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 255 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 09. 02. 05:00
Megosztás:

Már 5,6% körüli lakáshitelek is vannak – meddig eshetnek a kamatok?

Áprilisban még azt kérdeztük, hogy döntő fordulat előtt állnak-e a hitelkamatok. Azóta a kérdés eldőlt. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 25-én harmadszor csökkentette egymást követő ülésén az alapkamatot, amely így 5,50 százalékon, több mint négyéves mélyponton áll – utoljára 2022 áprilisában volt ez alatt a szint alatt.
2026. 09. 02. 04:30
Megosztás:

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
2026. 09. 02. 04:00
Megosztás:

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
2026. 09. 02. 03:30
Megosztás:

780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
2026. 09. 02. 03:00
Megosztás:

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi reziliencia-stratégiájának végrehajtását – közölte a párt EP-képviselőcsoportja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 02. 02:30
Megosztás:

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás: